Művész-e a publicista?

Posted by

Zöldi László
>Krasznahorkai László többet időzik külföldön, mint itthon, leginkább német nyelvterületen ismerik. A hazai sajtónak ritkán ad interjút, az egyiket tegnap olvastam a Magyar Hang című hetilapban. A jeles író sok érdekeset mondott. Amidőn az újságíró például a magyar közélet iránti érdeklődését firtatta, így horkant fel: „Az isten szerelmére: én művész vagyok, nem publicista.”
Hogy is állunk ezzel a publicistasággal? A le public eredetileg a főúri szalonok közönségét jelentette francia nyelvterületen. A társas csevegés örökült át a brit polgárok kávéházi asztaltársaságába, és még nyilvánosabb okoskodás lett belőle. Az újságok hasábjain a két ország közé szorult német nyelvterületen hódított teret. A publicisztika tehát közbeszéd. Hivatásos művelője, a publicista pedig abból él, hogy a nyilvánosság fórumain írja meg vagy mondja el a véleményét. A közélet barométere, és arról lehet megismerni, hogy jó mondatai vannak.
A rendszerváltás óta gyűjtöm a szállóigéket. Magasan első Bodor Pál, de az élmezőnyben foglal helyet Bertha Bulcsu. Csurka István és Végh Antal is. A fiatalabbak közül pedig Bruck András, Dévényi István, Ceglédi Zoltán, Hajós András, Nagy N. Péter, Pető Péter, Stumpf András, Tamás Ervin, Tóta W. Árpád és Verebes István. E névsorból kirajzolódik a publicista két típusa. Az egyik az újságíró, akinek a fejébe vertük, hogy a mondat fontossági sorrendje ez: alany, állítmány, tárgy, határozó, jelző. Majd némi tapasztalat után rájön, hogy ha mellékmondatba emeli át egyik vagy másik mondatrészt, akkor pontosabban, árnyaltabban, hatásosabban érzékeltetheti a hangulatot, a közérzetet.
Csakúgy, mint a művészek, akik megtanulják a szakmájuk protokollját, majd fölrúgják, hogy ámulattal, meglepetéssel, új összefüggéssel kecsegtessenek bennünket, a közönséget. A másik típus az író, aki nem literátus újságíró. Sőt, nem is az újságírásból érkezett a szépirodalomba. Eleve árnyalja a mondatokat, és keresi a megnyilatkozás lehetőségeit a nyilvánosság fórumain. Írószemmel látja a világot, és a publicisztikai műfajokban jeleskedik. A tárcával kezdi, az egyetlen sajtó-műfajjal, amelyben a cikkíró egyes szám első személyben fogalmazhat. Majd eljut a glosszáig, a jegyzetig, és innen már csak egy lépés az a fránya publicisztika.
Az a benyomásom, hogy a legjobb publicisták az írás művészei. Közéjük sorolnám Krasznahorkai Lászlót is, ha gyakrabban adná közre véleményét a hazai közéletről.

Tíz mondat a publicistáról

Én hivatásos nyilatkozó vagyok. Publicista. (Kertész Ákos író, Népszava, 2002. július 10.)

A publicistának csupán meg kell írnia az igazat, a politikusnak viszont meg is valósítania a magáét. (Debreczeni József volt MDF-politikus, 168 Óra, 2002. október 3.)

A jövőt csak a publicisták látják – utólag. (Debreczeni József politológus, Népszabadság, 2010. október 22.)

Wass Albertet nem publicistaként kívánjuk megítélni, hanem íróként. (Szőcs Géza költő, miniszterelnöki főtanácsadó, Irodalmi Jelen, 2014/december)

Bayer Zsolt igazi nemzeti karakter: művelt, széles látókörű, fáradhatatlan, pontos, néha indulatos író, publicista, tévés személyiség. (Járosi Márton energetikus, Magyar Idők, 2016. szeptember 1.)

Publicistaként nem tudom érdemben befolyásolni a folyamatokat. (Puzsér Róbert budapesti főpolgármester-jelölt, Magyar Rádió, 2019. szeptember 6.)

Apáti Bence balettozó kormánypublicista. (Szily László újságíró, 444.hu, 2019. december 9.)

Bayer Zsolt a kormány mocsárpublicistája. (Harkai Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2020. április 10.)

Csurka István sokkal jobban írt politikai jegyzeteket, mint több mai publicista híresség. Persze hogy. Ő aztán nem félbe maradt író volt. (Joó István újságíró, Mandiner.hu, 2021. február 4.)

Az isten szerelmére, én művész vagyok, nem publicista. (Krasznahorkai László író, Magyar Hang, 2021. március 12.)

Médianapló, 2021. március 13.

Címkép: Krasznahorkai/HVG