PEHELY HULLÁSA

Posted by

Gergely Tamás
Mälar-parti seták

Padként szolgáló kedvenc rönkünkön ülünk, csend honol körülöttünk. Egyrészt sétálóból van kevés, összesen ketten szaladnak, a Kánaán felől is alig-alig érkezik sétáló, aminek okát az időjárásban találjuk: a nap nem süt, a hőmérséklet nulla alatt.
Közben havazik, nem túl sűrű, de annál nagyobb, amolyan télutói pelyhekben hull a hó, olyanok ezek, mint egy-egy hosszú szempilla. Csak fehérek. És puhábbak mint egy szempilla, és azonnal elolvadnak, ahogy a kabátunkra hullanak. Meg az avar száraz faleveleire. Ám még mielőtt elolvadnának…
Ezért mesélem el. Hangja van a pehelykönnyű hullásnak. Azzal magyarázzuk, hogy nagyobb a pehely és keményebb, mint szokott lenni, talán mert hidegebb van ott, ahonnan érkezik, így szilárdabb a struktúrája. Akár a viharkabátra, akár a száraz levélre hull, hang születik.
Hallgatjuk a meghitt, intim hangot, kevesebbet szólunk, hogy ne tűnjön el, a mi hangunk ne fedje be azt a picike, lelkünknek kedves vendéget.
Se Vällingbyből származó városi zaj, se cinkék korai hangja nem zavarja a hóhullás neszét, a rét közepén telefonáló idióták otthon maradtak, s nem kopácsolnak a közeli épületet javítók sem, csak a hópelyhek hallatszanak.
Arra gondolok, ugyanilyen ritka pillanatok azok, amikor az élet zsivalya elül, és a lelkünk hallja meg a hópehelyhulláshoz hasonlítható intim dolgokat. Minden ember életében van ilyen. Számomra például felejthetetlen élmény az, amikor a kezembe nyomták születése után tíz perccel a zöldbe bugyolált kisfiam, s egy mobil telefonkészüléket is elénk toltak, hogy azon hívnám fel szüleim, akik párezer kilométerrel odébb, az erdélyi Brassóban izgatottan várakoztak.
Becsengetett a telefon, Édesanyám felvette, “megszületett a kis Tamás, mondtam, tíz perccel ezelőtt, itt van a karjaim között, hallod a hangját?” Nem, Édesanyám nem hallotta, amin nem csodálkozom, hiszen a Fiú csendesen pihegett. Nem sírt, nem hangicsált, némán nézett, fürkészett, hogy én akkor ki is vagyok? Csak nem az, aki énekelt neki, míg ő az anyja hasában lakott?
Akármennyire közelítettem a telefonkagylót, a túlsó végén nem hallották a pihegését. Az a kettőnk meghitt pillanata maradt. Illetve hát az én élményem, még most, huszonhat év távlatából is tisztán hallom azt a puha hangot.