Mire való az interjú?

Posted by

Zöldi László
>Politikamentes adás a közszolgálati tévében. Zene, irodalom, társművészetek. Az énekesnő benne van a korban, de tíz évet letagadhatna. Arról beszél, hogy a hosszúra nyúlt járvány-szünet után retróra készül. A két műsorvezető egymás szavába vág, majd a férfi ügyetlenül kérdez tőle valami személyeset. Az interjúalany így kezdi a választ: „Konkrét és nagyon jó kérdés.” Mintha egy szerelmi kapcsolatban nem jönne össze a beteljesülés, és a sokat tapasztalt hölgy agyba-főbe dicséri a kurdarcot vallott urat, hátha feloldja a szorongását. Témánál vagyunk, a művésznő promóciós körúton van. Viselkedésébe nem fér bele a kérdező és a kérdezés bírálata.

És most arra kérem, az olvasót, fussa át a bejegyzés után található összeállítást. A tíz idézet közül négy olyan személyiségtől származik, aki nem politikus. Művészek, tágabb értelemben civilek, akik épp készülnek valamire, és ilyenkor a nyilvánosság fórumain újságírók segítségével harangozzák be a portékájukat. Aztán mi eldönthetjük, vajon az előadás, a koncert, a jutalomjáték promótálására kárhoztatjuk-e magunkat, vagy olyasmit is firtatunk, amit a beszélgetőpartner kevésbé szívesen hall meg. Ekkor dicséri agyba-főbe az újságírót. A művészek és más nyilvánosság előtt munkálkodó szabadúszók ugyanis közvetítőnek tartják az újságírókat. Szükséges jónak.

A politikusok gyökeresen másként viselkednek. A szó szoros értelmében tartják az újságírókat, ráadásul még szükséges rossznak is. Akadnak köztünk, akik hajlamosak alájuk kérdezni, a kérdezősködésnek azonban még van egy válfaja, amidőn számon kérjük a politikai döntés következményeit. Nem vonjuk ugyan kétségbe a politikusok döntéshez való jogát, de megpróbáljuk indoklásra késztetni őket. Ehhez a hatalomban lévőknek persze nem fűlik a foguk. S ha egyáltalán szóba állnak a nyilvánosság képviselőivel, azzal nyilvánítják ki a fennsőbbségüket, hogy minősítik a kérdéseket, sőt a kérdezőket is. Néha az a benyomásom, hogy a legszívesebben magukkal készítenének interjút, belátják azonban, hogy ez még nem divat.

A sajátságos viszonynak van egy finomabb, kulturáltabb, mulatságosabb formája is. Amikor a politikus elmagyarázza az újságírónak, hogy ha föltenné azt a kérdést, amit pontosan meg is fogalmaz, akkor azt válaszolná, hogy… Ebben látom az alapvető különbséget a kormánypárti döntéshozók és a döntésektől távol tartott, médiahiánnyal küszködő ellenzéki politikusok között.

Tíz mondat a kérdezésről

Már a kérdés is sértő. (Lázár János Fidesz-politikus, FN24.hu, 2011. július 18.)

Ez a kérdés csak szánalmas próbálkozás. (Tarlós István budapesti főpolgármester, 168 Óra, 2011. november 3.)

Nagyon jó a kérdés. (Hegedűs D. Géza színész, ATV, 2012. január 12.)

Ez jó kérdés. (Tarr Béla filmrendező, ATV, 2012. április 12.)

Rosszindulatú a kérdése. (L. Simon László kulturális államtitkár, Népszava, 2012. július 17.)

Juj de jó, hogy kérdezi. (Téglássy Tamara műkorcsolyázó-edző, Nemzeti Sport, 2014. március 22.)

Kérdezhet is, de inkább előhozakodnék a saját gondolataimmal. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2014. június 13.)

Hálás vagyok, hogy megkérdezte. (Dúll Andrea környezetpszichológus, Magyar Rádió, 2015. február 19.)

Ön is tudja, hogy én másra válaszolok, mint amit kérdez. (Fónagy János államtitkár, Index.hu, 2016. április 25.)

Kérdezhetnek bármit, nem arra kell válaszolni. Azt kell válaszolni, amit épp aznap kommunikálni szeretnél. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus, 168 Óra, 2021. március 18.)

Médianapló, 2021. április 5.