Posted by Simkó János
>„A természetrajz azt tanítja, hogy a hattyú csak egy fenséges kacsa. Ha a földre lép, ez ki is derül róla. Ezért kell neki a tó tükrén maradni, büszkén úszni, díszesnek lenni a néma fehér méltóságtól. Madárnak lenni és nem repülni. Egy dalt tudni, de mindhalálig el nem énekelni.” (Molnár Ferenc)
1952. április 1-én hunyt el Molnár Ferenc író, újságíró, aki szokása szerint tréfált, amikor meghalt New York-ban…
„Budapesti nagypolgári család fia volt. Ő is jogásznak indult, egy ideig a genfi egyetemen nemzetközi jogásznak készült. de huszonkét éves korában egyszerre hátat fordított a jogtudománynak, és újságírónak állt. Szinte azonnal feltűnt csillogó szellemességével, szatirikus humorával, részvevő érzelmességével. Stílusa kezdettől mindvégig választékosan szabatos: mesélő leleménye és ötletgazdagsága kimeríthetetlen. A fiatal Molnár Ferenc odasorakozik legjobb novellistáink közé, majd huszonhárom éves korában megjelenik első regénye, az Egy gazdátlan csónak története, amely után az irodalmi élet az elbeszélő próza nagy ígéretének tartja. És a várakozásoknak hamarosan meg is felel. Huszonkilenc éves, amikor elkészül A Pál utcai fiúk, amelyet azóta is világszerte a világirodalom egyik legjobb ifjúsági regényének ítélnek.
Molnár kezdettől fogva birtokában volt a színpadi hatáskeltés minden eszközének. Mindenkitől tanult, de senkit sem utánzott. A francia tézisdrámák, Wilde vígjátékai, Schnitzler lélektani drámái, Maeterlinck és Hauptmann újromantikus misztikuma és szimbolizmusa, a freudizmus egész felületesen tudomásul vett tanításai, a század elején divatos Henry Bernstein színpadi hatásvadászata mind tanulságul szolgál számára, de amit tanult, azt úgy építette bele biztonságos drámaszerkesztésébe, hogy mindig jellegzetes Molnár Ferenc-i komédia alakult ki. (…)
Nem lett a haladás nagy szószólója, holott induláskor még erre is volt lehetősége. Nem lett a valóság nagy drámai kritikusa, holott tehetségénél fogva ez is lehetett volna. De olyan nagyszerű mulattatója és olyan mulatságos megbocsátó kritikusa volt annak a polgárságnak, amelynek erényeit és hibáit vállalta, hogy életműve tanulságos is, mulatságos is, néha gyönyörködtető azoknak is, akik a polgárok után következnek.” (Hegedűs Géza)
*
„Minden kis viaszgyertya megtanít arra, hogy egy kis melegért, fényért érdemes tövig égni, mert a kis dolgok fénye az, ami bevilágítja életünket.” (Molnár Ferenc)
*
1912-ben Molnár – egy szerelmi kudarc után – veronállal megmérgezte magát, de életben maradt. A szerencsés kimenetelű öngyilkosság után Bródy Sándor, Molnár atyai barátja, aki maga is követett el már nem kevésbé szerencsés öngyilkossági kísérletet pisztollyal és csekély sérüléssel, kitartóan ugratta író- és öngyilkos társát. “Nem komoly ember maga, Feri” – mondta fitymáló kézlegyintéssel. “Méreg… veronál… Ez is öngyilkosság? Ugyan már…! Nem szégyelli magát?” Molnár egy darabig hallgatta, közbe is szólt egyszer-kétszer, végül dühösen kifakadt: “Idefigyeljen, Sándor bá’! Ne szaporítsuk a szót! Az tanítson engem öngyilkosságra, akinek sikerült!”
*
Molnár nem szerette az életrajzírókat, mármint azokat, akik az ő életéről akartak feljegyzéseket gyűjteni. Rendszerint elzárkózott minden felvilágosítás elől. Az egyik kicsit erőszakosabb biográfusnak így válaszolt: “Idehallgasson, barátom! Engem egyáltalán nem érdekel, hogy eddig mi történt velem. Ha örömet akar nekem szerezni, azt írja meg, hogy ezután mi lesz.”
(Békés István: Új magyar anekdotakincs)
*
Egy forró New York-i napon, a negyvenes években Molnár egy barátjával ballagott a Broadway-en. Homlokáról patakzott a víz, a levegőt nehezen szedte. Egyszer csak megállt, és ezt mondta: “Hogy én miért jöttem ide, azt tudom. De hogy az amerikaiak miért jöttek ide, azt nem tudom megérteni.”
(Békés István: Legújabb magyar anekdotakincs)
*
1932-ben Molnár Ferenc befutott színpadi szerző volt meglehetősen viharos magánélettel. Túl volt egy sikertelen házasságon egykori szerkesztője lányával, Vészi Margittal, egy különös házassággal végződött viszonyon Fedák Sárival, és egy még különösebb házasságban élt a fiatal színésznővel, Darvas Lilivel. Ekkor ismerkedett meg Barta Vandával. (Nagy Márta viselkedéselemző)
“Jól tudta, kivel vág neki a nagyvilágnak. Tudta, hogy olyan embernek lesz az útitársa, akit a közép-európai gyűlöletáradat halálra sebzett, és aki ezért retteg az emberi kapcsolatoktól. Egyre és egyre jobban éreztem, Vanda új élete elsősorban nem azt a célt szolgálja, hogy a műveltségét csiszolgassa az új civilizációban, hanem hogy feláldozza magát, segítve engem mint írót és mint embert.” – írta Vandáról Molnár Ferenc.
*
Csathó Kálmán meséli:
„felmentünk hozzá váratlanul, s így esett, hogy az egyik karosszékben ott volt egy fehér kis vánkos, arasznyi nagyságú FS monogrammal. Az én Ilonám elfeledkezve a már akkor régen folyó, de házassággá még nem fajult szerelemről Fedák és Molnár közt, szórakozottan azt kérdezte:
– Kinek a monogramja ez az FS?
Molnár erre rákvörös lett, fogta a kisvánkost, behajította az ágytakaró alá, aztán azt felelte:
– Ez, kérlek, Folnár Serenc.”
*
„Adél: Mert szerelmes vagyok magába. Utálatos, kikent, hencegő boltoslegény, szerelmes vagyok magába, mint egy kutya, és most vége, mert nekem van eszem és erőm. Én magát megvetem, és lenézem és gyűlölöm – és addig még csak ment a dolog, amíg csak tetszett, de én már öreg vagyok, és most beleszerettem magába, és most meg akarok szabadulni magától, és kilököm magát, és férjez megyek a Siposhoz, mégpedig rögtön, és egy napot se várok, mert különben elzüllök maga miatt. Nekem van egy kis pénzem és ez a házam és ez a panzióm, és harminchat éves vagyok, és magának egy vasa sincs, és komisz és huszonhárom éves, és szemtelen és csinos, és feleségül akar venni egy gazdag majmot. És minden hiába, ha én meg nem mentem magamat, én ismerem magamat, én csupa temperamentum vagyok: az lesz a vége, hogy könyörögni fogok, hogy ne nősüljön meg, és beleharapok a nyakába és leöntöm vitriollal és megszúrom a konyhakéssel, de mégse engedem nősülni, és akkor itt állok, és vagyok egy jómódú vén majdmitmondtammicsoda, akinek van egy fiatal szeretője és akkor maga minden nap meg fog engem verni, és én akkor fel fogom akasztani magamat. Ez az egész, édes fiam, semmivel se több, se kevesebb.” (Molnár Ferenc: Üvegcipő; részlet)
*
“Sok évvel ezelőtt, amikor fiatal voltam és gondtalanul éltem, az élet nyerteseinek társaságában éreztem otthon magamat. Most csak a vesztők népes családjában érzem magam otthon.” (Molnár Ferenc: Útitárs a száműzetésben)
*
„Grund”, „gittegylet”, „einstand”, „nemecsek” – Molnár Ferenctől örökölt szavak.
„Ez a csúf német szó azt jelenti, hogy az erős fiú hadizsákmánynak nyilvánítja a golyót, s aki ellenállni merészel, azzal szemben erőszakot fog használni. Az `einstand` tehát hadüzenet is. Egyszersmind az ostromállapotnak, az erőszaknak, az ököljognak és a kalózuralomnak rövid, de velős kijelentése.” (Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk; első közlés 1906, első könyvkiadás 1907.)