Posted by Mártonffy András
>1403-ban hajtották végre a történelem egyik legmerészebb és legrizikósabb operációját. Sokan már akkor tisztában voltak a jelentőségével, de azt még ők sem sejtették, hogy a műtét hatással lesz a történelem alakulására, Anglia és Franciaország jövőjére is.
V. Henrik, kép: Wikipédia
A viszály 1403-ban, a Shrewsbury melletti csatában csúcsosodott ki. Előtte két közeli templom apátja próbálta közvetíteni a felek feltételeit, miközben a lázadók és a király válogatott sértéseket vágtak egymás fejéhez. A tárgyalás kudarca után a két hadvezér csatában állapodott meg, ezután visszavonultak a saját térfelükre, és megkezdték az ütközetet egy hatalmas borsómezőn. A király csapatainak élén a fia, a tizenhat éves Henrik lovagolt. A lovagkor legvégső fellángolásaként ő még be akarta bizonyítani a bátorságát és a rátermettségét, mivel óriási erőbedobással készült a trón elfoglalására. Teljes páncélzatban, karddal, pajzzsal vágtatott az élen. Nagy lelkesedésében, és hogy jobban átlássa a teret, a kamasz fiú felhajtotta a sisakrostélyát a roham idejére. A csata első perceiben arcon találta egy nyílvessző.
A fölülről, kissé ferdén érkező nyíl a jobb szeme alatt érte a trónörököst, és olyan mélyen a fejébe fúródott, hogy csak a koponya hátsó fala állította meg.
Ez volt az első olyan ütközet, amikor mindkét angol fél szembetalálta magát a saját csodafegyverével, a kor „gépfegyverével”, a hosszúíjjal. A hosszúíj tényleg hosszú volt, legalább száznyolcvan centiméter, de esetenként két méteres is. Általában tiszafából készült, és megdöbbentő erő rejtőzött benne. Egy tapasztalt íjász akár háromszáz méteres távolságra is el tudta juttatni a majdnem méteres hosszúságú nyílvesszőt. A sodronyinget és az alatta hordott, kipárnázott bélésruhát könnyedén keresztülszúrta, és csak a jó minőségű lovagi páncél acél lemezvértje állította meg.
Egy ilyen nyíl találta arcon Henrik herceget, aki viszont olyan adrenalinlökettel harcolt, hogy a fejéből kimeredő nyílvesszővel is lelkesen végigverekedte az egész csatát. Szerencséjére Henry Percyt megölték a király emberei, így az öldöklésnek vége szakadt.
Miután óvatosan letörték a fejéből kiálló nyílvessző fa szárát, és sikerült a bent ragadt fa szárat is eltávolítani, Henriket biztos helyre vitték, és megvizsgálták. Láthatóan óriási szerencséje volt. Ha a nyílvessző bármelyik irányban csak néhány milliméterrel arrébb fúródik a fejébe, meghalt volna. Így viszont volt értelme mindent megtenni a trónöröklés érdekében, és előkeríteni az ország egyik legjobb sebészét.
Ez az ember John Bradmore volt, a tapasztalt harctéri seborvos. Amikor megvizsgálta a beteget, azt mondta, hogy megpróbálja kioperálni a herceg fejéből a nyílhegyet, de szüksége van néhány napra, hogy elkészítse a megfelelő célszerszámot. Henriket addig életben kellett tartani valahogy. Bradmore utasításai szerint a sebet borral locsolgatták és mézzel kenegették, ami a gyakorlatban már sokszor bevált harctéri sérülések esetén.
Anélkül, hogy a középkori szakembereknek a fertőzések okairól bármi fogalma lett volna, ügyesen kihasználták az alkohol és a méz fertőtlenítő hatását. Ez pedig figyelemre méltó eredmény ahhoz képest, hogy Semmelweis Ignácot saját orvos kollégái még több, mint négyszáz évvel később is nevetségessé tették és az őrületbe kergették hasonló alapelvei miatt.
Bradmore – éppen úgy, mint néhány másik, hasonló felkészültségű sebész – egyben kovácsmester is volt. Erre azért volt szükségük, mert rajtuk kívül senki nem értette volna, melyik sérülés kezeléséhez milyen szerszámra van szükség, és azt hogyan kell elkészíteni. Ehhez a műtéthez egy hosszú, keskeny csipeszhez hasonló fogót kovácsolt, amelyiknek a két szára közé hosszában csavarmenetes pálcát lehetett behajtani. A pálca vége elvékonyodott, és tompa hegyben végződött. Ennek az volt a feladata, hogy a seb mélyébe bevezetve beleilleszkedjen a nyílhegy kerek nyílásába, beleszoruljon, és így azt ki lehessen húzni a sebből. Mindezt persze érzéstelenítés nélkül hajtotta végre.
A herceg végig ébren volt, miközben a sebész a koponyájában tevékenykedett, és több ember szorította le, nehogy vonaglásával megölje magát.
A műtét során először is ki kellett tágítani a sebet, hogy láthatóvá és hozzáférhetővé váljon a mélyen befúródott nyílhegy. Ehhez Bradmore fa pálcákat használt, amiket bekent mézzel, majd a sebbe tolta. Egyre szélesebb pálcákkal sikerült annyira kiszélesíteni a nyílást, hogy a célszerszám végét irányba tudta állítani, és a pálcát elkezdte becsavarni a célpont felé. Lassan, óvatosan haladt, mivel ettől kezdve nem látta, mit csinál. Tapintására, érzésére hagyatkozott, amikor a vas pálca vége elérte a nyílhegyet. Finoman továbbhajtotta a csavart, aztán amikor a vége beleszorult a kerek nyílásba, ide-oda mozgatva elkezdte kifelé tekerni. Végül sikeresen eltávolította a fémet, így Henrik új esélyt kapott az életre.