Biden és Putyin “adatlapja”

Posted by

Aszalós Sándor

>Biden szerdán az ABC amerikai televízióban egy kérdésre válaszolva gyilkosnak minősítette Putyint. Azelnök arról beszélt, hogy az orosz államfőnek nincs lelke. Biden arról beszélt, hogy elég jól ismeri Putyint és ezt meg is mondta neki.  Mire Putyin csak annyit mondott, hogy meghértik egymást.

A Kreml „nagyon rossznak” tartja Joe Biden amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfőre tett megjegyzését – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő ezek  után közölte, hogy a moszkvai diplomáciai tárca a kétoldalú kapcsolatok jövőjére vonatkozó konzultációra hazarendelte Anatolij Antonov nagykövetet.  Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke mondotta a  következőket: „Biden a kijelentésével megsértette országunk polgárait (…)Putyin az elnökünk, az ellene irányuló támadás az az országunk elleni támadás”. Ez a  kifejezés így egy gondosan kiépített  propaganda mert Biden csak Putyinra vonatkoztatta a  különben  igaz megállapítását.

Ha Putyin  pályafutását  alaposan  megvizsgáljuk akkor  igen sok  különleges dologra  jutunk.

Nézzük csak:

1999. augusztus elején Borisz Jelcin orosz elnök felmenti a nem egészen három hónapja hivatalban levő miniszterelnökét, Szergej Sztyepasint  és kinevez helyére egy fiatal, alig 47 éves egykori KGB-hírszerzőt, az FSzB (az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat) addigi főigazgatóját,  Vlagyimir Putyint. A Putyin székfoglalóját követő harmadik hétben elszabadul a pokol Oroszországban…

1999. szeptember negyedike, szombat este fél tíz; a dagesztáni Bujnakszk város katonai lakótelepén, egy négyemeletes, főleg orosz határőrtisztek és családjaik által lakott panel előtt egy parkoló autóba rejtett pokolgép robban. A romok alól később 65 holttestet ásnak ki (sok a nő és a gyerek), további 80 súlyos, illetve 60 enyhébb sérült van. A bomba (vagyis az autó) utólagos becslések szerint minimum másfél tonna (!), ciklonit alapú robbanóanyagot tartalmazott (hexonit vagy RDX néven is ismerik)

1999. szeptember kilencedike, csütörtök éjfél; egy moszkvai nyolcemeletes lakóház földszintjén, a szemeteskukák mellett időzített bomba robban (becslés: 400 kiló ciklonit). A teljes épület rombadől (a robbanóanyagot szakértői kezek pont oda helyezték, ahol a statikailag legjelentősebb támfal állt), 88 (más források szerint 98) ember halálát, s további háromszáz sérülését okozva.

Moszkva, 1999. szeptember 13., hétfő reggel öt óra; egy újabb nyolcemeletes tömbház alagsorában robban egy bomba (igen, ezúttal is ciklonit-alapú ca 500 kg robbanószer), gyakorlatilag mindenkit megölve a még alig ébredező lakók közül: 120 halott és 210 sebesült a mérleg.

Volgodonszk 1999. szeptember 16., csütörtök reggel hat óra; a rosztovi körzetben található város egyik lakótelepének nyolcemeletes épülete előtt egy teherautóba rejtett pokolgép robban (600 kiló ciklonit, azaz RDX). 19 halott és 74 súlyos sebesült volt.

Furcsaságok

1999. szeptember 22-én este fél kilenc után pár perccel egy rjazanyi panellakó kinéz a konyhaablakán, s feltűnik neki, hogy egy (ahogyan ő mondta: kifejezetten orosz típusú) pár sietve távozik a szemközti lépcsőházból, bevágódik egy moszkvai rendszámú ezerötös Ladába, majd csikorgó gumikkal távozik. Rögtön értesíti a milíciát, akik erős tűzszerészi támogatással megérkeznek, kiürítik és átkutatják a jelzett házat, majd az alagsorban három, egyenként ötven kilónyi kristályos, piszkosfehér színű port tartalmazó zsákot, valamint egy óraszerkezetet, detonátort és drótokat foglalnak le. A tűzszerészek parancsnoka (Jurij Alekszejevics Tkacsenko alezredes) a rögtönzött sajtótájékoztatón bejelenti: a por RDX, az óraszerkezet pedig időzítő volt, amely másnap reggel fél hatra volt beállítva.

A várost gyakorlatilag hermetikusan lezárja a rendőrség és a hadsereg, s még aznap éjjel három személyt vesznek őrizetbe, akik egyrészt „gyanús telefonbeszélgetéseket” folytattak mobilon, másrészt pedig kettőjük személyleírása megegyezik a szemtanú által adottakéval.

A helyi újságok másnap már meghiúsított terrorcselekményről számolnak be és ünneplik az éber polgárt, valamint a hősies milíciát és a tűzszerészeket.

A titkosszolgálat megjelenik a rendőrségen, átveszi az ügyet és a tárgyi bizonyítékokat, valamint (egyenesen Moszkva utasítására) szabadon engedik a három őrizetest. A mobilok közül egyről kiderül, hogy a titkosszolgálat fizeti a számláját, ráadásul a  beszélgetések egy FSzB-központon keresztül kapcsolódtak egymáshoz – tudniillik így ingyenesek voltak. A z FSzB szóvívője hamarosan kiad egy hivatalos nyilatkozatot, amelyben röviden és velősen „titkosszolgálati gyakorlatnak” minősítette az egész rjazanyi eseménysort. A három zsákban (szerinte) kristálycukor volt, a detonátor pedig egy sima petárda „a gyakorlat életszerűségének fenntartása miatt”.

Az események után fél évvel az egyik orosz hetilap felkutat egy közkatonát, aki a Rjazany melletti egyik olyan lőszerraktárat őrizte, ahol többek között RDX-et is tároltak. Alekszej Pinyajev közkatona elmesél egy érdekes katonatörténetet, aminek az a lényege, hogy az egyik kisebb, félreeső raktárban a katonák „cukor” feliratú zsákokra lesznek figyelmesek. Egyikük két kiskanálnyit bele is tesz a teájába, de valami förtelmes ízt kap. Jobban megvizsgálják a kristályos cuccot és az bizony RDX-nek bizonyul. A hadsereg tagad, majd Alekszej egy (az FSzB által szervezett) sajtóbeszélgetésen félreértésre hivatkozik és megesküszik arra, hogy életében nem látott RDX-et. Az esemény annyira megviseli, hogy (miként az utólag kiderül) később elmekórtani megfigyelés alá helyezik, valahol a messzi Jakutföldön.

Egy másik érdekes történet az orosz törvényhozás alsóházában történt. 1999. szeptember 13-án délelőtt (a második, 120 halottat eredményező moszkvai robbanás után pár órával) az Állami Duma elnöke, Gennagyij Szeleznyov drámai hangon soron kívül kér szót, majd bejelenti: most  kapta a borzalmas hírt a rosztovi körzetből, hogy Volgodonszkban terrortámadás miatt egy emeletes lakóház felrobbant, sok a halott és a sebesült.

Ez azért érdekes  és mulatságos, mert, hiszen a volgodonszki robbantásra csak szeptember 16-án, vagyis a bejelentés után három nappal fog sor kerülni.

 Lehetne  még megemlíteni  a 2002-es moszkvai Dubrovka színház elfoglalását (becslések szerint 150 civil, illetve 40 csecsen túszejtő halott), a 2004-es beszláni iskoladrámát (mintegy négyszáz halott, köztük 160 gyerek és 30 csecsen terrorista),

Az eseményekről különféle elméleteket dolgozott ki az eseményektől sokkolt orosz (később világ-) közvélemény. Az egyik változat szerint a  csecsenek voltak az elkövetők. A csecseneknek semmiféle stratégiai érdekük nem fűződött a merényletekhez, ez pedig érthető  is, hiszen ezzel csak az oroszokat, fogják felpiszkálni és még jobban maguk ellen hangolni. 2002 márciusában, egy londoni sajtótájékoztatón nem kisebb név, mint Borisz Berezovszkij (Putyin hajdani szövetségese) mutat rá arra, hogy a robbantássorozat milyen jól jött a Kremlnek: a rjazanyi „műveleti gyakorlat” után egy héttel az orosz csapatok (immárom másodszor öt év leforgása alatt) átlépik a csecsen határt és megkezdik a háborút. Hat hónap múlva a teljes Csecsenföld ismét totális orosz ellenőrzés alatt van.

Alekszandr Litvinyenko, az orosz titkosszolgálat (FSZB) volt ügynöke felvázolta azt, hogy Putyin és az FSzB árnyéka van az oroszországi terrorcselekmények mögött. Ezért került Litvinyenkó Putyin elnök listájára,  és meg  is  halt Londonban polóniummérgezésben.Litvinyenko közvetlenül halála előtt lediktált egy közleményt – amelyben Vlagyimir Putyin elnököt vádolja meggyilkoltatásával

Berezovszkij késöbb nyugati újságírók előtt meglobogtatja az Orosz Szövetségi Robbanóanyagkezelő Központ 1999-es anyagforgalmi és raktárkimutatását, amelyből kiderül, hogy „gyakorlási célokra” az FSzB több tonna katonai robbanóanyagot igényelt különböző katonai egységektől. Mindezt megerősítette egy Alexej Galkin nevű kiugrott GRU-tiszt is.

Az FSzB végül pár gyanúsítottat letartóztatott , akik közül igen sokan életüket vesztették (lövöldözésben, autóbalesetben stb) még az alapos kihallgatások előtt.   De egy Ahimez Gocsajev nevű feltételezett elkövető életben maradt, majd  újságírók előtt elmondta azt, hogy valóban lakást bérelt a (később felrobbantott) két moszkvai lakóházban, de csak azért, mert  az egyik hajdani osztálytársa erre megkérte. Ami kiderül  mint  érdekes dolog, ez az  osztálytárs véletlenül az FSzB-nél volt  alkalmazásban.

Érdemes  megemliteni még azt, hogy Mihail Trepaskin nevű ex-titkosszolgát és gyakorló magánnyomozó is ugyancsak a moszkvai robbantások és az FSzB szoros kapcsolatát firtatta. Hatalmas mennyiségű tárgyi és személyi bizonyítékot is kész volt a bíróság előtt felmutatni, de hirtelen letartóztatják, állam- és szolgálati titoksértés miatt. Trepaskin leirta azt, hogy felismerte azt az embert,  aki Állami Duma elnöke, Gennagyij Szeleznyov  kezébe nyomta a jövőbelátó mondatokat tartalmazó papírlapot: egy FSzB-tisztről van szó, aki (Trepaskin szerint legalábbis) a titkosszolgálat dezinformációs és propaganda-szolgálatánál dolgozott.

A keménykezű Putyin népszerűsége magasra kúszott fel, s a csecsenek elleni megtorlásokkal az orosz népesség döntő hányada a legmesszebbmenőkig egyetértett,

Saját népe elleni terrorcselekménnyel került hatalomra Vlagyimir Putyin. Az 1999-es robbantásokat az FSZB vitte véghez, hogy a terrorra hivatkozva Putyin háborút indíthasson a csecsenek ellen, s Jelcin átadhassa az elnöki széket a csecsenek elleni küzdelemmel ismertséget és népszerűséget szerző kijelöltjének. Ez történt ugyanis.

Putyin nyolc  olyan témában  is  –  mondjuk  így – bűnös,  mely a  halandó ember  számára  borzalom!

Háborús bűnök, Nemzetközi nukleáris terrorizmus,  Újságíró- és jogvédőgyilkosságok, Korrupció,  „szuverén demokrácia”, Xenofóbia, homofóbia, antiszemitizmus, Média kisajátítása, Expanzionista imperializmus

Vlagyiszlav Inozemcev irta a következőket: “Putyin hatalomra kerülésével újfajta szereplők érkeztek a politikába, többnyire fiatal emberek, akiket semmi más nem ösztönzött, mint egyéni meggazdagodásuk, és felfogták, milyen óriási lehetőségeket nyújtanak számukra a politikai vezetők. A korábbi időszakokban a hatalom közelébe került üzletembereket azonnal nemkívánatosnak nyilvánították. Az állam lassan-lassan holmi országos méretű vállalkozás struktúráját öltötte magára (az első években számos nagyvállalat került újra az ellenőrzése alá), és ekkor léptek be az üzleti világba az állami tisztségviselők, helyi, regionális szinten, de a föderáció szintjén is. A kilencvenes években senki nem csodálkozott azon, hogy egy tartományi vezető egy banki vagy ipari konglomerátum igazgatói székébe ült. 2000-ben már mindenki normálisnak találta, hogy egy új tartományi főnök vagy miniszter kinevezése után rokonsága és barátai megjelennek az adott régió kereskedelmi vállalatainak élén.”

Putyin birálóinak nem kegyelmeznek

Külön ki kell emelni az orosz sajtószabadság és véleményszabadság elleni fellépést. Az első igazán nagy visszhangot kiváltó bérgyilkosság áldozata az 1995-ben lelőtt Vlagyiszlav Lisztyev, valószínűleg Oroszország akkor legnépszerűbb tévés újságírója volt. Bár a többség szerint Lisztyevvel a hoppon maradt üzletemberek végeztek, vannak, akik úgy vélik, politikai megfontolások álltak a merénylet hátterében, hiszen Lisztyev bármilyen irányban befolyásolhatta volna a nézők millióit.

2015 februárjában meggyilkoltak egy ellenzéki vezetőt – Borisz Nyemcovot Oroszországban. (Borisz Nyemcov az orosz agresszió nyomán Ukrajna oldalára állt a konfliktusban) Putyin kritikusát a Kreml közelében, az utcán lőtték le. A eset semmiképp sem nevezhető egyedinek: az elmúlt húsz évben Putyin több bírálója, ellenzéki politikus, újságíró halt meg, sokszor tisztázatlan körülmények között. Nyemcov nyíltan kritizálta az orosz elnököt, többek között a szocsi téli olimpia túlzott költségeiről is írt, de 2013-ban például letartóztatták a moszkvai ukrán nagykövetségnél, amiért „Ukrajna, veled vagyunk!” feliratú transzparenst feszített ki többedmagával. Rengetegszer letartóztatták amiért tüntetéseket szervezett, vagy azokban részt vett. 2009-ben ammóniás vízzel locsolták le, amikor a kampányirodájába tartott, de akkor nem esett baja

2002-ben a Liberális Oroszország mozgalomhoz tartozó politikust, Vlagyimir Golovljovot, kutyasétáltatás közben, egy parkban támadták meg és lőtték agyon. Szergej Jusenkov, a Liberális Oroszország másik képviselője politkai indíttatást sejtett a gyilkosság mögött, és alig fél évvel ő is gyilkosság áldozatává vált, őt is agyonlőtték.

Szintén gyilkosság végzett Anna Politkovszkajával, orosz ellenzéki újságírónővel, – Novaja Gazeta – akit 2006 októberében, éppen Putyin születésnapján öltek meg. Politkovszkajá többször bírálta a Kremlt és a csecsen háborút, és a csecsenföldi demokrácia érdekében tett erőfeszítéseiért egy évvel korábban Stockholmban Olof Palme-díjjal tüntettek ki. Anna Politkovszkaja újságíró sem hitte el, hogy a moszkvai lakóházakat muzulmán terroristák robbantották fel

A hetente kétszer Moszkvában megjelenő Novaja Gazeta lap első halálos áldozata a 42 éves Igor Domnyikov volt, akit 2000 tavaszán lakása bejárata előtt ütöttek fejbe egy nehéz tárggyal. Nem kizárt, hogy Domnyikov helyett kollégáját, az ugyanabban a házban lakó Oleg Szultanovot akarták megölni, aki éppen egy olajipari vesztegetési ügyben nyomozott, és több halálos fenyegetést is kapott.

Szergej Jusenkovval a Liberális Oroszország képviselőjével lakása közelében végzett egy bérgyilkos. A találgatások szerint a duma liberális képviselője túl sokat tudott bizonyos privatizációs visszaélésekről vagy a moszkvai házrobbantásról.

Valószínűleg mérgezés végzett  2003-ban Jurij Scsekocsikinnal, (egy brit laboratórium által a lap és Jabloko részére végzett teszt kimutatta a mérgezés nyomait.) aki az orosz országgyűlés tagja és az ellenzéki Novaja Gazeta újság helyettes szerkesztője volt és a korrupció ellen folytatott keresztes hadjáratot. A fő bűne az volt, hogy az oroszországi hatalom legfelsőbb szintjein kutatta a korrupciót.

Mérgezés következtében halt meg egyébként 2004-ben a szentpétárvári Roman Csepov is, aki Putyin biztonsági őre volt, még elnökké választása előtt.

Togliattiban megjelenő Toljattyinszkije obozrenyije című hetilap számított a legveszélyesebb szerkesztőségnek: egy év alatt a lap két főszerkesztőjét is elvesztette. Valerij Ivanov – akit nyolc golyóval öltek meg és Alekszej Szidorov, akit egy jégcsákánnyal szúrtak le – a városi elit piszkos ügyeire akart fényt deríteni. Togliatti egyébként is veszélyes városnak számít, hiszen 2000-ben, két évvel Ivanov halála előtt, a városi Lada-TV szerkesztőjét, a harminc éves Szergej Ivanovot lőtték szitává saját otthona bejárata előtt. Mondani sem kell, ő is korrupciós ügyek után érdeklődött.

Paul Klebnyikov orosz származású amerikai újságíróval, 2004-ben négy lövéssel végeztek Moszkvában. A Forbes főszerkesztője több cikkben és könyvben foglalkozott az orosz privatizációval, a gazdasági életbe beépült maffiával, és könyvet jelentetett meg Berezovszkijról, a “kremli keresztapáról” is. A főszerkesztő, miután megjelentették a száz leggazdagabb orosz listáját, több fenyegetést is kapott. 2009-ben Moszkvában az utcán lőtték agyon Sztanyiszlav Markelov antifasiszta aktivista ügyvédet és a vele levő Anasztaszija Baburova újságírót.

2009 júliusában Groznijban háza mellől elrabolták Natalja Esztemirova jogvédőt, aki az új, oroszbarát csecsen hatóságok jogsértéseivel foglalkozott. Golyók lyuggatta holttestét egy országút mentén találták meg. A tanárnőt korábban személyesen Ramzan Kadirov csecsen elnök fenyegette meg. A vizsgálat nem hogy a megrendelő, de az elkövető kilétét illetően is zsákutcába jutott.

A 35 éves Vlagyimir Kara-Murzát, 2015 és 2017 között több alkalommal is megpróbálták megmérgezni. Az ellenzéki aktivista szintén Putyin-ellenes politizálása miatt került célkeresztbe.

Szergej Magnyitszkij orosz belügyi vezetőket leplezett le, akik 230 millió dollárnak megfelelő összeget sikkasztottak el a költségvetésből. Ennek ellenére ellene indult eljárás adócsalás miatt, és előzetes letartóztatásba került, ahol 2009-ben, 37 évesen tisztázatlan körülmények között életét vesztette.

Mérgezés áldozata lett Londonban Alekszandr Perepilicsnij orosz üzletember is, aki a svájci hatóságoknek nyújtott segítséget az orosz állami hivatalnokok pénzmosási akcióinak a felderítésében.

Viktor Kalasnyikov orosz oknyomozó újságíró és felesége 2010-ben került kórházba Berlinben higanymérgezés gyanújával. A kezelés alatt többször beszélt arról, hogy ismerősei sokszor figyelmeztették, hagyjon fel a Kremlt bíráló cikkek írásával. A házaspárt valószínűleg hosszú ideig mérgezhették, de végül felépültek.

2018-ban, Szergej Szkripal idegméreg-támadás áldozatává vált az angliai Salisburyben. A 66 éves Szkripal, az orosz katonai hírszerzés (GRU) volt ezredese, a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott, a hazaárulóvá vált kém egy orosz-amerikai kémcsere keretében telepedhetett le Nagy-Britanniában 2010-ben, és brit állampolgárságot is kapott. A kritikus állapotban kórházba szállított orosz kém esetében is megállapították, hogy a szovjet hadsereg által kifejlesztett idegméreggel, novicsokkal mérgezték meg.

Az oroszok vonzódása a különféle mérgekhez egyáltalán nem új, a szovjet időkben is hullottak az ellenzékiek. 1953-ban az USA-ba szökött KGB-ügynök, Nyikolaj Hohlovot 1957-ben mérgezték meg – nem kizárt, hogy polónium izotóppal, majd 1978-ban az ismert bolgár ellenzéki, Georgij Markovot szúrták meg egy mérgezett tüskéjű ernyővel. Markov négy nappal később meghalt, nem volt annyi szerencséje, mint a tíz nappal korábban hasonló módon megtámadott bolgár ellenzékinek, Vladimir Kosztovnak, aki túlélte a merényletet.

2018 április 15 – Maksim Borodin “kiesett” a Jekatyerinburgi lakásának ablakán és a sérüléseibe belehalt.   A hatóságok a halált öngyilkosságnak minősítették, míg Borodin kollégái elutasították ezt az elképzelést. Borodin rendszeresen írt a bűnözésről, a korrupcióról és az orosz zsoldosok Szíriában való részvételéről és bűncselekményiről.

1990-es évek eleje óta Oroszországban több mint kétszáz újságirót öltek meg. Az újságírók erőszakos halála a Jelcin-korszakban (1991–1999) kezdődött és Putyin, Oroszország elnöke alatt folytatódott Oroszországban.

Amióta Vlagyimir Putyin először 1999-ben lett miniszterelnök (2000-től elnök), az orosz hatóságokat a nyugati kormányok és a nemzetközi média testületei ismételten felszólították, hogy tegyenek többet az újságírók halálának kivizsgálása érdekében. A párizsi székhelyű Riporterek Határok Nélkül gyakran kritizálta Oroszországot, amiért szerinte nem sikerült kivizsgálni ezeket a gyilkosságokat.

A mai Oroszország olyan rendszer, amely minden erkölcsi orientáció, minden társadalmi ideál villámgyors bukásából, összeomlásából jött létre egy anyagi érdekek uralta világban. Ez a rendszer kialakította a maga útját. Nem létezne, ha az európaiak nem lennének hajlandóak kőolajat vásárolni félig-meddig bűnöző társaságoktól, ha vezetőik nem örülnének annak, hogy maguk is részt vesznek a Gazprom üzelmeiben, ha a nemzetközi beruházók nem tolonganának az orosz értékpapír- és ingatlanpiac spekulatív léggömbjeiért. E rendszer egyetlen problémája, hogy nincs értelmisége, és így nem tudja létrehozni és terjeszteni a legnélkülözhetetlenebb ismereteket. Az értelmiségiek fölöslegesek egy olyan országban, amelynek feladata a természeti kincsek kiaknázása.

 A gond Oroszországban, hogy nincs igazság, igazságszolgáltatás. Az emberek törvényen kívüli állapotban élnek. Nincs még egy olyan magát demokratikusnak tartó rendszer a világon, amelyben olyan halálos veszély fenyegetné az ellenzékieket, mint Vlagyimir Putyin Oroszországában

Tehát a Putyin volt KGB ezredes, jelenlegi  orosz elnök, egy  veszélyes  agresszor, aki az  orosz nép kárára  pénzeli  Európa szélsőjobboldali pártjait, fasisztáit  és  neonácijait, mint  pld Orbánt, Salvinit, az  osztrák FPÖ-t, Le Pent az AfD-t  többek  között.