A Nagy Munkaadó figyel téged

Posted by

Szombathy Pál
>Kedvelem Petry Zsoltot, többször volt korábbi műsorom vendége, szókimondó sportembernek ismertem meg, aki számos alkalommal élesen kritizálta a magyar futballban zajló folyamatokat; nem akartam hinni a szememnek, amikor láttam, hogy a berlini Hertha csapata kirúgta, miután véleményt nyilvánított közéleti kérdésekben, s álláspontja nem egyezett a német fociklub vezetőinek világnézetével, amely a klub “alapértékei” kifejezés mögé bújt.
„Petry Zsolt munkáját mindig is nagyra értékelték a Herthánál töltött évei alatt. Nyitott, toleráns, segítőkész ember. Soha nem viselkedett homofób vagy idegengyűlölő módon.” – így a német sportcég vezérigazgatója a kirúgás kapcsán. Aha, ez preventív. Nehogy kiderüljön, hogy évek óta intoleráns rasszistát melengettek a keblükön.
Mi következik ebből az esetből úgynevezett “európai” léptékkel?
Például az, hogy innentől csupán egyetlen apró szépséghibája volt a Hrutka János világnézeti megnyilvánulását követő Spíler tévé-elbocsátásnak: felesleges volt a magyar cégnek lapítania, el kellett volna büszkén mondani itt is, hogy nem fér össze a szakkommentátor véleménye a csatorna vezetésének politikai álláspontjával; most komolyan?
Persze jön majd az is, hogy egy gazdasági vállalkozás előírhatja munkavállalóinak a helyes viselkedést – az mi? A gondolkodás után szabadon kimondható vélemény egyre szűkülő, életlen határa?
Szerintem egyik eset sem menthető, mert a véleménynyilvánítás szabadságát érte itt is, ott is súlyos retorzió – és még ijesztőbb, ha mindezt munkaszerződésekben is egyre ijedtebben korlátozzák a vállalatok, hiszen akkor az alkalmazottakat, az embereket gyáva hallgatásra vagy az Egyetlen Helyes Vélemény kántálására idomítják. Ahogyan Hrutka esete kapcsán írtam két hete itt, ceterum censeo: régi vágású liberálisként gyűlölöm a véleményterror globális trendjeit és a lokális cenzúrát egyaránt: a hisztéria és türelmetlenség mindenhol erőszakon és félelmen alapul.