„Halálkampány”

Posted by

Fábián András
>Nehéz helyzetben van az ellenzék a parlamentben is, meg a Parlamenten kívül is. Komolyan mondom, nem viccelek. Az a helyzet ugyanis, hogy annak ellenére, hogy nem Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Fekete-Győr András, Dobrev Klára vagy éppen Márki-Zay Péter kormányozza az ország viharos vizeken hánykolódó, lassan darabokra hulló tutaját, ők a felelősek mindenért. Mindenért is! Mögöttük természetesen ott áll Soros György az ország elpusztítására szőtt háttérhatalmi terveivel és maguk előtt terelik a momentán éppen vírusforrásként funkcionáló migráns-tömeget, akik rendületlenül hozzák a kórt az országba. Földön, vízen, és föld alatt. A repülőjáratok döntő hányadát ugyanis leállították.

Mindezt teszik annak érdekében, hogy megdöntsék az ország törvényes kormányát, amely lassan tök egyedül feszül az elemek és a minden áron csak a hatalomra áhítozó fent leírt ellenzék gyilkos szándékainak. Nyilvánvalóan követik Bud Spencer példáját, aki már régen megmondta, hogy „Csak a Puffin adhat nekik ilyen erőt és mindent lebíró akaratot”.

Aki azt hiszi, hogy tréfálok, vagy félrebeszélek az orbitális tévedésben van. Ami a vírushordozó, gyilkos migráns-áradatot illeti, arról a teljhatalommal bíró kisember biztonsági és migrációs ügyekben illetékes tanácsadója, a Kádár-rendszer határőrségének (úgynevezett „Zöld-ÁVO”) hajdani tábornoka, Bakondi György tudósít minket.

A „baloldali halálkampány” mantrázása viszont a hajdani MIÉP-ben szocializálódott Kocsi Máté agyszüleménye. Kocsist mára nevezhetjük nyugodtan Csurka István pártalapító atya legjobb tanítványának is. Kocsis is annyira jól bele tudott simulni az Orbáni illiberális rendszerbe, mint hajdani politikai mestere bármelyik politikai kurzusba. Csurkát hajdan, még az átkosban, saját szememmel láttam behömpölyögni az akkoriban épp Pártközpontként funkcionáló Fehér Házba. Csak lazán odaintett az ajtóban posztoló kormányőröknek: „Acélhoz” – mondta. Úgy sétált be az ország legjobban őrzött és védett objektumába, mint egyszerű halandó a nyilvános WC-be. Akkor még nem tudhattuk, hogy Csurka a III/III. Csoportfőnökség „népi demokráciához lojális” ügynökeként, Raszkolnyikov fedőnéven küldte évekig a jelentéseit az állambiztonsági szerveknek. Csak a rendszerváltás után mutatta meg igazi, antiszemita, neofasiszta politikai arculatát. (Kövér Lászlót idézem a kor krónikásaként: „Csurka István nem először fogalmazza meg a maga nemzetmegváltó gondolatait, amelyeket szerencsére nem nekem kell először az újabb keletű magyarországi nácizmus alapvetésének nyilvánítanom.”) Mondhatnánk Csurka már jóelőre belesimult a mai rendszerbe, mintegy magvetője volt annak. Volt tehát kitől tanulnia ennek a Kocsis Máténak, aki ma a Parlament Fidesz frakciójának vezetőjeként emeltyűje Orbán újfasiszta rendszerének. Nem mellesleg ez az a Fidesz és ez az a frakció, amely kereken 20 (húsz) alkalommal szavazta le az ügynökakták nyilvánosságra hozatalára tett ellenzéki indítványt. Nyilván nem véletlenül.

Nos ez a Kocsis Máté vádolja az ellenzéket „halálkampánnyal”, és ugyanezzel a Kocsis Mátéval beszélgettek ugyanerről tegnap este a Hír TV-ben. A riporter a bülbül szavú, roppant hiteles Bayer Zsolt, az MSZMP KB hajdani központi lapjának hajdani újságírója volt, manapság „sómen”. Nyilván remekül megértették egymást a hajdani MIÉP-es elvbarátjával. Bayer manapság már ugyancsak egykori SS őseivel dicsekszik és szintén eléggé virtigli kis fasiszta képét mutatja a figyelmes szemlélőnek. Sietek megnyugtatni a kedves olvasót, hogy eszem ágában sem volt megnézni a „műsort”, és nem csupán eme számomra késői időpont miatt. Kocsis és Bayer szómenése az ellenzéki „halálkampány” tárgyában ugyanis csak abszurd és a tényeknek mindenben ellentmondó lehetett. Értelmes és komoly embert nem érdekel, hogy mit mondott e két ordenáré figura azoknak, akik esetleg még hajlandóak meghallgatni őket.

Engem ennél jobban érdekelnek a tények.

Mindenekelőtt tisztázzuk! Ha és amennyiben a „halálkampány” azt jelenti, hogy az ellenzék leleplezi a kormány kötelezettségszegéseit, bűnösen elmulasztott intézkedéseit, nota bene teljes inkompetenciáját, sőt emberek halálában játszott tevőleges szerepét, akkor igen, ebben az értelemben ez valóban „halálkampány”. Az ellenzék számára kötelező felvilágosító kampány. Úgy vélem, nagyon is helyes, ha a tömeges magyarországi halálozásokra és azok felőseire felhívja a lakosság figyelmét.

Segítek én is abban, hogy még világosabbá váljon: Orbán, Kocsis és bűntársaik tízezrek haláláért felelősek. Azzal pedig, hogy másra mutogatnak ezt a felelősséget nem háríthatják el maguktól, nem terhelhetik másra.

Lássunk néhány konkrét példát. 2021. március 21-ig 18 295 beteg halt meg koronavírus fertőzés következtében. A napi halálozások száma a korábbi százról mára közel a duplájára emelkedett, miután a miniszterelnök és a Mátyás-puzzle-val elfoglalt minisztere azt a rafinált bosszút agyalta ki a fizetésemelést régóta és jogosan követelő orvostársadalom ellen, hogy a legnagyobb szükség idején átszervezi a teljes egészségügyi rendszert. Sikeresen meg is szabadult az ország több ezer (!) egészségügyi dolgozótól. A péntek-szombat-vasárnapi halálozási adatok alapján egymillió főre vetítve Magyarországon haltak meg a legtöbben egész Európában. Vagyis nem az az Orbáni állítás igaz, hogy a magyar egészségügy 99,99 százalékban tudja kezelni a helyzetet, hanem a korábbi 50-50%-os jóslata. Utóbbi ugyanis azt jelentette, hogy aki kórházba kerül, az vagy meghal, vagy nem.

Ha mondhatunk ilyet, akkor az egészségügyi kormányzat számára mégis egészen „jókor jött” ez a járvány tavaly. Egyre többen kezdték ugyanis követelni, hogy a kormány hozza nyilvánosságra a valós adatokat a kórházi fertőzésekben elhunytak számáról, amely adatok nyilvánosságra hozatalát az Orbán-kormány egyébként 2013-ban leállította. Ők tudják miért! A Társaság a Szabadságjogokért korábban közérdekű adatigénylést adott be az Emberi Erőforrások Minisztériumához, majd végül pereskedés útján ki tudta kényszeríteni, hogy adják ki a 2015-16-os adatokat a kórházi fertőzésekről. Pontos számokat azonban ennek ellenére nem sikerült megtudni. Mindössze annyi vált ismertté, hogy a kórházi fertőzések 10-15%-a végződik halálesettel. 2017-es és 2018-as részadatokból megállapítható, hogy 3 676 ember esetében biztosan ez volt a halál oka. Átlagolva és 10 évre kivetítve ezeket a számokat összesen 18 380 (!) eset jön ki. 2020- 2021-re vonatkozóan a Nemzeti Népegészségügyi Központ végképp nem ad ki friss adatokat, de egyre többen számolnak be arról, hogy a kórházi fertőzések minden korábbinál nagyobb méreteket öltöttek az utóbbi hónapokban. Emlékezetes, hogy a kórházi fertőzések elkerülése érdekében a kormány leghatékonyabb intézkedése az volt, hogy Kásler miniszter kézfertőtlenítésre buzdító plakát-kampányt indított a villamosmegállókban.

Még egyszer szeretném aláhúzni, hogy a kormány a tényleges halálozási adatokat szigorú titokban tartja. Ez is bizonyítja, hogy tisztában van az általa viselt felelősséggel. A tömegesnek mondható halálesetekért kizárólag a kormány és a miniszterelnök okolható.

2010-től, az Orbán-kormány megalakulásának kezdetétől, gyakorlatilag folyamatosan büntetik a hajléktalanokat. 2013-ban az „alaptörvény” büntethetővé tette a fedél nélkül élőket pusztán azért, mert „életvitelszerűen” a közterületen tartózkodnak. Magyarországon csaknem kétmillió ember él a megélhetési létminimum alatt jövedelemből, minden második, gyermeket nevelő család a létminimum alatt tengődik (https://hvg.hu/gazdasag/20180829_Csaknem_minden_masodik_gyermeket_nevelo_csalad_a_letminimum_alatt_tengodik) . Miközben a politikai osztály és holdudvara közpénzekből csillagászati összegeket csengetett be a házipénztárba, azalatt Magyarországon a nyomor az elmúlt tíz év alatt soha nem látott méreteket öltött.

2010. októbere és 2021. februárja között a nyilvánosságra került adatok szerint összesen 1 130 ember halt meg fagyás vagy kihűlés következtében. Mivel a rendőrség és a KSH ezeket az adatokat is éppoly titkosan kezeli, mint a kórházi fertőzésekben elhunytakat, ha éves átlagban valós számnak vesszük a 180 elhunytat, akkor 1 800 főről is beszélhetünk.

Ha összeadjuk ezeket a számokat, akkor elmondhatjuk, hogy az Orbán kormány eddigi több mint tíz éve alatt gyakorlatilag értelmetlenül és bizonyítottan elveszítettünk körülbelül 24 000 magyar embert. Ennyi Nagykőrös lakosainak száma. Tessék mondani! Ami a fenti számok által nyilvánvalóvá és egyértelművé válik az olvasó számára, ez lenne az a „halálpropaganda”, ami miatt Kocsis Máté frakcióvezető annyira ki van akadva?! Ha igen, akkor az nyilvánvalóan azért lehet, mert ő is pontosan tudja, hogy a miniszterelnök mellett többek között az ő felelőssége is egyértelműen megállapítható ezeknek az embereknek a halála miatt.