Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam

Rejtő Jenő Reich Jenő néven született 1905. március 29-én, Budapesten. A Kertész utcai polgári iskolából kicsapták, mert szájon vágta zsidózó tanárát. Elvégezte Rákosi Szidi színiiskoláját, de statisztálásnál többre nem vitte, mert egyszer leejtette a híres színészt, Törzs Jenőt. Színi tanulmányait Berlinben, Max Reinhardtnál folytatta, közben lovakat csutakolt az ügetőn. Ezután külföldön próbált szerencsét: Hamburgban dokkmunkás volt és illatszerárus, Svédországban heringhalász, Genovában építőmunkás, Zürichben gobelinkereskedő, Franciaországban sztepptáncos, dolgozott vándorcirkuszban és járt Afrikában is, az azonban vitatott, hogy az idegenlégióban szolgált-e.

1930-ban kölcsönkért pénzből tért haza Olaszországból, itthon nyelveket tanított és írni kezdett. Salamon Béla ajánlotta be a Teréz körúti Színpadhoz, ahol házi szerző lett: Aki mer, az nyer című zenés darabját 150-szer adták elő Honthy Hanna és Törzs Jenő főszereplésével, Úrilány szobát keres című színművéből pedig film is készült. (fidelio.hu)

*

A munka közben megivott mérhetetlen mennyiségű kávé, cigaretta és élénkítő szerek próbára tették a hórihorgas alkatú író egészségét, mindehhez járult, hogy a zsidótörvények miatt 1942 után már csak más neve alatt írhatott. A nyilasok Egyedül vagyunk című lapja voltaképpen nyilvánosan feljelentette, amikor arról cikkezett, hogy a zsidó író kávéházban írogat és megúszta a munkaszolgálatot. Ezt a hiányosságot aztán gyorsan pótolta a hatóság, betegen vitték el egy büntetőszázadba. 1943. január 1-jén halt meg Jevdokovóban; egyes források szerint halálra fagyott. Harmincnyolc éves volt.

Az ellopott, majd a Megtalált tragédia címmel Thuróczy Gergely Rejtő-kutató könyveket adott ki a termékeny íróról. “Olvasmányos módon rendet vágni a Rejtő Jenő alakja köré szövődött gazdag legendáriumban, tényszerűen bemutatni a pesti ponyva aranykorának zsenijét” – ez volt a kutató célja.

„Rejtőről igen kevés adat állt rendelkezésre – mondta a Rejtő-életrajz ismerője. – Egyrészt mert nem nagyon kutatták, másrészt ő sem jeleskedett abban, hogy túl sok nyomot hagyjon maga után, és a 20. század viharai is gondoskodtak a hagyaték kallódásáról. Ha nem is volt világcsavargó és tengeralattjáró rájaszigonyvető-kezelője, meglehetősen bohém életmódot folytatott. Nemtörődöm volt, nem érdekelték a polgári sallangok.

– Magánlevelezéséből egy sértődékeny, visszahúzódó, sérelmeit dédelgető, kisebbségi komplexusos figura rajzolódik ki, a regényeiből ismert nagy duhaj alakok részben kompenzálás eredményei is lehetnek. Ez azért is meglepő, mert végre előkerült egy fénykép, amin Rejtő nem ülve, félbevágva vagy portrészerűen látható, hanem egész alakosan. Az átlagnál egy fejjel magasabb volt, legalább 190 centiméter, elég marcona tekintettel. Kopaszodott, volt egy pukli a fején, tényleg úgy nézett ki, mintha a regényeiből lépett volna elő egy alvilági figura” – fogalmazott Thuróczy Gergely, aki a források alapján „bipoláris személyiségként” jellemezte az írót.

„Kortársai, barátai leírják, hogy félelmetes volt, amikor ennek a hatalmas, sportos embernek egyik pillanatról a másikra megváltozott a kedélye, sosem lehetett tudni, mi következik” – mondta a kutató. Hangsúlyozta: Rejtő Jenő mániás depressziót sejtető vonásai egyre romlottak a negyvenes évekre, ebben az állandó pénzszűke miatti megfeszített munka is közrejátszott. Pedig jól keresett, csak épp többnyire elkártyázta a jövedelmét.

A kutató szerint Rejtő legnagyobb szívfájdalma az volt, hogy legsikeresebb művei, a ma is olvasott P. Howard-könyvek a korabeli kiadói politika miatt nem saját nevén jelentek meg. Fordítóként is csak egy-két könyvén bukkant fel a valódi neve. Vagyis egyszerre volt híres és teljesen ismeretlen” – fogalmazott a Rejtő-kutató. (Rab László; nepszava.hu)

*

Szoros barátság fűzte Karinthy Frigyeshez, aki a rá jellemző, ötletes módon tette egyik napról a másikra ismertté nevét. Karinthy a Pesti Napló hasábjain Rejtő rejtélyes eltűnéséről számolt be, majd nyílt levelet intézett hozzá, kérve, ne legyen öngyilkos.

Jenő, gyere haza, minden meg van bocsátva!”

– fejezte be írását. Az addig ismeretlen Rejtő így már ismert emberként térhetett haza Bécsből.

Zsenialitása regényeiben mutatkozik meg igazán, megújította az úgynevezett ponyvairodalmat. Egy “tízfilléres” regénnyel akár két nap alatt végzett, majd a Nova kiadó pengősregényeit írta. Egy szerződésben kéthetente egy 120 oldalas regény megírását vállalta, amit teljesített is, noha aprólékosan, a szövegen sokat javítva dolgozott. A Nova elvileg külföldi irodalmat adott ki, innen ered a P. Howard írói álnév. (fidelio.hu)

*

„Kitűnő érzéke volt a szörnyű világban meglátni a jelenségek fonákját, megmutatni az emberellenesben a nevetségest, és e nevetségessé tétellel leleplezni oly sok silányságot”

(Hegedűs Géza)

*

Néhány felejthetetlen…

– Uram! A késemért jöttem!

– Hol hagyta?

– Valami matrózban.

– Milyen kés volt?

– Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?

– Várjunk… Csak lassan, kérem… Milyen volt a nyele?

– Kagyló.

– Hány részből?

– Egy darabból készült.

– Akkor nincs baj. Megvan a kés!

– Hol?

– A hátamban.

*

„Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba. Mer az egész világ olyan, mint egy nagy tolongás: hol elől van az ember, hol hátul.”

*

“A szerelem sötét verem. Különösen, ha letakarják és ráülnek.”

*

“Maga jobban tenné, ha elmenne csomagot hordani, nagy, erős ember, hogy sülne ki a szeme, csak lopja a napot, meg ki tudja, mi mindent.”

*

“A sors olyan, mint egy részeges szabász: mikor belevág a szövetbe, még nem lehet tudni: felöltő lesz-e belőle vagy nadrág.”

*

“- Feltűnő ismertetőjele nincsen?- Nagyon erős alkoholillatot lehelt rám.

– Sajnos, ez errefelé egyáltalában nem feltűnő.”

*

“-Tudod te, mi az a reklám? Az emberek szeretnek örülni. Én festő vagyok.

-Értem. Ez a reklám.

-Nem. A reklám az, ha bebeszéljük előre az embereknek, hogy valaminek örülni fognak.”

*

“Hogy állunk az alibijével?

– A micsodámmal?

– Az alibijével! Van alibije?

A terménykereskedő rémülten hebegett.

– A feleségem csomagolt… Úgyhogy nem tudom, hozott-e… ilyesmit…”

*

– És ha… fizetést ajánlanék, hogy dolgozzon?

– Engem nem lehet megvesztegetni.