Fegyvert s vitézt éneklek

>Bevezetőül le kell szögeznem – a szerző szavait idézve –, hogy ez a könyv nem regény. Több száz, titkosítás alól csak 2003 után feloldott dokumentumból, a túlélők visszaemlékezéseiből összerakott rendkívül izgalmas, rengeteg ismeretlen tényt feltáró mozaik, amely leginkább tényfeltáró újságírás kategóriájába sorolható, aminthogy Sarah Rose leginkább e műfajban írta cikkeit a Wall Street Journal Dynasties rovatába és máshova is.

Zrínyi Miklós verssora – Fegyvert s vitézt éneklek – jut eszembe, mikor ezt a kötetet olvasom. Zrínyi azokat magasztalta versében, akik küzdeni mertek Szolimán szultán ellen, „akinek Europa rettegte szablyáját”. A brit állampolgárságú francia nők, akik fedett ügynökként harcoltak az Európát lerohanó náci gonoszság ellen – ugyanilyen hősök voltak. A hadtörténelemben új jelenség volt az ügynökök célba juttatása ejtőernyővel az ellenség által megszállt területre. A női ügynökök bevetése pedig példátlan jelenség.

A kezdet nem is volt könnyű. A brit titkosszolgálat csak nehezen ismerte fel – 1942-ben –, hogy a seregben harcoló férfiak hiánya, a nők nagyobb alkalmazkodó képessége, könnyebb elvegyülése a mindennapi emberek között – nem beszélve francia anyanyelvükről – milyen előnyökkel jár. A hadvezetést nem volt könnyű meggyőzni a terv hasznosságáról.

Churchill személyes döntése kellett ahhoz, hogy megfelelő kiképzés után bevessék a feladatot vállaló nőket, a miniszterelnök eufemisztikus jellemzése szerint „az úriemberekhez nem méltó háborúban” (ami a létező legpiszkosabb háborúnak bizonyult). A szervezést és kiképzést a SOE (Special Operations Executive), a titkosszolgálat különleges hadműveleteket végrehajtó egysége végezte. A kiképzés alfája és omegája a tökéletesen kivitelezett ejtőernyős ugrás volt. Ehhez kapcsolódott a számos „szakmai ismeret”: a fegyverek és használatuk, a szabotázsakciók, robbantások végrehajtása, a puszta kézzel gyilkolás számtalan formája, a rejtőzködés, az elvegyülés, az angol repülőgépek által ledobott fegyverek, robbanóanyagok és más készletek felvétele és elrejtése, új ügynökök beszervezése volt.

A kiválasztott nők többsége fiatal, néhányuk többgyermekes anya, akik apró gyerekeiket rokonok, vagy apácák gondjaira bízták, annak tudatában, hogy a viszontlátásra semmilyen biztosítékuk nincs. Hazaszeretetük és a nácik iránti gyűlöletük mégis arra inspirálta őket, hogy otthonuktól távol, életveszélyben harcoljanak. Nem tudom, és nem is áll szándékomban Andrée, Lise, Odette, Yvonne, Mary és a többiek tevékenységét egyenként elemezni – hiszen mindegyik minden feladattal foglalkozott Franciaország különböző városaiban és falvaiban. A Gestapo és az Abwehr (német katonai elhárítás) óriási erőket mozgósított felfedezésükre.

Igaz emberek voltak mind, de nem mind acélból. Az elfogottak közül többen – megtörve a kínzásoktól vagy életüket féltve – váltak árulókká, s buktattak le egész ügynökszervezeteket. A nácik legfőbb célja az volt, hogy kiderítsék a szövetségesek várható inváziójának helyét és időpontját, a D-napot. Nem véletlen, hogy a kötet eredeti angol címe D-Day Girls, azaz D-napi lányok, akiknek fő feladata a nácik felkészülésének megakadályozása volt. (A világháború egyik legnagyobb csodája, hogy az invázió helyét és időpontját az utolsó utáni pillanatig, azaz a normandiai partraszállás kezdetéig titokban tudták tartani.)

A női ügynökök valódi tüskék voltak a németek és kollaboránsaik körme alatt. A felsorolt lányok és asszonyok meg a többiek izgalmas és kalandos történetét, sorsukat nem mondom el – izguljanak és leljék benne örömüket az olvasók.

A nők szerepe mellett Sarah Rose számos rendkívül érdekes és sokáig titkosított tényről számol be. Nem igazán hízelgő a kép De Gaulle tábornokról, a Szabad Franciák Londonban székelő vezetőjéről. Merev, nacionalista, zsigeri angolgyűlölettől áthatott ember volt, Churchill miniszterelnökkel ki nem állhatták egymást. De Gaulle szentségtörésnek tekintette, hogy hazájában brit parancsnokság alatt álló hírszerzők – különösen nők – tevékenykedjenek. Mikor a háború végén bevonult felszabadított hazájába, egyik első dolga volt, hogy megszabaduljon a Franciaországért harcoló angol ügynököktől. Ők még köszönetet sem kaptak tőle a Resistance-ban, az ellenállásban játszott szerepükért. A történelem és a könyv másik szomorú érdekessége, hogy a német kémektől való hisztérikus félelemmel együtt Angliában fokozottan terjedt az antiszemitizmus. Hiába lett a francia zsidóknak ugyanolyan végzete, mint kelet-európai hitsorsosaiknak, rémhírek terjedtek arról, hogy a zsidó kereskedők csapolják le a fekete piaci kereskedelem hasznát. Az antiszemitizmus súrolta a nyílt rasszizmus határát. Előfordult, hogy kiváló képességű, kiképzett ügynöknőt zsidó származása miatt nem vetettek be, mert nem bíztak meg benne.

Fejet hajtok a fordító, Striker Judit munkája előtt, aki kiválóan magyarította – és magyarázta – az angol, német és francia kifejezéseket is. Egyetlen apró hibára hadd hívjam fel a figyelmet. A szövegben előfordul egy rádióforgalmazáshoz kapcsolódó kifejezés: „egy londoni sávszélességre hangolt, vezeték nélküli rádióadó”. Valószínűleg az eredeti angol szövegben jelenik meg a bandwidth (sávszélesség) szó, ám rádióadót vagy -vevőt csak hullámhosszra (frekvenciára) lehet hangolni.

A kötet hitelességét dicséretes módon több száz tételből álló irodalomjegyzék támasztja alá, a megértést pedig sok-sok lábjegyzet, valamint név- és tárgymutató segíti.

Sarah Rose: Legendás lányok – Kémnők titkos története a II. világháborúból
Fordította: Striker Judit
Partvonal Kiadó, Budapest, 2019
300 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3199 Ft,
e-könyv változat 2799 Ft
ISBN 978 615 578 3869 (papír)
ISBN 978 615 605 8034 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Izgalmas kémtörténetek tele romantikával, küzdelemmel, kódnevekkel, felrobbantott vonatokkal, bátorsággal és sok-sok árulással – a Legendás lányok igaz történeteiből kiderül, mire képesek a nők, ha nemes ügyért kell harcba szállni.
A kötet szerzője, Sarah Rose a brit titkosszolgálat különleges egységének hosszú időre titkosított dokumentumait dolgozta fel. Az egyedülálló iratok, naplók, személyes beszámolók olyan hadműveletekről szólnak, amelyek során fiatal nőket képeztek ki arra, hogy a frontvonal mögé átdobva a megszállt Franciaország területén segítsék az ellenállás tevékenységét.
Az életüket nap mint nap kockára tevő fiatal ellenállók pontosan tudták, mi vár rájuk, ha a Gestapo kezei közé kerülnek – ami sajnos több esetben be is következett. Ám ennek dacára a bátor nők igyekeztek kitartani a fedőtörténetük mellett, és próbálták megúszni a letartóztatást, vagy elviselni a kínzásokat. Feladatkörükbe tartozott, hogy fogadják és rejtegessék a folyamatosan érkező szabotőr honfitársaikat, akadályozzák a nácik hadműveleteit, valamint információkkal lássák el a titkosszolgálatot – így a lányok igen fontos szerepet kaptak a pontosan hetvenöt évvel ezelőtti partraszállás, az ún. D-nap előkészítésében is.