Posted by Kocsis Tamás
A halhatatlan humanista művésztől, Kocsis Zoltántól tudjuk: „A legcsekélyebb rasszizmus is sok, s undorító, de van.” Az a rasszizmus, amely ellen az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlése már 1966. október 26-án, a 2142. számú határozatában világméretű harcot hirdetett.
A határozat a helyzet súlyosbodásának ismeretében szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy növelje erőfeszítéseit a faji megkülönböztetés minden formájának megszüntetése érdekében. Állítsa meg a faji megkülönböztetés folyamatát; hirdesse a különböző kultúrák egymás mellett élésének szükségességét és törvényszerűségét; segítse elő egymás jobb megismerését és elfogadását elősegítése; emlékezzen azokra, akik a megkülönböztetések elleni harcnak szentelték életüket. S mindezt azért, mert – így a világszervezet – „vannak olyan folyamatok a világban, amelyek egyes embercsoportok kitaszítását kezdeményezik azok köréből, akik hozzáférhetnek a mindenkit megillető kulturális, és anyagi javakhoz”
Több, mint fél évszázad telt el azóta…
Itt és most olvasom:
„Amikor valakire azt mondjuk, hogy ,más’, ,kevesebb’, ,közülük való’ vagy ,különb náluk’, az a címkézés a megfelelő feltételek mellett rövid úton nagy pusztításhoz vezet” – figyelmeztet mindenkit, bárhol él, bármi a nemzetisége, bármilyen a bőre színe, a vallása Clemantine Wamariya világszerte ismert ruandai születésű, író, ma Amerikában élő emberjogi harcos. Az afrikai, hutu-tuszi törzsi csoportok közötti, 1994-ben kölcsönös népirtásba fajult emlékezetes vérengzések idején gyakran emlegetett, tuszi nemzetiségből származik. 1988-ban született.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig most, márciusban, az első európai rasszizmusellenes csúcstalálkozón elmondott beszédében jelentette ki: összefogásra van szükség az emberi jogok előmozdítását, védelmét és megvalósítását veszélyeztető rasszizmus, faji megkülönböztetés és idegengyűlölet minden formájának felszámolásához Összefogásra van szükség az európai uniós intézmények között, a tagállamokkal, a bűnüldöző hatáságokkal, valamint a civil társadalommal a munkahelyen, a nyílt utcán, valamint az online térben megjelenő rasszizmus megszüntetésére- Mert „a rasszizmus közöttünk van. Benne van a fekete bőrű futballisták elleni rágalomban, a roma származásúak megkülönböztetésében, a zsidók elleni összeesküvés-elméletekben és a migránsok és menekültek elleni erőszakban és bizalmatlanságban” – fogalmazott.
A rasszizmus vírusának régi és új mutációi együtt tombolnak minden kontinensen, s ez Magyarországon sincs másként. Mert ma nem csak a „migráns” bűvszó mögé bújtatott általános idegenellenes gyanakvás súlyos betegsége a társadalomnak, de nem kevésbé rasszizmus az sem, hogy – finoman szólva – gyakran nem jól láthatóan fehérnek lenni sem éppen kellemes lenni nálunk. És: sajtos mutációja a rasszizmusnak annak a gondolkodása, magatartása, aki nem tartja magával egyenrangúnak azt, aki bármiben – testben, magatartásban, gondolkodásban, érzésvilágában – más, mint ő.
Aligha tévednek azok, akik azt vallják, a rasszizmus elleni örök küzdelem meghatározó kötelezettsége az, hogy a cigányok a magyar társadalom teljes jogú részének érezhessék magukat. De oláhnak, rácnak, tótnak sem könnyű (tisztelet a kivételnek), hogy csak olyanokat emlegessek, akik a szomszédoknál többség, nálunk kisebbség. Hogy ez fordítva is igaz? Sok évszázados átok: Gábor Áron rézágyúját is a román Avram Janku ellenében virágozták fel. Amerikai földrészen pedig, főként, de nem csak Mexikótól északra, mindenekelőtt az USA-ban mind gyakrabban akár életveszélyes nem csak feketének, hanem sárgának és bronzbőrűnek lenni, akár látszani. S tetszik nem tetszik: ez főként az Egyesült Államokban egyre sűrűbben fehérekre is érvényes. Afrikában meg ma épp oly nehéz szegény feketének lenni ma, mint mindig is volt, s Ausztrália és Új-Zéland sem leányálom az őslakosság számára. S mintha a szomszéd országok nacionalizmusa egymás ellenében szerte a világon ezzel egyidőben tetőfokán lenne, – miközben a világ állítólag globalizálódik.
És akkor a sokszor a minden világrészen legkevésbé sem titkoltan vallási köntösök mögé bújtatott rasszizmusok pusztító mutánsairól még szót sem ejtettem. S igy kellene kiutat találni az egész emberiség számára klímaválságból, a kibernetika ismeretlen veszélyeiből, újkori népvándorlásból, pandémiá(k)ból…Hogy József Attilára hivatkozzam: „Ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
Címkép: Clemantine Wamariya