Óda a tudományos alázatossághoz

A kötet elsődlegesen az ’Oumuamua névvel azonosított űrbeli tárgy felfedezését, tulajdonságait írja le, továbbá az azzal kapcsolatos szakmai vitákat. Önmagában is érdekes, hogy a tudósok hogyan azonosítják egy elképesztően távoli, csak rövid ideig látható tárgy tulajdonságait. Komoly vita folyt arról, hogy egyáltalán aszteroidával volt-e dolgunk. Loebnek az a meggyőződése, hogy az objektum egy idegen civilizáció által létrehozott technikai eszköz, és ilyet most először sikerült elcsípni, még ha csak rövid időre és csak távcsőképként is. Feltételezésével azonban koránt sem ért egyet a teljes tudóstársadalom.

A kötet itt kezdett igazán érdekessé válni, mert a felfedezés és a tudományon belüli vita számos témát kínál a szerzőnek. Itt és most inkább a kérdéseket igyekszem megosztani az olvasóval, majd utána olvassa el ő is Avi Loeb érveit, és döntse el, kivel ért egyet. Nem véletlenül fogalmaztam így, és nem véletlenül nem írtam azt, hogy kinek van igaza. Loeb állásfoglalása ugyanis rettenetesen aktuális: óvatosan kell bánni a „tudományos igazság” meghatározással. Számomra ez a kötet egyik legfontosabb gondolata egy olyan valóságban, amiben magukat „független tényellenőrzőknek” nevező, arctalan valakik kérdőjelezik meg nagy hírű tudósok kijelentéseit, ha az nem azonos egy éppen sztárolt tudóscsoport véleményével. Ha az ’Oumuamua vírus lenne, Avi Loeböt már kiátkozta volna a víruscelebek és a közösségi média véleménybuborékja, ahogyan ma történik ez Nobel-díjas tudósokkal és más jelentős szakemberekkel.

Elméleti fizikáról, azon belül is asztrofizikáról lévén szó, a neves harvardi professzor szabadon kifejtheti a fősodortól eltérő véleményét – amit egyébként még életében aligha tud teljes bizonyossággal igazolni. És éppen erről szól a kötet egyik legfontosabb gondolatfolyama. Vannak olyan természettudományos elméletek, amelyeket senkinek nem sikerült még teljes bizonyossággal igazolnia, mégis elfogadott sarokigazságként, axiómaként kezeli őket a tudomány. Ilyen például a párhuzamos univerzumok elmélete. Azt viszont láthatóan nehezen fogadja el alapigazságként a tudományos közvélemény, hogy az emberiségen kívül számos más értelmes faj is létezhet a világegyetemben (ebben az egyben, amiben élünk).

A tudományos körök konzervativizmusa sem kedves Avi Loeb szívének. A kötetet záró publikációs listát igazolja: nem csak vallja azt az elvet, hogy a tudományban lehet és kell provokatívan fogalmazni. A kutatáshoz pedig gyermeki kíváncsisággal kell hozzáállni. Loeb aktívan segíti is azokat a fiatal tudósokat, akik nem engedik, hogy az örökös professzori állások biztonságából szemlélődő tudósok korlátozzák őket. Számos olyan kutatáshoz adta jól csengő nevét és titulusát, amelyek a konzervatív akadémia bajszát huzigálják.

A kötet megírása és megjelenése szintén fricska a tudomány fellegvárai ellen. Loeb hisz abban, hogy a nagy nyilvánosság elé lehet és kell tárni olyan gondolatokat, amelyekkel nem ért egyet az egész tudományos közvélemény. Az ’Oumuamuaval kapcsolatban ő sem állítja, hogy az igazság birtokában lenne, viszont igazi (örökös kételkedő) tudós módjára azt mondja: minden bizonyíték, amit eddig megvizsgált, arról győzte meg, hogy neki van igaza. Persze nem is állíthatná, hogy abszolút biztos a dolgában, hiszen a különös objektumra sem őt, sem mást nem hívtak meg teázni. Loeb alázatos tudós, aki alázatot várna más kutatóktól is.

A szerző nagy barátja Sherlock Holmes módszereinek, s ezt nyilvánvalóvá is teszi a kötetben. Nem tesz mást, mint kizár minden lehetetlen feltételezést, ami pedig marad – bármilyen hihetetlen is – az igazság kell legyen. Ugyanakkor az is kiderül, nem kedveli a sci-fi műfaját, mert úgy véli, a tudományos fantasztikus irodalom (is) felelős azért, hogy a földlakók számára elképzelhetetlen a földön kívüli értelmes élet. Gondolatkísérletként felveti, hogy gondolkodnánk most a témáról, ha néhány évtizeddel ezelőtt minden kétséget kizáróan élet nyomaira bukkant volna az emberiség (egy sikertelen ítélt marsi expedíció során), és azóta a tudomány legalább annyit foglalkozott volna ezzel a témával, mint a párhuzamos univerzumok vagy a fekete lyuk kérdéseivel. (Mivel nem szereti a sci-fit, valószínűleg nem tudja, hogy egy Star Trek epizód épp egy olyan civilizációról szólt, amelyik az emberi látogatók visszatérését várva válik kőkorszakiból technikailag fejletté.) És ezen a ponton már egészen pontosan értjük, hogy nem múlt el nyomtalanul Loeb életéből az, hogy eredetileg filozófiával kívánt foglalkozni, s az elméleti fizikai iránti érdeklődése későbbi. És tulajdonképpen hol is van a határ az elméleti fizika és a filozófia között? Ez a kérdés különösen érvényes akkor, amikor – erről is ír a kötetben – elméleti fizikusok és filozófusok együtt fognak dolgozni egy űrtávcső segítségével a következő évtől.

A Földönkívüli alaposan beleveri az olvasó orrát abba is, hogy az emberiség hihetetlenül beképzelt, ezért is esik nehezére elképzelni a más értelmes lényekkel való találkozást. Nem véletlen ez, hiszen vallás és filozófia (a politikáról nem is beszélve) évezredeken keresztül az ember felsőbbrendűségét hirdette. Avi Loeb elég nagy kéréssel fordul az olvasóhoz, de a tudóstársadalomhoz is. Az emberközpontú világkép átalakítása a Kopernikusz és Galilei nevéhez fűződő szemléletváltáshoz hasonló mértékű lenne, ám így nem is reménytelen. Ha sikerült elfogadni, hogy a világ nem a Föld körül forog, talán azt is sikerülni fog, hogy nem is az ember körül. Ehhez viszont, üzeni Loeb, óriási alázat szükséges. Neki az alázat megőrzésében segít családja múltja és jelene, a holokauszt szerencsés megúszása, miközben családja nagy része hamuvá vált, és az a mosáv (kis mezőgazdasági település) az izraeli sivatagban, ahol gyerekkorát töltötte, és ahová ma is visszajár feltöltődni, és a csillagokat nézni.

Farkas Veronika, aki a kiadó számos fantáziavilágban játszódó kötetét fordította már magyarra, könnyedén megbirkózik a népszerű tudományos szöveggel és az életrajzi elemekkel is, élvezetes fordításban kínálja a kötetet a magyar olvasónak. Pedig egészen biztosan gyorsan kellett dolgoznia. A zárófejezetben még szóba kerül egy 2020 szeptemberi esemény, a kötet pedig január 26-án került a könyvesboltokba angolul és magyarul egyaránt.

Avi Loeb: Földönkívüli
Fordította: Farkas Veronika
Agave Kiadó, Budapest, 2021
256 oldal, teljes bolti ár 3480 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2610 Ft,
e-könyv változat 2480 Ft
ISBN 978 963 419 8734 (papír),
ISBN 978 963 419 8741 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Harvard egyik legjobb csillagásza elénk tárja vitákat kiváltó elméletét arról, hogy a naprendszerünket nemrégiben egy távoli csillagrendszerben élő, fejlett földön kívüli civilizáció látogatta meg.
2017 végén egy hawaii obszervatórium kutatói megpillantottak egy objektumot, amely a naprendszerünk belsejében száguldott, méghozzá olyan gyorsan, hogy csak egy másik csillagról érkezhetett. Avi Loeb, a Harvard csillagászati tanszékének vezetője bebizonyítja, hogy az ’Oumuamua névre keresztelt jelenség nem lehetett aszteroida; ahhoz túl sebesen mozgott, túl furcsa pályán haladt, és nyomát sem mutatta gázképződésnek vagy szétesésnek. Szerinte csak egyetlen lehetséges magyarázat képzelhető el: az objektum egy távoli, földön kívüli civilizáció fejlett technológiai eszköze.
Ebben a könyvében Loeb végigvezeti az olvasót naprendszerünk első bizonyítottan csillagközi látogatójának izgalmas történetén. Felvázolja nagy felzúdulást kiváltott elméletét és annak jelentőségteljes következményeit, amelyek mind a természettudományra, mind a vallásokra, mind fajunk és bolygónk jövőjére hatással lehetnek. A Földönkívüli elgondolkodtató útja a tudomány, a téridő és az emberi képzelet legtávolabbi zugaiban azt sugallja az olvasóknak, hogy a határ a csillagos ég, és hogy érdemes nyitott elmével elgondolkodni azon, amit ott találhatunk. Bármilyen különösnek is tűnik.