Pofáraesés

Posted by

kistibi 

A közelmúltban megjelent új Ferrante-regény (A felnőttek hazug élete) címét szájbarágósnak találtam. Úgy korrekt, ha arról is írok, amikor az ellenkezőjére találok példát. Hornbynak egy régebbi könyve a Betoncsók (eredetiben: Slam), de most a Helikon Hornby-sorozatot ad ki, vagyis időszerű beszélni a 2008-ben megjelent műről. A Betoncsók: nagyon jó cím.

Több megfejtése, több értelmezése van. Lehet konkrét: arcra esel a betonon. De lehet szimbólum is: az élet kegyetlenül bánt veled. Hitegetett és átvert. Elhagyott életed egyetlen, igaz, nagy szerelme. Vagy éppen kiderül a nagy szerelemről, hogy nem az, de most már együtt kell élned vele. Végtelen a variációk száma. És sajátos a hangulata is. A betonból áradó hideg nyirkosság és a szenvedély. Illata és íze van. Ridegség és lágyság, összegubancolódva. Röviden: ilyen a jó cím.

A regény is ilyen kétarcú. A végéig sem tudtam eldönteni, hogy szeretem-e vagy sem. Nagyon jó Hornby stílusa, ezért szerethetném. Viszont a főszereplővel nem tudok azonosulni, néha idegesít, hogy nem képes normálisan kommunikálni, a döntéseitől a hideg ráz, ezért meg nem szeretem. Ezt a kettősséget éreztem az utolsó lapig, de ha végigolvastatta magát, mégiscsak a rendkívül erős, jó stílus tarthatott fogva.

A főszereplő-narrátor Sam, tizenhat éves, gördeszkás (az pedig, tudjuk, szubkultúra). Egyedül él nagyon fiatal édesanyjával, aki tizenhat évesen szülte őt. Sam csak ritkán látja az apját. Környezetével nem nagyon beszélget, az anyjával se nagyon. Viszont „(a)mikor elkezdtem deszkázni, anyu vett nekem egy Tony Hawk-posztert az interneten. Ez a legkirályabb ajándék, amit valaha kaptam, pedig nem ez volt a legdrágább. És rögtön föltettem a falra a szobámban, és valahogy rászoktam, hogy elmesélem neki a dolgaimat.” Aztán a monológok elszakadnak a posztertől, Sam már nekünk, olvasóknak mesél. Érdemes belehallgatni, milyen egy tipikus beszélgetés Sam és egy másik deszkás között:

– Összeismerkedtem egy csajjal.
– Hol?
– Nem mindegy? – Már láttam, hogy ki fog akasztani ez a beszélgetés.
– Csak szeretném magam elé képzelni – mondta Nyúl.
– Az anyám barátnőjének a bulijában.
– Szóval öreg?
– Nem, velem egykorú.
– Mit csinált abban a buliban?
– Ott lakik – mondtam. – Ő a…
– Egy buliban lakik? – kérdezte Nyúl. – Azt meg hogy csinálja?
Tévedtem. Sokkal könnyebb egy poszternek elmagyarázni a dolgokat.
– Nem lakik buliban. Abban a házban lakik, ahol a buli volt. Az anyám barátnőjének a lánya.

És így tovább. Ilyenfajta beszélgetéshez asszisztálni nem könnyű, kívülállóként olvasni viszont, azt hiszem, roppant szórakoztató. Pedig Sam fél is: nem szeretne úgy járni, mint az anyja, aki tizenhat évesen anya lett, és ettől örökre megváltozott az élete.

„Az angol Leicester városának egészségügyi hatósága tavaly májusban döntött úgy, hogy drasztikus kampányt indít a tinédzserterhességek növekvő számának megakadályozására – írta 2010-ben a femina.hu. – A diákok felelőtlen szexuális élete, a fogamzásgátlás hiánya és a kiskorúak teherbeesése az utóbbi években olyan méreteket öltött Leicesterben – és szerte Angliában –, hogy a hatóságok kénytelenek voltak akcióba lendülni. A hagyományos röplapok, tájékoztatók és plakátok mellett egy kampányfilmet is készítettek, ez utóbbi azonban annyira sokkolóra sikeredett, hogy a You Tube-ra kerülése után már 24 órával – a felháborodott kommentelők nyomására – be is tiltották a lejátszását.
A videóban egy terhes tini látható, aki egy játszótéren ad életet gyermekének, osztálytársaitól körülvéve. Kétségtelen, hogy az üzenet elég direkt volt ahhoz, hogy a nemtörődöm kamaszok figyelmét is felkeltse, de a homokozóban vajúdó gyereklány még az elszánt aktivistáknál is kiverte a biztosítékot.”

Hornby eredetileg 2007-ben megjelent regénye komoly társadalmi problémát jár körül. Ilyen témaválasztás esetén könnyű átbillenni a keskeny határon: a mű didaktikussá, kampányszöveggé válhat – az író ezt a buktatót sikeresen kerülte el.

A legügyesebb alkotói technikának azt tartom, hogy az író először pontosan bemutatja, hogy mit NEM akar a főhőse. Így ír a szülőkkel együtt töltött egyik napról: „Ha az ember megnézi most anyámat meg az apámat, nem tudja elhinni, hogy valaha ugyanabban a kerületben és ugyanabban az évszázadban éltek, nem hogy még férj és feleség is voltak. Nem hogy (…) Egyetlen közös dolog van bennük, és ez a közös dolog az, aki most mesél nektek. Soha még csak szóba sem állnának egymással, ha én nem lennék, és nem mondhatom, hogy ez büszkeséggel tölt el, de tényleg. Vannak emberek, akiknek nem is kéne beszélniük egymással.”

Hornby még egy nagyon fontos regénytechnikai csavart írt bele a történetébe. Sam szerelme, Alicia teherbe esik. Még nem született meg a kisgyerek, Sam elalszik, és a jövőben ébred, amikor és ahol már ifjú apa. Aztán szépen visszahull a jelenbe avval a tapasztalattal, amit a jövőben látott. Nagyon izgalmas úgy élni a jelent, hogy már láttad a jövődet. Nagyszerű húzás.

Kíváncsi vagyok, megjelenik-e a sorozatban, érdekelne, másnak tetszik-e. Hornby népszerű regényíró, több művéből film is készült, a Pop, csajok satöbbiből musical is született, még ma is játsszák. A Betoncsók a „Legjobb könyv tinédzsereknek” díjat zsebelte be. Érdemes próbát tenni vele.

Nick Hornby

Nick Hornby: Betoncsók
Fordította: M. Nagy Miklós
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008
324 oldal
ISBN 978 963 078 5099

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A ​tizenhat éves Samnek mindene a gördeszka: ott van a szobája falán Tony Hawknak, a világ legnagyobb deszkás bajnokának a posztere, és vele beszéli meg élete kisebb-nagyobb problémáit. Hogy éppen milyen trükköket gyakorol, meg azt is, hogy mostanában milyen jól alakulnak a dolgai. És hogy szerelmes lett. Sőt lefeküdt Aliciával. Életében először szexelt!
Sam tudja, hogy vigyáznia kell: nem akarja megismételni azt a hibát, amit az anyja követett el tizenhat éves korában.

Olvass bele A KULTÚRAKIRAKAT
%d bloggers like this: