Posted by Iván Gizella
>Embert próbáló idők ezek. Teljesen át kell alakítani életünk minden percét. Nem tartjuk a megszokott ritmust, s megkockáztatom, nem is a saját életünket éljük mostanság. Meg kell tanulnunk alkalmazkodni a másikhoz. Azokhoz, akikkel egy lakásba, házba vagyunk összezárva. Nem olyan egyszerű ez, még akkor sem, ha nagy köztünk a szeretet. Mert mi volt eddig? Mindenki ment a maga dolgára, a férj dolgozni, lehet a hét egy két napján nem is látták egymást a házasok, így mikor újra együtt voltak, nagy volt az öröm. Szóval mindenki tette a dolgát, élte az életét, amiben persze benne voltak a családi együttlétek is, de megvolt a megfelelő távolság, ami két ember lelkének olykor igenis jót tesz.
Vannak barátnőim, akik kikészülnek attól, hogy a férjük nem tud mit kezdeni magával, képzeld, mondta az egyik, még a fazekat is emelgeti, hogy mit főzök, hogy áll az ebéd. Bizony Évikém megszokta, hogy egyedül van a konyhában és a saját ritmusában ügyeskedik. S most ott áll a háta mögött egy unatkozó úriember, aki ellenőrzi a munkáját.
Ajaj! Milyen szerencsém van nekem, hogy mi már tíz éve gyakorolhatjuk, milyen a nyugdíjas párok élete. Megtanultuk, no azért nem volt könnyű, hogy kinek mi a feladata, hobbija, kinek mihez van kedve, s igyekszünk azt tiszteletben is tartani.
Azért ez sokaknak nem megy ilyen simán. Vannak zsarnok és akaratos férjek, persze feleségek is, akik nyugodt szívvel vennék át a parancsnokságot a háztartásban és az élet minden területén.
De ennek most nincs itt az ideje.
A türelemnek annak igen. Az alkalmazkodásnak, annak igen. Parancsolni? A másik életét felügyelni, irányítani? Felejtsük el.
Ha van bennünk a másik iránt szeretet, szerelem, lassítsuk le az életünket és fogjuk meg egymás kezét. Kapaszkodjunk össze, mert ha mi nem tesszük meg, borzasztó lesz az életünk. Kapaszkodjunk egymásba, üljünk minél többet együtt a kanapén kéz a kézben, nem, nem kell beszélni, csak csendben együtt lenni. Vagy emlékezzünk azokra az időkre, amikor minden más volt. S reménykedjünk, hogy a jelenlegi borzalom nem tart sokáig. Mert minden kibírható. De ha a lelkünk megbetegszik és kifordulunk magunkból, megkeserítjük a másik életét, magunknak ártunk a legtöbbet.