Posted by Előttem a lajhár fris játékot tészen,
S e leglomhább állat vídám s virgonc lészen.
Csokonai saját soraihoz az alábbi megjegyzést fűzte: „Lajhár, Földi és Fábián elnevezések után az a minden állatok közt legtunyább, leglassúbb és legostobább nágylábú állatocska, melly görögűl Bradypus, deákúl Ignavus vagy Tardigradus, franciáúl Paresseux, németűl Faulthier, az amerikaiaknál pedig a maga sipítnya szaváról Ai nevet visel” (1942: 954).
Szilágyi Ferenc mutatott rá, hogy Csokonai előtt először a lajhár szó állatnévként nem Földi János vagy Fábián József művében jelent meg, hanem a szintén Csokonai debreceni köréhez tartozó Nagy Sámuel „Az Istennek jósága és bölcsessége a természetben. Sander Henrik után” című művének második kiadásában (Pozsony, 1798; az első kiadásban, 1794-ben még Lajhár helyett Ai állt). A lajhár nyomtatásban később jelent meg Fábiánnál (1799), Márton József szótárában (1800), Földinél (1801) és Csokonai 1799-ben írt Dorottyájában (Szilágyi 1956: 548).
Több európai nyelvben egy ‘lusta’ jelentésű melléknév rögzült főnévi ‘lajhár’ jelentésben is (például a francia paresseux, a spanyolban aí vagy perezoso ‘lusta’ a lajhár megnevezése), ilyen a holland luiaard ‘lajhár; rest’ főnév, s ez a szó a lui ‘lusta’ melléknév származéka. A luiaard szolgálhatott mintául a kálvinista Debrecenben az új szavak magyarításán fáradozó református tudósoknak (talán először az említett körhöz tartozó, Csokonai által elsőként említett, hollandul is tudó Földinek) a hasonló hangzású (de más etimológiájú) lajhár állatnév bevezetéséhez.
„A lajhárnak Dugonics András szerzetes, író a röstnök nevet adta” (Rácz 2012: 294). A lajhár mellett az ai a 19. században használatban volt valamelyest, például Bugát Pál „természettudományi szóhalmazában” a bradypus megfelelői aj (1843: 5) és lajhár (1843: 269), ráadásul a lajhár szónak ekkor még melléknévi jelentéseit is megadta latinul: ‘iners, vecors, deses; lentus’ (1843: 269). Az „iners, deses, vecors” hármas Szenci Molnár Albert szótárában (Layhár, 1604) jelent meg (idézi Rácz 2012: 293), de ezek a lajhár megfelelői Pápai Páriz Ferenc és Bod Péter magyar–latin szótárában is (1767: 203). Táncsics Mihálynál az állat neve „Lajhár vagy Ai” (Stancsics 1846: 395), Babos Kálmánnál: „aï, lajhár (délamerikai állat)” (1865: 12). Molnár Gábor további, brazíliai portugál szót említett a brazíliai vadászat ismertetésekor: „Szóba jöhet még húsa miatt a brigisa, a lajhár. Húsa ize a bárányhúsra emlékeztet. Bőre értéktelen” (1948: 176). A lajhár további megnevezése, neologizmus a nyüzsgönc (expliciten nyüzsgönc kiskutya, a latin canicula agilis fordítása), amely az említett Clusiust fordító Magyar László András leleménye (Clusius 1604/2001: 197–8).
Több, a köznyelvben elterjedt hasonlat is bizonyítja, hogy a lajhár jól rögzült a nyelvben. Ilyenek a következő, állatnevet tartalmazó, személyeket jellemző hasonlatok: lassú, mint a csiga / lajhár / ökör / tetű (Balázsi 2017: 375–6), lusta, mint a bivaly / diszmó / lajhár / medve / tücsök (Balázsi 2017: 385).
A lajhár mellé, összehasonlító érdekességként megemlíthető egy jóval bonyolultabb eset az újonnan megismert állat megnevezésére. Alacsonyabb rendű állat és kevesebb figyelmet kapott az előgerinchúrosok törzsébe tartozó aszcidia, tengeri zsákállat, amelyet a zoológusok folyamatosan átkeresztelnek és különbözőképpen rendszereznek, s végső soron nem is alakult ki sztenderd köznyelvi megnevezése. A 19. századi magyarításra javaslat (az ascidia megnevezés esetleges megtartásával) Bugát Pálnál: „Ascidia, fn. ascidia (vizlő lehetne, mert a vizet lövelli, fecskendi, tehát mintegy vizlövő összehúzva)” (1843: 17). Babos Kálmánnál: „ascidia, (…) vizlő, föcsege” (1865: 35).