Az MTI az új Ogonyok

Posted by

Gábor György
>A történet úgy kezdődött, hogy az 1936-os moszkvai perek során az ötöd rendű vádlott, bizonyos Holcman ellen azt hozták fel, hogy 1932-ben Trockij fiától, Lev Sedovtól összeesküvési utasításokat vett át a koppenhágai Bristol szállodában.
A már Mexikóban élő Trockij erre egy ellenpert rendezett, nemzetközi hírű bírák részvételével, amelyen pontról pontra cáfolta a vádlottak ellen felhozott összes vádat, legvégére hagyva, hogy Holcman már csak azon egyszerű oknál fogva sem találkozhatott 1932-ben a koppenhágai Bristolban senkivel sem, mert a koppenhágai Bristol 1917-ben leégett és megsemmisült.
Öt hónapos hallgatás után az Ogonyok c. moszkvai magazin (az emlékezetes Ország-Világ képes hetilap előképe) – a Komintern szíves közlése nyomán – egy fotósorozatot jelentetett meg egy Koppenhága külvárosában lévő Bristol nevű cukrászdáról. A cukrászdának természetesen nem volt hallja, ahol a vádak szerint lezajlott a terrorista találkozó, de előcsarnoka sem volt, amelyet a vád sűrűn emlegetett. Mindenesetre a moszkvai olvasó azóta is azon gondolkodhat, miért kellett neki egy Koppenhága külvárosában lévő cukrászdáról fotósorozatot megtekintenie?
Mindez most azért jutott az eszembe, mert miután a sajtó idehaza követelte, hogy a tisztességes tájékoztatás érdekében bejuthasson a kórházakba, a kérést természetesen a hatóságok csípőből elutasították, de az MTI – akár az egykori Ogonyok – csinos, ám hazug és semmitmondó fotósorozatával a hatalom segítségére sietve megoldotta a sajtó felesleges és okvetetlenkedő kérését: hogy mi a „valóságos” helyzet a kórházakban, azt majd ők mondják meg.

Címkép: A kiskunhalasi kórház az origon.