Hogyha akarja, Orbán verje meg magát

Egy párt sikere minden politikai rendszerben minimum az üzenetei adekvátságán (vö. kereslet és vágykeltés), az üzeneteiben foglaltak szerinti viszonylag hatékony cselekvésen és a vezetői személyiségén múlik. A “minimum” azt jelenti, hogy ezek nélkül sosem lesz valamiből számottevő politikai erő, de ezen kívül is vannak a növekedést elősegítő szempontok. Ez egyúttal arra is figyelmeztet, hogy a minimumfeltételeknek koherenciában kell állniuk: az üzeneteknek egymással a párt imidzsének megfelelő fókusszal (tehát nem össze-vissza beszélve mindenről mindenkihez), ezeket meg kell támogatni (a hitelesség érdekében) nyilvános cselekvéssel (parlament, utca, sajtó), az előző kettőt meg kompetens vezetőknek kell megszemélyesíteniük, akik retorikában, akaratban, integritásban, érdekességben stb. kitűnnek a társaik közül (“vezetők”, vezérek).

A címben feltett kérdésre az a válaszom, hogy a pártellenzékünk fájadalmasan nélkülözi a minimumfeltételek koherenciáját egyenként és pláne együtt (feltételezve, hogy a mai kritikus időszakban össze is kéne hangolniuk ezeket a feltételeket egymással). Röviden, a pártellenzék se egyenként, se együtt nem éri el a professzionális politizálás szintjét. Amatőrök, akik egy politikailag inkompetens társadalomban csetlenek-botlanak, rögtönöznek és rendszerint hibáznak oly mértékig, amit pl. egy nyereségorientált vállalat nem engedhetne meg magának. Az inkompetenciájuk azonban más jellegű, mint a társadalomé, tehát nem találják el az utóbbit, hogy legalább az inkompetenciák összhangjából profitáljanak. A társadalom inkompetenciájára is lehetne építeni — ezt teszi Orbán. De az ellenzéknek — ha le akarja győzni Orbánt — a kompetencia iránti vágyat kéne megmozgatni, keltetni, ambícionálni. (Orbánt úgyse tudják a saját pályáján legyőzni.) De erre képtelenek. Balsejtelmem, hogy mivel az a mértékű szegényesség, amit mutatnak, már-már csodálatra méltó, valójában az áll mögötte, hogy nem akarnak eléggé győzni. Sosem állítottam, hogy ez egy könnyű pálya. Azt viszont igen, hogy többségében olyanok lepték el az utóbbi évtizedekben, akik — ártatlanul értelmezve — nem látják a saját határaikat és alkalmatlanságukat, vagy — reálisabban — tisztában vannak magukkal, de kihasználják a kritikátlan közönségük nem szűnő illúzióit. Bárhogy is, nem engedik el a pozíciójukat.

Mindezek ellenére persze “van” ellenzéki stratégia: ez kb. annyi, hogyha akarja, Orbán verje csak meg magát. A lényeg, hogy mi itt legyünk, amikor megteszi. Ez viszont nem áll nagyon messze itt és most a kollaborálástól. Orbán alapvetően verhető pozícióban van, nem bővíthető a tábora, utálja mindenki a sajátjain kívül, az országlásához ilyen körülmények között nélkülözhetetlen a silány ellenzéki politika.