Papa vegyél ki egy kis osztalékot. Négymilliárd jó lesz?

Ezt újabban nem szajrénak nevezik, hanem osztaléknak. Kicsit vastagon fogott a cerka. Nagyon vastagon. Oszt? Ilyen időket élünk, na! Az ország legnagyobb gazembere sem elítélt, hanem Kedves Vezető. Így. Perpillanat. De, nyugi! Nyugiii, majd változik ez.

Szóval a kedves papa osztaléka. Itt tartanak. Már itt. Mert bele is rokkannának, ha legalább néhány morzsát bennhagynának abban a nyomorultul szétlopott kasszában, amiből egy országot kéne talpra állítani-etetni-gyógyítani-tanítani-megmenteni.

Négymilliárd. Lehetett volna persze négyszáz is. Matek kérdése, della rogyásig. Még csak fel sem nagyon szisszennének a drága hívek. De, nem. Mert szerény. Meg dolgos, hogy eszem a két kezét. Meg későn érő típus. Mint Kósa Lali kedves anyukája.

A végtelenül okos, szimpatikus mangalicaszerelő naccs’urat, meg kérem, most hagyjuk. Őt elragadta tőlünk a gépszíj. Ő bezzeg behúzta a négyszázat. Meg a repcsiket, jachtokat, meg minden kacatot. Röhögve!

Pedig ezerszer a szájába rágták annak is a szerencsétlennek, Habonyék, hogy egyrészt ideje lenne megtanulni legalább a nevét leírni, másrészt nem sipárogni észveszejtő, alany-, állítmány-, és minimális értelem nélküli mondatokat, ha kamerát lát, harmadrészt a másét nem szórjuk. Se fukszokra, se kurvá…hoppá!…kurv@ repülőkre. Semmire. Merthogy köze semmi ahhoz a lóvéhoz, ami alá odarajzolták a nevét, és amiből most hősszerelmest játszik.

Hogy nem jó ómen a NER-szabályzat szerint a Kedves Vezető zsebeiben matatni, onnan jachtokat, kastélyokat és más, apróbb csecsebecséket elzabrálni, mert azért nagyon háklis a virológus naccs’úr.

De, öcsém, ez nem érti! Ezt sem. Ekkora észlényt a föld nem hordott még a hátán.

A kedves papa viszont, mégsem a világ hm… szellemi világítótorony mangalicaszerelője, benne lehet bízni. Jó kommunista volt ő világéletében. Nem változott itt semmi! Ha valaki, akkor ő csak tudja, mit kíván a párt.

Most nyilván azt, hogy vegyen ki osztalékot. Sokat. Viszonylagosan. Nőnek a puják, kell majd fagyizni. Meg az uradalom is lassan kész. Az összes. Óvóhely híja van tán még, meg néhány apróság. Repülőtér, ilyenek.

Legyen, mondjuk négymilliárd. Mégsem négyszáz. A párt érdekében. Mert, szerénység elvtársak! Szerénység! A végtelenségig. Már Bástya elvtárs is megmondta: „Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.”

A játék része, hogy ne ők nyerjék már a legtöbbet, de nemán, valami nyomorult, Kósa-féle, nyolcszázmilliós reszli! Azért rendnek kell lenni! Ebihalak mégse úszkáljanak a cápák vizében!

Ez a rendszer lényege. A szolgálati rend.

Csak hadd szokják a népek! Mindenkinek coki, ha a kedves család van a vályúnál!