ÚJNÉPSZABADSÁG

Monakhosz>
Március 23 a lengyel – magyar barátság napja, mégpedig 2007 óta, amikor erről a két ország parlamentje megegyezett és Lech Kaczynski illetve Sólyom László köztársasági elnökök közös nyilatkozatot írtak alá, felavatva barátságunk első köztéri emlékművét (Győrben, a Bem téren). Felmerülhet bennünk, hogy ez a bizonyos barátság milyen messzi időkre nyúlik vissza és vajon tényleg olyan sok a közös pont a két nép történelmében?
A legfőbb közös pontokra fókuszálva a legelső alkalom, amikor a két királyság komoly kapcsolatba került egymással Szent Istvánhoz kötődik, aki fiának, Imre hercegnek a halálát követően nem közvetlen rokonait, Vazult és fiait választotta utódául, hanem Orseolo Pétert (leánytestvérének fiát) nevezte meg örökösének. A megdöbbentő döntést követően István megkínoztatta (és ezzel megölette) Vazult, mire fiai, András Béla és Levente hercegek 1031-ben Lengyelországba menekültek, Mieszkó, lengyel fejedelem oltalma alá. A három herceg közül Béla maradt itt huzamosabb ideig, a többiek a Kijevi Ruszba utaztak tovább.
Ugyancsak fontos közös történelmi pont volt, hogy később I. Béla királyunk lengyel hercegnőt választott feleségnek, Piast Richeza (Rixa) személyében az Úr 1060. évében. Ebből a frigyből két nagy királyunk született: I. Géza és Szent László (akik így mondanunk sem kell, anyai ágon félig lengyelek voltak). Időben nagyobb ugrást téve, Károly Róbert a következő uralkodónk, aki jelentős lengyel kötődéssel rendelkezett, mivel 1320 július 20-án feleségül vette Piast Erzsébetet, I. Władysław, lengyel király lányát. A kapcsolat szorossá tette Lengyelország és a Magyar Királyság kapcsolatát, ráadásul egy nagy közös államot is eredményezett, amikor az 1335 -ös visegrádi királytalálkozó után arról született döntés, hogy Károly Róbert és Piast Erzsébet közös gyermeke, az 1326-ban született Nagy Lajos lengyel – magyar királyként uralkodjon apja halála után. Egy olyan időszak következett tehát, amikor 40 éven át (1342 és 1382 között) egyetlen nagy királyságot képezett a magyar és lengyel nép. (Bár hozzá kell tenni, hogy a lengyel ügyekkel inkább az anyakirályné foglalkozott és Nagy Lajos a magyarországi gondokkal volt lefoglalva.).

A lengyel-magyar állam Nagy Lajos korában( forrás: LINK)

A lengyel Jagelló uralkodóház később, 1440 és 1526 között három lengyel uralkodót adott Magyarországnak: Nagy Lajos leányági unokáját: I. Ulászlót (ur.: 1440-1444), unokaöccsét II. Ulászlót (ur.: 1490-1516) és annak fiát, a Mohácsnál elesett II. Lajost (ur.: 1516-1526).

Jelentős lengyel-magyar kapcsolati eseménynek tekinthető Szapolyai János házassága Jagelló Izabella lengyel hercegnővel, mely frigy után ugyan magyar királlyá koronázták (1526 november 11-én), de a riválisával (a szintén megkoronázott Habsburg Ferdinánddal szemben) csatát veszítve menekülnie kellett, mégpedig hova máshova, mint Lengyelországba. Innen tért aztán vissza, a töröknek hűséget fogadva. Fia pedig János Zsigmond Erdély fejedelme lehetett (anyai ágon félig lengyelként).

A következő alkalom, amikor lengyel-magyar állam jött létre, 1576-ra tehető, hiszen ebben az évben május elsején, Báthory István erdélyi fejedelmet lengyel királlyá koronázták Krakkóban, a waweli székesegyházban. A lengyel történelem valódi aranykorként élte meg Báthori uralkodását, hiszen a magyar fejedelem 11 éven keresztül sikerek sorozatát aratta a lengyelek számára, például az oroszok többszöri legyőzésével és Livónia visszaszerzésével.

Jön a Rákóczi-szabadságharc kora, amikor vezérlő kuruc fejedelmünk, a lengyelországi Breznan várában adta ki híres nyilatkozatát, a Brezáni kiáltványt 1703 május 12-én, felkelésre és Ausztria elleni szabadságharcra buzdítva a magyarságot.

A további közös történelmi pontokat vizsgálva kiemelném még az 1848-as esztendőt, amikor több lengyel tábornok is csatlakozott szabadságharcunkhoz például a Petőfi által Bem apóként emlegetett Józef Zachariasz Bem tábornok is, hiszen itt is ugyanazzal az ellenséggel harcolhatott mint odahaza: az osztrákokkal szövetséges cári orosz haderővel. Ezekben az időkben az abszolutista Szent Szövetség, mely szinte egész Kelet-Európa felett ellenőrzést gyakorolt és a Habsburgok – Romanovok szövetségét jelentette, közös ellenség lett a szabadságra vágyó lengyel és magyar nép számára is.

Ez a közös ellenségkép jelent meg egy évszázaddal később egy másik szabadságharcunkban is, az 1956-os forradalom eseményeiben is. A Szovjetunió megszállása és a ránk erőszakolt kommunista diktatúra ellen fellázadó magyar forradalom 1956 október 23-án egy lengyel szimpátia-tüntetéssel vette kezdetét (mellesleg épp a lengyel szabadságharcos, Bem József szobránál). A megmozdulást szervező MEFESZ egyetemisták ugyanis szolidaritásukat akarták kifejezni a szovjet elnyomással szembeforduló lengyel vezetők, elsősorban Władysław Gomulka mellett, aki éppen 1956 októberében kísérelte meg a szovjetekkel szembeni reformokat. Ebből a bizonyos lengyel szimpátiatüntetésből lett aztán a magyar forradalom, történelmünk egyik legnagyobb szabadságküzdelme.

A szocialista érában, 1945 és 1990 között megint egy csónakban eveztünk a lengyelekkel, hiszen mindkét ország tagja volt a szovjet vezetésű Varsói Szerződésnek és KGST -nek, majd megint csak egyszerre “váltottunk rendszert” 1989/90-ben.

Jelenleg a Visegrádi Együttműködés (alapítva: 1991 február 15.) közös diplomáciai és gazdasági érdekszférában tartja a két népet egy 64 milliós, jelentős összefogás keretrendszerében.

A lengyel – magyar barátság történelme

Like this: