Posted by Laczkó Ilona Adél
Van egy különleges könyvem: a Feltámadás, Tolsztoj csodálatos regénye. Nem, nincs dedikálva. Nem bőrkötéses, nem aranyszegélyes. Ellenkezőleg! Ütött-kopott, néhol megperzselődött, és olyan füstszagú, hogy sokáig nejlonba csomagolva került a többi könyv közé a könyvespolcra.
Nagyapám találta az Oktogonnál 1956-ban. Pár nappal korábban a Horizont Zenemű- és Könyvesbolt előtt lelkes emberek égették Puskin, Csehov, Tolsztoj műveit és a térdükön törték össze Csajkovszkij, Muszorgszkij, Borogyin hanglemezeit, merthogy szovjetek.
Ez a könyv véletlenül majdnem ép maradt, nagyapám hazahozta és a nehezen szerzett kenyérrel együtt az étkezőasztalra tette, mire nagybátyám megvetően felhorkant:
– Erre nincs szükség, apám, feltámadt a szabadság!
– Majd meglátjuk, Jankó – bólintott a nagyapám és a polcra tette a könyvet.
János bátyám pár nap múlva disszidált. Nagyapámtól elvették az obsitot, apámat elküldték a gyárból, engem pedig nem vettek fel az egyetemre. Nagyapa minden évben október 23-án elővette a könyvet, szeretettel megtisztogatta, és a belső fedőlapra felírta az évszámot és mellé ezt a két szót: Még nem!
Halála után, 1989-ben apám tanácstalanul nézte 23-án a harminchárom korábbi bejegyzést. A testvérére, Jánosra gondolt, akit nyomtalanul elnyelt a nyugati gazdag világ, nekem a napokban adták kezembe a munkakönyvem, a televízióban pedig százezrek éljenezték a köztársaság kikiáltását. Apám arca elkomorodott, szeme könnybe lábadt. Majd meglátjuk – mondta, és beírta: Még nem.
Címkép: Nagy Gyula. Fortepan 40225, 1956. A Horizont könyvesbolt előtt.