Murányi Marcell (1966-2021)
Ötvenöt éves korában váratlanul elhunyt Murányi Marcell újságíró, főszerkesztő, kommunikációs tanácsadó. Munkatársa, rovatvezetője, majd szerkesztője volt a Mai Napnak, amelyet – 2001-es újraindítása után – főszerkesztőként jegyzett. Később a Vasárnapi Blikk szerkesztője, majd a Blikk főszerkesztő-helyettese lett. Nyolc éven át, 2006-tól 2014-ig főszerkesztőként irányította a legnagyobb példányszámú napilapot, a Blikket. A Ringier és az Axel Springer fúziójakor, a Mediaworks megalakulásakor a Népszabadság főszerkesztője lett, amelyet szűk egy évig, 2015 májusáig vezetett.n Murányi Marcell szombaton kerékpározás közben rosszul lett, és tragikus hirtelenséggel megállt a szíve.
**
A Népszabadság utolsó dizájnváltását Murányi Marcell vezényelte le, amit öccse, András később finomhangolt. Az átalakításnál nem kímélte a lap munkatársait: el kellett viselniük, hogy Marcell felvállaltan a Blikkből hozta át gránitszilárdságú szabályait. És azok az ország alkotmányával ellentétben megmásíthatatlanok voltak. Legyen egységben minden cikk címe, képe és bevezetője! – mondta. Olyan nincs, hogy Orbán Viktor van a címben, de a kormányfő háttal áll a képen. A sztár legyen mindig felismerhető! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
Egy közéleti lapnál kezdetben megütközést keltettek a bulvárosnak gondolt szabályok. Pedig ő nem egyszerűsíteni próbálta a tartalmat, csak az olvasó érdekét tartotta szem előtt. Egy újság célja, hogy segítse a dolgok értelmezését, nem az, hogy összezavarjon. Az olvasót ki kell szolgálni azzal, hogy értse, miről szól egy cikk, és tudja, mit hol talál egy újságban. Felfordulhat a világ, akkor is ott vannak a kis állandó rovatok, amik fogódzkodót jelentenek – mondta. Az erős mondat, a nap kulturális ajánlata, vagy a kiemelt tényszám pont olyan, mint Vili bácsi. A Barátok köztben azért ragaszkodnak ugyanis a házmester karakteréhez, mert így a néző bármilyen hosszú kihagyás után talál vissza a sorozathoz, Vili bácsi jelenléte jelzi neki, ez még az a történet, amelyet hónapokkal korábban szem elől vesztett.
Nem a könnyű utat választotta, amikor a Népszabadság szerkesztőségében egy szappanoperához hasonlította a napilap egyes részeit, de ő nem törődött az érzékenységekkel. Egyrészt mert hitt abban, hogy ez a döntés szolgálja az olvasót az egyre kuszább hírfolyamban. Másrészt mert tudta, hogy ő a főnök, egyedül az ő szava dönt. Harmadrészt – és csak sejthetjük, hogy ennek is tudatában volt – mert elsöprő erejű személyiség volt, akiből áradt a magabiztosság, hogy neki van igaza. Névelővel nem kezdődik cím, mondta például, és számon is kérte ezt az általa vezetett Népszabadságon. A szabály betartatása fontosabb volt az indoklásánál. Pedig meg tudta magyarázni: a névelő kerülésével a cselekményre kerül a hangsúly, dinamikusabbá válik általa a cím.
Murányi abban is határozott volt, amit a világról gondol. Mindenre derűsen reagált, mindenen viccelődött, mégis volt, amit nem hagyott egy poénnal elütni vagy okosan körülírni. Ragaszkodott hozzá, hogy a kirekesztést az újság nevén nevezze. Főszerkesztősége idejére esett a menekültellenes kampány kezdőlövése, a 2015 tavaszi nemzeti konzultáció. Nem az okos választ kereste rá, hanem a helyeset. Így viselkedett a Jobbikkal kapcsolatban is a felsejlő néppártosodás kezdetén. A dolgok elkenése nem volt a világa. A vörös vonal számára nem szituációfüggő volt, és aki azt valaha átlépte, az megnézhette magát.
Marcell a jól definiált, transzparens szabályok embere volt. Vezette a demokratikus meggyőződés, az olvasó szolgálata és az újságírás évszázados hagyománya, amit szüleitől hozott magával. Fájóan fiatalon halt meg, mégis a nagy öregek egyik volt. Tudta, mikor, mit kell tenni, egy újságnak milyen hírre, hogyan kell reagálnia, hogyan illik és hogyan szoktuk. Vallotta, hogy egy szerkesztőséget erősít, ha vezető munkatársai eltérően látják a világot, ha a nézetek ütköznek. Ráadásul azt is tudta, hogy nem attól lesz jó egy termék, ha a készítői belehalnak. Pihenni kell, feltöltődni, hogy legyen életünk a médián kívül. Így is járt el. Ha a beosztás szerint lejárt a munkaideje, ment, és vállalta a döntések felelősségét távollétében is. Ha másnak járt le a munkaideje, akkor szólt, hogy induljon, és aki képtelen volt nem a szerkesztőségben lógni, azt kitiltotta a szabadnapjain.
Sok újságírót, szerkesztőt jellemez a lelkifurdalás, hogy a munka miatt kimaradt a család, a gyerekei életéből. Marcell erre is tudta a választ, nem az otthonát hanyagolta el, hanem ezernyi történetén keresztül a családot hozta be a szerkesztőségbe. Mesélt a mindennapjaikról, és azokról, akiket a legjobban szeretett. Merre jártak, mit csináltak, mit ettek. Úgy intézte az életét, hogy jusson rájuk ideje, és hogy a beosztottjai is együtt lehessenek azokkal, akiket szeretnek.
Egy fatális baleset kitaszította a pályáról, amire született. Hatalmas árat fizetett valamiért, amire befolyással aligha bírt. Akkor, 2015 májusában is úgy viselkedett, ahogy a szabályok mondatták. Nem alkudozott a sorssal, hogy a vörös vonal hol is van, lemondott, visszavonult. Utána még többet kerékpározott – rendszerint hajnalban, míg szerettei aludtak. Ne tőlük vegye el az időt.
Marcell mindent átgondolt, és a szerint is élt. Példáját látva minket is munkánk, életünk átgondolásra késztetett. Most még sincs mit megérteni. Csak a döbbenet van, az értetlenség, a gyász.