Posted by Fábián András
>2021. március 19-én késő délután a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége és a területi szervezeteinek elnökei kiadtak egy sajtóközleményt. Szeretném előre bocsátani, hogy megértem az orvosok szándékát, méltányolom a törekvésüket és részben támogatom is mindazt, amit ebben a közleményben megfogalmaztak. Már csak azért is fontos ezt rögtön leszögezni, mert sajnos túl sokan vannak, akik egy írásnak elkezdik olvasni az első bekezdését, és ott meg is rekednek.
Szóval van ez a sajtóközlemény (https://mok.hu/hirek/mokhirek/a-magyar-orvosi-kamara-sajtokozlemenye), amelyet addig a pillanatig, amíg a szerző a géphez ült, 289 844-en néztek meg. Reményeim szerint el is olvasták. Megjegyzem, szerintem ez a szám sokkal hitelesebb, mint a nemzeti konzultációról kitöltőiről közzétett „több mint fél millió”.
A nyilatkozatra visszatérve, annak lényege az utolsó harmadban van megfogalmazva:
„A járvány elleni eredményes küzdelem egyik feltétele az együttműködés, a másik a tiszta, őszinte, a tényeket tisztelő beszéd lehetősége. Kérünk mindenkit, hogy a hónapok óta az emberéletek megmentésén küzdő orvosok, egészségügyi dolgozók segélykiáltásait, a valós helyzetet, mindennapi küzdelmeiket leíró beszámolóit ne keverjék össze a politikai nyilatkozatokkal. A problémák leírása nem felelősöket kereső kritika, hanem megoldásra váró feladatok tömege, amelyek megoldásában a Magyar Orvosi Kamara mindig szakmai partner kíván lenni.”
Ebből az idézetből is kitűnik, de az egész fogalmazványt áthatja a békítés, az egyre fokozódó indulatok csitításának szándéka, a kiegyezés, az együttműködés keresése. A járvány mielőbbi leküzdése a legfontosabb feladat, ez pedig csak a nemzet egységes fellépésével, a járvány elleni küzdelemben leginkább involvált erők feltételek nélküli támogatásával valósítható meg. Ez eddig rendben is van.
Az én problémám a felhívásnak azokkal a részeivel van, amelyek értelmezésem szerint lényegében az egész társadalomhoz szólnak. A politikusok (általában!) „…fejezzék be mind a hamis illúziók keltését, mind a vádaskodást, a lakosság félrevezetését és elbizonytalanítását.” A szakmai jellegű vitákból és nyilatkozatokból „…ne politikai tőkét akarjanak kovácsolni”. A sajtóhíradások pártállástól függetlenül (!) ne teremtsenek értelmezhetetlen szakadékot „… a kormánykritikus és a kormánypárti vagy közszolgálati hírek között, mert a tények nem oldalfüggőek”. Mégpedig azért, mert „Most az összefogásnak, az azonnali cselekvésnek van itt az ideje, nem a széthúzásnak és hibáztatásnak.”
Nos, bevallom, nekem ezekkel az összemosásokkal, békítgetéssel van bajom. Az a helyzet ugyanis, hogy van egy rendkívül kritikus helyzet. Ez a helyzet nem magától alakult ki, hanem egy pontosan nyomon követhető folyamat eredményeként vált a mai, nemzeti méretű tragédiává. A mai napig 18 500 halott. A járványt azonban nem lehet csak önmagában vizsgálni. A járványnak társadalmi következményei vannak, amelyek lassan, de biztosan minden embert, minden családot érintenek. És a járvány súlyosbodik.
A pandémia leküzdésében óriási felelősség terheli az egészségügyi dolgozókat, akik erejüket nem kímélve teszik a dolgukat. Egyéni kötelességüket és erejüket jóval meghaladó mértékben hoznak áldozatokat a betegeikért, miközben az a cél hajtja őket, hogy minél kevesebb ember essen áldozatul a járványnak. Ezek már-már közhelyek, és mégis, százszor, ezerszer el kell mondani. Csak köszönet, tisztelet és hála illeti őket.
Az egészségügy tizenegy év alatt kialakult mai állapotáért, az állampolgárok egyre bizonytalanabb anyagi-egzisztenciális helyzetéért, biztonságérzetük teljes felszámolásáért a kormány és a mögötte álló 133 bátor ember a felelős. Már előtte sem volt svájci minőség, de sikerült a legelmaradottabb országok szintjére süllyednünk. A személyes, és mára már nem csupán politikai felelősség az egyéni hatalmat rendkívüli jogrend formájában magának kikövetelő miniszterelnöké. Azé a miniszterelnöké, aki ezt a hatalmat nem a járvány leküzdésére, hanem az állami pénzek mindenféle szükségtelen és a környezete számára extraprofitot jövedelmező célokra használta/használja fel. Azé a miniszterelnöké, aki a legnagyobb ínség idején hozott olyan intézkedéseket az egészségügy „átszervezésével”, amelynek következményeként több ezer szakember hagyta el a pályát. A miniszterelnök döntései pedig a megmaradt kollégák küzdelmét még nehezebbé és kilátástalanabbá tették. Mindeközben gyáván próbálja elhárítani magáról a felelősséget. Minden negatív hatást és következményt a semmiféle jog és hatáskörrel nem rendelkező ellenzékre igyekezett testálni. A kormány járvány elleni küzdelme csupán hazug szavakban és nem tettekben nyilvánult meg. A rászorulókon nem segít, az egészségügyet tönkretette. A járvány Orbán Viktor számára nem egyéb, mint az ő egyszemélyi hatalmának megőrzését szolgáló eszköz. A felelősséget pedig nem lehet „nemzeti konzultációkkal” és „oltásellenes ellenzékkel” gyáván másra hárítani. A járvány elleni „küzdelemben” a miniszterelnök bebizonyította, hogy alkalmatlan a feladatára.
Mint mondtam, elfogadom a MOK állásfoglalását. Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy relativizálja a felelősség kérdését. Az egyszemélyi hatalmat ugyanis 2020. március 11-től folyamatosan Orbán Viktor birtokolja. Még azt sem tudjuk, hogy az általa vezetett (?) operatív törzs ad-e neki tanácsokat, vagy ő ad utasításokat az operatív törzsnek. Megfogadja-e a szakemberek tanácsait, vagy ő határozza meg a számukra, hogy mit mondhatnak, vagy mit nem mondhatnak. Az adatok elhallgatása és kozmetikázása, a kórházi dolgozók számára előírt kötelező titoktartás, a sajtó és az ellenzéki politikusok kizárása a gyógyintézményekből nagyonis az utóbbi verziót valószínűsíti.
Nem tudom elfogadni továbbá, hogy a felelősség kérdéséről nem most van ideje a polémiának. Nagyonis most kell róla beszélni, mert az emberek most érzik a saját bőrükön azt, hogy ki vannak szolgáltatva a hatalomnak. Tudniuk kell, hogy ki élt vissza a (választói!) bizalmukkal, ki herdálja, ki lopja el a pénzüket, ki miatt kényszerülnek egyre hosszabb időre bezártságra, ki miatt nem tudnak dolgozni és pénzt keresni, és ki miatt mennek csődbe a vállalkozásaik. Ugyanis a kormány már ki is jelölte azokat a végrehajtókat, akik majd dobra verik mindenüket, amiért eddig kínlódtak és szenvedtek. A hátramaradottaknak joguk van megtudni, hogy egyetlen ember felelős a szeretteik haláláért, aki maga követelte ki ezt a felelősséget, de képtelen volt élni vele. Ezt az igazságot pedig ki kell mondani mindenkor, minden körülmények között.
Mene, mene, tekel ufarszin– mondja az írás a falon. Megméretett és könnyűnek találtatott. A következményeket pedig a miniszterelnöknek vállalnia kell.
Utóirat:
Természetesen, ha félreértettem volna valamit a MOK nyilatkozatának idézett részeit illetően, és emiatt a reagálásom pontatlan lenne, akkor a szerzők elnézését kérem.