Március Idusa gyengélkedik

Posted by

De hogyan? Hát azzal az ősi módszerrel, melynek lényege az ellenfél lealacsonyítása, lehetőségeinek elvétele, az érdemtelenek segítése a kiérdemesültnek kinevezett kasztbéliekkel szemben. Mindaz újra életre kelt, ami ellen Petőfi és sorstársai küzdöttek. Pedig a paraszt, a kereskedő is fegyvert fogott azért, hogy megvívja szabadságát, akár azon az áron is, hogy életét vesztheti.
Nem szoktam ilyenkor ünnepi beszédeket hallgatni, mert felhúzom magam azon, amikor a szabadság eltiprói Petőfi örököseként tündökölnek. A régi, sokáig Idusnak becézett március 15-e méltósága a néppel szemben politizáló, gyakorta igazságtalan törvényeket életbe léptető kormány működése alatt elhalványult, ami ugyan fáj az embernek, de mégis biztosak lehetünk benne, hogy ez a balszerencsés állapot sem tart örökké. Nincs ok az elkeseredésre akkor sem, ha immáron rendszeresen provokálnak bennünket (leggyakrabban a legmagasabb szintről). A kormányhű Magyar Nemzet például azzal állt elő a napokban, hogy ha Petőfi ma élne, minden bizonnyal konzervatív lenne. Nem dühítem már magam az effélék miatt, az ember inkább elfordítja a fejét, és nem ugrik rögtön a provokációkra. Azt az ilyenek nélkül is pontosan tudom már, hogy a NER-ben nincs semmi néppel való együttműködési szándék, ami helyette épült, azt a Nemzeti Elnyomás Rendszerének kell tekinteni. Petőfi küzdelme nem halványul, csak most ellopták tőlünk ’48 eszméit, s viszik a jachtra, hogy nézegessék.
Az újabb generációk dolga lesz, hogy visszaszerezzék.
(PP Periszkóp Palotán)