Posted by zupasta
>Nőnapi bejegyzésünkben felhívjuk a figyelmet, hogy a magyar slágerzenei élet is sajnos tele van nőket lealacsonyító, kimondottan hímsoviniszta alkotásokkal. Nem feltétlen azért, mert azok alkotói meggyőződéses nőgyűlölők lennének, csupán csak pár évtizede még ezen a téren is más volt a mérce, és ami még dalszövegileg belefért, ma már biztosan kiverné a biztosítékot – sokszor tán azoknál is, akik annak idején megalkották. És itt nem csupán arról van szó, hogy egy férfi lírai én szeretne egy női szereplőhöz kvázi mínuszos közelségbe kerülni, és ennek finoman hangot is ad, hiszen ezt lehet kulturált módon is csinálni. Itt most tényleg a kifejezetten bunkó, nőket lealacsonyító, zaklatást pozitívan bemutató, az erőszaktevőt mártirizáló dalszövegekből jöjjön egy évek alatt összeállított, és így is folyamatosan bővülő egyveleg.
Azt még gyorsan jegyezzük meg: attól, hogy mai, XXI. századi mércéink alapján ezek a szövegek erősen kiverik a biztosítékot, akkoriban még mind a férfi-női kapcsolatok, mind a dalszerzési folyamatok más normákat követtek. A dalok szerzőire és előadóira tehát ne feltétlenül haraggal gondoljunk, hiszen őket a számok megírásakor leginkább a jószándékú kreativitás vezérelte, anélkül, hogy tudták volna, hogy milyen káros mintákat prezentálnak a nagyérdeműnek. Persze olyan is van, ami már a megírása pillanatában gáz volt, például rögtön a legelső:
Zámbó Jimmy: Egy jó asszony mindent megbocsát (1994) – Talán ez igényli a legkevesebb magyarázatot, főleg mióta Puzsér Róbert (tán utolsó tiszta pillanatában) jól kielemezte: ez egy éjszakai párkapcsolati bántalmazás krónikája, amiben a férfi főhős a felelősséget így is az asszonyra tolja, őt állítva be bűnösnek, ha nem bocsátja meg azonnal a “rá nem vigyázást”. Az áldozathibáztatásnak egy különösen gusztustalan formája.
P.Mobil: Asszonyt akarok (1981) – Rögtön az elején előkerül a műfaj non plus ultrája: Schuster Lóránt zene- és énektudás nélküli “zenekarvezető” és alkotása, ami a dalszerző számára ideális hölgytársat írja körül. Ha túljutottunk azokon a sorokon, miszerint “varrjon, mint egy varrógép”, és hogy “legyen okos, mint egy férfi”, meg hogy “tőlem lehet (…) diplomás” (még ő tesz engedményt, miközben kizárt dolog, hogy egy művelt, értelmes nő bármit kezdene egy ilyen surmóval) megérkezünk a refrénhez, amit így önnön valójában érdemes rágcsálni:
“Meleg száj, tiszta ing, asszony kell nekem,
minden délben jó ebédet ő főz majd nekem,
és ha este nem lesz fáradt, hozzá bújhatok,
megáld majd egy szép gyerekkel, ki olyan, mint én vagyok.”
Eleinte még magyarázhatnánk kanossággal (márcsak mert a felsorolás alapján tényleg bárki jó neki, akin lyuk van), amit nem nehéz orvosolni – ám az ideális nő számára megálmodott, univerzális háztartási robot- és szülőgép szerepkör már mélyebb eszmei gyökereket feltételez. Ha pedig Lórántunk annak idején mindezt csupán viccnek szánta, akkor meg az a gáz. És hol volt még akkor az elborult szélsőjobbos, zsidóölős korszakától? (Mindenesetre a Mobilizmo album belső borítóján ott van a házassági fotója, szóval a jelek szerint megkapta az áhított nőt.)
KFT: Száll egy pofon a szélben (1987) – Itt állhatna az ismertebb Elizabet is, ami a női nemet kategorizálja okosakra és szépekre, utóbbiakat pedig csupán szexuális segédeszköznek javasolja. Ámde annál még inkább kifejező ez a másik, két évvel későbbi alkotás, ami gyakorlatilag a nők elleni erőszakot legitimálja, és próbálja félig-meddig humoros formában tálalni. alighanem ma már Bornai Tibor is jobban átgondolná.
(Látszólag a kategóriába tartozik a Bikini együttes Megüssem-e, vagy nem-e üssem-e meg? című dala is, ám ebben a főhős végül az agresszió helyett a csendes beletörődés mellett dönt, így a fizikai erőszak nem valósul meg. “Egy nagy pofon nem old meg semmit sem” – hangzik a népnevelő tanulság, szóval a Bikini a maga módján még tett is a jó ügyért.)
Első Emelet: Csakazértis szerelem (1984) – A szóban forgó hölgy többször jelét adja, hogy nem kíván Kikivel kommunikálni, ám ő levakarhatatlanul jár a nő nyomában, aki emiatt még a saját otthonában is bujkálásra kényszerül. Mindez pedig szintén némileg humoros formában előadva, a leghalványabb (ön)kritikai él nélkül. Szandiné Bogdán Csaba helyében egy ilyen kiváló gitárszólót nem pazaroltam volna egy zaklatást bagatellizáló, és szerelemnek nevező dalra. Az meg már abszolút mellékes, hogy a klip egy másik bűncselekményt: az autólopást jeleníti meg valami menő kiruccanásként.
Lantos Olivér: Nem mondhatom el (1948) – Ezt a dalt többek között Máté Pétertől, a Budapest Bártól, sőt Csóré Bélától is hallhattuk már, és máig elég gyakori szereplője a különböző esztrádműsoroknak. Ám első előadója alighanem a leginkább a negyvenes évek második felének népszerű énekese, Karády Katalin gyakori partnere volt. És hogy mitől került föl ide?
“Ki hinné, hogy ez a bolond titokban minden éjszakán
órákig néz egy kis ablakot, mert néha téged ott elsuhanni lát.”
Igen, ez bizony a sztalkolás pontos leírása, miközben a zaklató saját magát állítja be áldozati szerepben. “A hírem, hogy ez a bohém nem tud szeretni” – és tényleg nem tud.
Horváth Jenő – Szenes Iván: Romulus (1949) – A világtörténelem első ismert kollektív nemi erőszaka valahogy nem túl gyakori téma a világ slágergyáraiban, így ez a párosítás hol máshol születhetett volna meg mégis mint kishazánkban? Sőt mi több, ez lett A szabin nők elrablása című, a Wikipédia szerint “első magyar musical” (vagy inkább egyik utolsó operett) fő betétdala is. Már az eredeti ókori mondát feldolgozó forrásmunka, Trencsényi-Waldapfel Imre Római regék és mondák című könyvének idevágó fejezete is egészen különös hangot üt meg:
Romulus végigjárta a várost, betért minden házba, ahol szabin hajadont őriztek, és mindegyikhez volt néhány nyájas szava:
– Nézd, lányom, ne minket vádolj, hogy ez megtörtént. Apáitok fennhéjázása okozta, hogy így kellett cselekednünk. Ha ők nem utasítják vissza a mi házassági ajánlatunkat, sohasem vetemedtünk volna arra, hogy titeket elraboljunk. Nekünk fáj legjobban, hogy így kellett cselekednünk. De ha már így történt, nyugodjatok meg. Az én derék vitézeim feleségül vesznek benneteket, és meglátjátok, boldogok lesztek velük. Ők mindent el fognak követni, hogy ne érezzétek az elveszett otthon hiányát, nemcsak férjeitek, hanem apáitok is lesznek.
A király szavai némileg megnyugtatták az elrablott nőket.
Az ebből írt sláger is körülbelül ezt a szellemiséget követi, csak valamivel pajkosabb formában. A lényeg, hogy sikerült megkötni a kétoldalú békét a rómaiak és a szabinok között, melynek keretében utóbbiak az előbbiek leigázottjai lettek. Ha ezt jelenti a béke, akkor a házasságról se nagyon legyenek más elképzeléseink.
Pataky Dáridó egyveleg (fekete kecske) (2000) – Igen, a magyar rockzene egyik legkiválóbb hangú énekese egykor ilyet is csinált, és akkor még nem hittük, hogy a húsz évvel későbbiekhez képest ez is mennyivel jobb lesz. Az itt embeddelt hosszú egyveleg igazából négy sor miatt került ide. Maga a szóban forgó dal tényleg nem a nemzet ufonautájának alkotása, valamiért mégis fontosnak tartotta beválogatni igényes előadói műsorába. Hallgassuk csak, 4:56-tól: “Fejik a fekete kecskét, verik a barna menyecskét, azért verik, mert érdemli, mert az urát nem szereti.” Nem igényel bővebb kommentárt.
Z’zi Labor: Nó vumen no kráj (1988) – Bár az angol nyelv Galga-menti nyelvjárásában éneklő asszonykórus végtelenül aranyos, Janicsák István ezúttal kétszer is elrúgta a pöttyöst. Először is, mert e dal szerint a nő egyetlen funkciója, hogy a férfiről gondoskodjon, másodszor mert a férfiakat tehetetlen, önmagukat kiszolgálni nem képes véglényekként festi le. És még azt se mondhatjuk, hogy ez csak egy Bob Marley-dal magyarosítása, ugyanis az eredeti teljesen másról szól.
100 Folk Celsius: Nincs jobb lány, mint a Jo-Jo (1981) – Eme hungaro-country-darab még messzebb megy a háziszolgaság dicsőítésében: itt a nő egy egész férfi-kompánia szakácsa, mosodása, udvari bohóca és szexuális eszköze. “Ő az, aki kell nekünk, ha jó kedvünk van, döngetünk.” Hát gratulálunk.
Egészséges Fejbőr: Csiba te liba (199?) – Végre egy üdítő kivétel, ugyanis ezúttal nem nemzeti popkultúránk egy nagyját kell lelepleznünk, hanem csupán egy szkinhedbandát, amitől nem is várunk el nagy szellemi magasságokat. Ráadásul már a cím tisztességesen összefoglalja a tartalmat, így eleve nem is számítunk másra, mint amiről a dal valóban szól. Az pedig már csak (magozott) cseresznye a tejszínhabon, hogy messze ez a nóta az együttes legfrappánsabb, legszellemesebb alkotása, szóval képzelhetjük a többit.
Illés: Kéglidal (1969) – A Szörényi-Bródy páros életművéből akár még a fonográfos*, vagy akár a szólóban töltött időszakból** is lehetne bőven válogatni, ám a választás eme meglepő, valahol mégis nyilvánvaló nótára esett. “A lányokkal jól megvagyunk, a konyhában rájuk hagyunk mindent – és ha reggel mennek el, nem szól ránk a házmester.” Éljen az ifjúság, a bohóság, a szabadság – persze csak amíg a szabad férfiakat a szabad nők szokás szerint kiszolgálják, és még el is mosogatnak utánuk. Nem baj, reggel hazamehetnek, mint akit csak baszni hívtak. Tini bácsi szövegírásilag itt kicsit mellényúlt.
*Lökd ide a sört: “törvényes nőmmel jogok alapján rendelkezem – jól megverem” – Persze tudjuk, hogy ezzel a gőzt a kocsmában levezető melóstársadalomnak tartottak görbe tükröt, de akkor is egy picit viccesebbre sikerült, mint amit a téma érdemelne.
**Az angolna: “Azt mondják, a halpiacon megjelent az angolna, elsőrendű csomagolásban érkezett a piacra.” Persze ez nem dehumanizálás, csupán egy sikamlós metafora – ám a nők áruként ábrázolása, tárgyiasítása így is necces, és hát az utánuk szólogatás sem volt szalonképes már közel fél évszázada se.
Omega: Nem vagy szép (1968) – “Száz nemmel felelsz, de nekem mind igen” – ez elég távol áll “a nem az NEM” elvétől. Meg az sem elhanyagolható körülmény, hogy az egész dal eleve egy testképszégyenítő címből indul ki. Továbbá markánsan megjelenik a férfi agresszor áldozati bemutatása (“akárhogy gonoszkodsz”), áldozathibáztatás (“bármily rossz lehetsz”), és a bűntudatkeltés (“bízom benned, ne élj vissza ezzel”). Lelki erőszakról és zsarolásról tán még sosem írtak ilyen vidám slágert: “Legjobb lesz tehát, ha nem ellenkezel, beletörődsz, hogy csak enyém leszel”. A tehetséges szövegíró egyébként a fiatal Verebes István volt.
Skorpió: De jó lenne, haver (1977) – Frenreisz Károly sem a Metróban, sem az LGT-ben a nagyon mély zenei vagy tartalmi mondanivalóiról vált híressé, ám a Skorpióban végre sikeresen rá tudott állni a bulizós-csajozós, szocreál glamrock vonalra. Itt a nagyközönséget olykor instant életvezetési tanácsokkal látta el, máskor pedig az üzemi bálok örömeit festette le élethűen. Itt éppen azt a dühítő jelenségről panaszkodik, hogy ő hiába vadászott le koncert közben egy ígéretes sunát a nézőtérről, kvázi kiterjesztette rá hűbérjogát, az mégis másvalakivel kerül intim viszonyba (alighanem azzal, akivel már előtte is abban volt). Így nem csoda, ha Karesz bácsi a másik fiúban egyből meglátja a hím vetélytársat, és rögtön érvényesíteni akarja helyét a falkapiramis csúcsán. És igen, ezt az izgalmas történetet egy egész számmá tudta nyújtani.
Kazal László – A cipzár (196?) – Íme mindenki felejthetetlen Pufi bácsija, aki az őrületig menően hadarja el az egymásba helyezett táskák cipzárjainak a ki-be húzogatását. A kerettörténetre talán már kevesebben emlékeznek: a mesélő mindezt a bíróság előtt adja elő, ahova azért idézték be, mert a cipzárak húzogatását elegendő oknak ítélte egy nő nyilvános megpofozásához. A néphatalmat képviselő bíró pedig, cinikusan bár, de a bántalmazó mellé áll. Államszocialista erkölcs? Nein, danke.
Koós János: A férjek egyenjogúságát (1985) – A privilegizált csoportok gyakori diskurzusa, hogy a privilégiumok megszűnését állatják be jogfosztásnak és az addigi “egyenjogúság” megszűnésének. Ebben a szintén viccesnek szánt nótában például a nők (konkrétan kimondott) eszközként használata és rabszolgaként tartása jelenti a “szép időket”, miközben a férfiak részvétele a háztartási és gyereknevelési munkában egyenlő a leküzdendő elnyomással. Végtelen egy szekunder szégyen az egész.
Ugyanőtőle ajánljuk még a Mi, férfiak című opust, ami a mérgező maszkulinitást (“mi férfiak nem könnyezünk”) és a nő saját tulajdonként kezelését szemlélteti, természetesen hősi önfényezés közepette.
Kern András: Moszkva (1999) – Egy csoportosan elkövetett nemi erőszak jókedvű története, amit egyébként nők vicces “riogatása” előz meg, illetve a részegség, ami nyilván felmentő körülmény, sőt még az emléket is széppé teszi: “…és hát együtt átépítettük Pannit akkor éjjel…”
Kontrasztként hallgassuk meg Cseh Tamás A 8. a 12 közül című, valóban megrendítő, egyszálgitáros bárd-szerzeményét is. Ehhez a témához így illett volna nyúlni.
Egyelőre ennyi. Biztos lesz még több is, és bővül a lista. Akinek van javaslata, nyugodtan tegye meg kommentben.
https://mikor-melyiket.blog.hu/
Címkép: Hímsoviniszta reklám: “Nyugi drágám, nem égetted oda a SÖRT!”