Posted by Grézló Orsolya
>Ma pihenésképp elmentem kicsit Ulm környékére az 1700-as évekbe. Ott pont nincs koronavírus járvány, a nagymamám ősei készülődnek a nagy útra a Dunán, telepesek lesznek Magyarországon! Mindenki izgatott és tele van reményekkel, a hajók minden vasárnap indulnak Ulm kikötőjéből Bécs felé. Onnan már fizeti az útjukat az állam, Mária Terézia döntött így, de Bécsig saját költségen kell eljutni.
Az anyakönyvekben kezdtem, azzal az őssel, aki itt már megvan, de a születési helye és ideje, szülők neve üres. Württembergben még megvolt, sőt duplán megvan, egy kis faluban Ulm környékén egy teljes rokonsággal együtt, meg kicsit északabbra egy másik csapat egy szép kis városkában. A város piactere most is ugyanolyan, mint akkor volt. Még nem derült ki, melyik az én ük-üköm.
Az egyik George Reil nyilván tovább fog utazni és Baja környékén születnek majd az eleinte német, később már magyar utódai, halászlét fognak enni gyufatésztával. Ők nem a rokonaink, csak ugyanúgy hívják őket. A mostani utak előtt már jöttek mások, vannak hírek, nem a teljes bizonytalanba indulnak. De a Duna még veszélyes folyó, egyes szakaszokon sokan meghaltak, oda külön gyakorlott kormányosokat kell felbérelni.
A hajótípus már ezekre az utakra van kitalálva, ulmi skatulyának hívják, egy 30 méter hosszú csónak kis házikóval, az a skatulya. Felfelé a folyó nem hajózható, ezért a cél állomáson szétszedik a hajót, és ami használható, beépítik az új házaikba, a többi meg jó lesz tűzifának. A kormányosok szekereken mennek vissza. Két hét a hajóút Magyarországra, vannak fogadók is Bécsben, de nagyobbrészt főzni fognak az úton. Bécsig nem tudják, kit hova osztanak majd be, ott mondják meg a listák alapján, hol lesz az új hazájuk pontosan?
Ezért senki nem indul egyedül, egész családok jönnek, sőt, falubeliek együtt. Akiknek az utódai itt Magyarországon házasságokat fognak kötni egymással egy faluban, azok közül páran már ott is ismerték egymást. Telepesek lesznek, hozzák a szerszámaikat, váltás ruhát, néhány edényt és a vetőmagokat. Más nem fért fel a hajóra, 80-100 ember utazott együtt, zsúfoltság volt. Egyébként féltek a járványoktól ők is, volt aki meggondolta magát és visszament volna, de nem engedték vissza őket a járványok miatt, pestis, kolera.
Meg különben is, nem azért hozatta ide őket Mária Terézia, hogy visszamenjenek, a török idők harcai miatt elnéptelenedett földet akarta velük megműveltetni. Ez a nagyívű tervezés hosszú távon bejött, tényleg felvirágoztatták. Az élőszereplős Grimm mese sorozatban néha megnézem őket, kosztümös színészek játsszák a korhű díszletek közt a késő középkori hősöket, ezek a történetek nem sokkal azelőtt játszódnak, hogy elindultak onnan. Iskolás koromban a földrajz atlaszomban mutatta meg a nagymamám, hol van Württemberg, akkor még nem tudtam elképzelni őket, csak csodálkoztam, hogy nem volt Németország? Mindenféle kis helyi alakulatok voltak, szinte falvanként más csapatba tartoztak, saját váracskával és saját tájszólással és saját hercegnővel.
Az ideérkezésük utáni első időkből nem sok minden maradt fenn, ami mégis, az épp erről szól. Hogy itt mindenkit egy gyűjtőnév alá vettek, miszerint ez a svábok betelepítésének története. De az egy külön nép, nekünk semmi közünk hozzájuk! Kikérjük magunknak! Ez az indulat még hozzám is elért, több évszázadon át, az identitás komoly dolog.
Pedig nekem már az is csak egy érdekes egzotikum volt, hogy a nagymamám német kislánynak született, de végül magyar nagymama lett. Azokat a meséket mesélte nekem, amiket a nagymamája őneki, más meséket nem is tudott szerintem, csak ő még németül hallgatta a mesét, nekem meg már magyarul mondta fejből. Némelyik a Grimm összesnél is súlyosabb volt, mégis szerettem ezeket a meséket. Hát Istenem, ilyen mesék termettek azon a földön, ahonnan hozták. De a miénk, és az identitás komoly dolog.
Az egyik George Reil nyilván tovább fog utazni és Baja környékén születnek majd az eleinte német, később már magyar utódai, halászlét fognak enni gyufatésztával. Ők nem a rokonaink, csak ugyanúgy hívják őket. A mostani utak előtt már jöttek mások, vannak hírek, nem a teljes bizonytalanba indulnak. De a Duna még veszélyes folyó, egyes szakaszokon sokan meghaltak, oda külön gyakorlott kormányosokat kell felbérelni.
A hajótípus már ezekre az utakra van kitalálva, ulmi skatulyának hívják, egy 30 méter hosszú csónak kis házikóval, az a skatulya. Felfelé a folyó nem hajózható, ezért a cél állomáson szétszedik a hajót, és ami használható, beépítik az új házaikba, a többi meg jó lesz tűzifának. A kormányosok szekereken mennek vissza. Két hét a hajóút Magyarországra, vannak fogadók is Bécsben, de nagyobbrészt főzni fognak az úton. Bécsig nem tudják, kit hova osztanak majd be, ott mondják meg a listák alapján, hol lesz az új hazájuk pontosan?
Ezért senki nem indul egyedül, egész családok jönnek, sőt, falubeliek együtt. Akiknek az utódai itt Magyarországon házasságokat fognak kötni egymással egy faluban, azok közül páran már ott is ismerték egymást. Telepesek lesznek, hozzák a szerszámaikat, váltás ruhát, néhány edényt és a vetőmagokat. Más nem fért fel a hajóra, 80-100 ember utazott együtt, zsúfoltság volt. Egyébként féltek a járványoktól ők is, volt aki meggondolta magát és visszament volna, de nem engedték vissza őket a járványok miatt, pestis, kolera.
Meg különben is, nem azért hozatta ide őket Mária Terézia, hogy visszamenjenek, a török idők harcai miatt elnéptelenedett földet akarta velük megműveltetni. Ez a nagyívű tervezés hosszú távon bejött, tényleg felvirágoztatták. Az élőszereplős Grimm mese sorozatban néha megnézem őket, kosztümös színészek játsszák a korhű díszletek közt a késő középkori hősöket, ezek a történetek nem sokkal azelőtt játszódnak, hogy elindultak onnan. Iskolás koromban a földrajz atlaszomban mutatta meg a nagymamám, hol van Württemberg, akkor még nem tudtam elképzelni őket, csak csodálkoztam, hogy nem volt Németország? Mindenféle kis helyi alakulatok voltak, szinte falvanként más csapatba tartoztak, saját váracskával és saját tájszólással és saját hercegnővel.
Az ideérkezésük utáni első időkből nem sok minden maradt fenn, ami mégis, az épp erről szól. Hogy itt mindenkit egy gyűjtőnév alá vettek, miszerint ez a svábok betelepítésének története. De az egy külön nép, nekünk semmi közünk hozzájuk! Kikérjük magunknak! Ez az indulat még hozzám is elért, több évszázadon át, az identitás komoly dolog.
Pedig nekem már az is csak egy érdekes egzotikum volt, hogy a nagymamám német kislánynak született, de végül magyar nagymama lett. Azokat a meséket mesélte nekem, amiket a nagymamája őneki, más meséket nem is tudott szerintem, csak ő még németül hallgatta a mesét, nekem meg már magyarul mondta fejből. Némelyik a Grimm összesnél is súlyosabb volt, mégis szerettem ezeket a meséket. Hát Istenem, ilyen mesék termettek azon a földön, ahonnan hozták. De a miénk, és az identitás komoly dolog.