Nem az Iszkandereken múlt Karabah

Posted by

Örményország 2018 után a második karabahi háború utóhatásaként ismét mély belpolitikai káoszba süllyedt. Immár felcserélt szereposztással, Nikol Pasinjan az utcai aktivista helyett a miniszterelnöki székből néz szembe a sikertelen kormányzása, valamint a döntő katonai vereség okozta társadalmi elégedetlenséggel. A paletta túlfelén az ellenzék irányítását a „bársonyos forradalom” előtt vezető szerepet betöltő úgynevezett karabahi klán emberei vették kezükbe.

Az Iszkander ballisztikus rakéták állítólagos eredménytelen alkalmazása körül kirobbant legfrissebb botrány már az örmény vezérkart sem hagyta érintetlenül, tagjai lemondásra szólították fel a miniszterelnököt, aki mindezt a posztszovjet térség első katonai puccsaként értelmezte. Noha az események alakulásával úgy tűnik, hogy a hatalomátvétel elmarad, a bizonytalanság azonban csak fokozódni fog az elkövetkező hetekben, hónapokban.

„Egyáltalán, miről is szól pontosan az Iszkanderek körüli botrány, és milyen kihatással lehet az örmény politika jövőjére?”

A jelenlegi válság kirobbanásához a szikrát Pasinjan múlt szerdai, elődje szavaira adott reakciója adta. A 2018 óta a sajtó elé először nyilvánosan kiálló Szerzs Szargszjan Pasinjan elhibázott karabahi stratégiai döntéseit firtatva felvetette, mégis miért nem használta a még általa beszerzett Iszkander-E ballisztikus rakétákat Azerbajdzsán ellen. Válaszában Pasinjan Szargszjan kormányzásának kritikája mellett lényegében használhatatlannak minősítette az Oroszországtól beszerzett rakétákat, melyek „csupán az esetek 10 százalékában robbannak fel”, majd a pontosabb okok iránt érdeklődő újságíróval folytatott beszélgetését egy „nem tudom, talán mert az 1980-as évekből származnak” kijelentéssel zárta le.

„Pasinjan ezzel politikai pályafutásának egyik, ha nem legnagyobb öngólját rúgta, mivel az örmény vezérkaron túl sikeresen magára haragította a vele amúgy sem éppen baráti viszonyt ápoló Moszkvát, bővebben az orosz védelmi ipar egészét”

Ezt csak fokozta a vezérkari főnök-helyettes felmentése, miután az kétségbe vonta Pasinjan állításait. Az események a vezérkar közös nyilatkozatában teljesedtek ki, amelyben lemondásra szólították fel a kormányfőt. Válaszul híveinek utcára hívása mellett Pasinjan a vezérkari főnök, Onik Gaszparjan felmentését kezdeményezte Armen Szarkiszjan államfőnél. Utóbbi a kérést az alkotmánnyal való összeférhetetlenség miatt utasította el, majd kérte az alkotmánybíróság állásfoglalását a kérdésben. Látható, hogy a belpolitika kötelei pattanásig feszülnek, ám mind Pasinjan, mind az ellenzék, illetve a vezérkar kifejezetten deklarálta, hogy az erőszakkal szemben mindenképp politikai megoldás szükséges. Bár időközben Pasinjan a „nem megfelelő tájékoztatásra” hivatkozva visszakozott a nagy vihart kiváltó kijelentéséből, a szellemet azonban már kiengedte a palackból.

„Pasinjan állításai – röviden fogalmazva – olyan távol állnak a valóságtól, mint Makó Jeruzsálemtől”

Egyrészt az Iszkander rendszer fejlesztése csak a Szovjetunió végnapjaiban indult meg az elődjéül szolgáló OTR-23 Oka rakéta alapjain. Bár hatótávolsága miatt a viszonylag friss Oka nem esett az 1987-ben aláírt INF szerződés hatálya alá, mégis az Egyesült Államoknak tett gesztusként a Szovjetunió 1991-ig az összes egységet kivonta a hadrendből. A nagyközönség számára először 1999-ben bemutatott Iszkander gyártása 2006-ban kezdődött el, míg az érintett orosz dandárok teljes átfegyverzése mindössze 2019 novemberében fejeződött be.

„Pasinjan második állítása tehát már jelen helyzetben megbukik, mivel nemhogy az 1980-as évekből megmaradt elavult eszközöket szállított Moszkva Jerevánnak, hanem még saját egységeinek átfegyverzésével párhuzamosan adta át az egyik legmodernebb rakétarendszerének példányait”

Másrészt a 10 százalékos „felrobbanásról” szóló kijelentése egyszerűen nem értelmezhető katonai szempontból. A végfázisban a hangsebesség többszörösével érkező, általában nagy robbanóerejű vagy kazettás töltetű robbanófej detonációjának hiánya elképzelhetetlen, legfeljebb a méterben megadott 50 százalékos találati arányt jelző körkörös szóráson (CEP) kívül történik mindez.

Viszont itt jönnek a képbe a Komszomolszkaja Pravdának nyilatkozó Vlagyimir Kovalev szavai, aki 37 éves rakétamérnöki tapasztalatával többek közt az Iszkander fejlesztésében is tevékenyen közreműködött. Az örmény miniszterelnök szövegértési képességeit szarkasztikusan firtatva Kovalev elmondta, hogy az Iszkander robbanófeje nem 10 százalékban robban fel vagy találja el a célpontot, hanem éppenséggel az exportpéldányok robbanófejei 10 százalékkal kevesebb robbanóanyagot tartalmaznak, mint orosz megfelelői. Ezt örmény fél már a vásárlás idején tudta, valamint a hozzá eljuttatott technikai dokumentációban ugyanúgy szerepelt.

„Ahogy a karabahi harcokban, úgy jelen vitában ismét felszínre kerültek Pasinjan laikus létéből, rutintalanságából fakadó alapvető problémái, melyek a stratégiai döntések meghozatalában, valamint az alkalmazandó eszközök képességeinek megértésében akadályozzák”

Viszont az Iszkander botrány itt még nem ér véget, ugyanis a legfontosabb kérdés még mindig megválaszolatlan. Használta-e egyáltalán Örményország az Iszkandereit Karabahban? Elsőként vizsgáljuk meg a rendelkezésünkre álló tényeket. Jerevánban még Szerzs Szargszjan elnöksége alatt, 2016 szeptemberében tűntek fel a független Örményország kikiáltásának 25. évfordulójára szervezett katonai parádé alkalmából a 9K720 Iszkander-M típusú kis hatótávolságú ballisztikus rakétarendszer exportverziójának, az Iszkander-E-nek első példányai.

Az eszközöket Örményország a világon elsőként, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) tagjaként tudta beszerezni egy 200 millió dolláros orosz hitel keretében. Bár a pontos darabszám nem ismert, a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) nyilvános adatbázisa szerint nagyjából egy zászlóaljnyi – 4 darab 9P78 indítójármű 25 darab 9M723 kvázi-ballisztikus rakétával – került örmény tulajdonba. Az alapul szolgáló Iszkander-M-hez képest az export verzió a hatályos nemzetközi fegyverzetkorlátozó egyezmények értelmében csökkentett hatótávolsággal – 280 km – rendelkezik, valamint természetesen a különböző robbanófejek alkalmazása mellett nem képes nukleáris töltet hordozására.

„Bár a háború idejére már bőven Jereván rendelkezésére álltak az Iszkanderek, mégis szinte biztos, hogy azokat nem vetette be a harcok során”

Az örmény közbeszédben terjedő pletykák ellenére semmiféle bizonyíték nincs az Iszkanderek használatára. Elsőként – részben Pasinjan eredeti nyilatkozatára válaszul – az orosz védelmi minisztérium tagadta, hogy az őszi harcok során az rakéták, illetve hordozójárműveik egyáltalán kimozdultak volna állomáshelyükről. Az örmény vezérkar közleményei hasonlóan árulkodóak, nyíltan nem kimondva, de utalva az orosz kollégáik által elmondottakra.

„Ráadásul mindezt váratlanul, az örménybarátsággal végképp nem vádolható Ilham Alijev erősítette meg személyesen a kamerák előtt”

Pedig ha valaki, akkor Baku biztosan szakrális véres kardként hordozta volna körbe világszerte az Iszkanderek bevetésének hírét, és maradványait. A másik probléma éppen a roncsok, rakéta maradványok hiányából adódik, mivel a fentiekben már kifejtett okok miatt biztosan hátra kellett volna maradnia valamilyen tárgyi bizonyítéknak az indításról. A becsapódást, illetve az azt követő robbanást ugyanis még ha jelentősen deformálva is, de a rakétatest több eleme átvészeli.

Ha az azeri arcvonalon túl, annak hátországát támadta volna meg Örményország, annak mindenképp lettek volna kézzel fogható nyomai, ahogy történt ez Fuzuli vagy Gandzsa esetében. Mindezeken túl az interneten fellelhető egyetlen állítólagos örmény Iszkander indításról szóló videó finoman szólva sem tekinthető megbízhatónak – már a minőségénél fogva sem -, plusz érdemi kontextus hiányában se a helyszínt, se az időt, se a rakéta típusát nem lehet beazonosítani.

„Felettébb nehezen elképzelhető, hogy az örmény vezérkar, Azerbajdzsán és Oroszország egyszerre, egymással konspirálva tagadják le az Iszkander rakéták indítását”

Továbbá Jereván és Baku nem szimplán ellenérdekelt, hanem egyenesen hadban álló felek voltak, akik a harcteret a digitális világra is kiterjesztették. Kizárt, hogy egy ilyen léptékű eseményt nem kapott volna fel Baku, illetve a mögötte álló Törökország Jereván hírnevének rontása, Örményország pedig saját sikereinek igazolása érdekében.

Az arcahi hadvezetéshez közel álló források szerint részükről az utolsó napokban merült fel az Iszkanderek alkalmazásának opciója Susi – azeriül Susa – ostroma alatt a Susi-Hadrut közti völgyes területen egy átfogó tüzérségi ellentámadás részeként. A „Pokoli Szurdok” (Адское ущелье) fedőnév alatt futó műveletre Jereván ellenállása miatt azonban nem került sor.

„Miért visszakozott hirtelen Jereván? A kérdés jogos, ám csak részben megválaszolható, mivel nem rendelkezünk az összes olyan információval, mely az adott pillanatban az örmény és arcahi vezetés számára elérhető volt”

Az örmény fél a szovjet eredetű ballisztikus rakétáit, így a Tocska-U valamint Elbrusz típusokat többször alkalmazta Karabahban, kiegészítve a 300 milliméteres BM-30 Szmercs rakéta-sorozatvetőkkel. Nem volt ismeretlen ezen eszközök használata egyik fél számára sem, mégis az Iszkanderek valamiért kimaradtak.

Azeri szántóföldre zuhant Tocska-U-hoz tartozó 9M79 rakéta gyorsító fokozatának maradványai #moszkvater
Azeri szántóföldre zuhant Tocska-U-hoz tartozó 9M79 rakéta gyorsító fokozatának maradványai
Fotó:Twitter.com/HikmetHajiyev

Pasinjanhoz közeli informátorok szerint a „Pokoli Szurdokig” a miniszterelnök fejében egyáltalán fel sem merült az Iszkanderek bevetésének gondolata. Miért nem alkalmazta hamarabb? Lehet, hogy addig elégségesnek tartotta a szovjet eredetű készletek felhasználását, a legmodernebb rendszert pedig egy későbbi nagyobb ütközetre tartogatta. Lehet, hogy az Iszkanderek célpontjai a Baku-Tbiliszi vezetékek, illetve a Bayraktar drónok állomáshelyéül szolgáló repterek voltak, ám valamiért a stratégiai fontosságú célok elleni támadás elmaradt. Lehet az is, hogy Pasinjan egy esetleges retorziótól tartott, amely során Baku izraeli eredetű LORA ballisztikus rakétái akár magát Örményországot is támadhatták volna.

Ám ez az elmélet némileg sántít, mivel ezen logika szerint Baku már a korábbi rakéta támadásokra is reagált volna. Illetve, ahogy a putyini nyilatkozatokkal együtt az orosz harci helikopter lelövése mutatta, egy Jereván elleni esetleges rakétacsapás egyet jelent az orosz hadsereg behívó levelével.

„A legvalószínűbb az, hogy Pasinjan a többi stratégiai hibájához hasonlóan egyszerűen ismét nem hallgatott a tábornoki karra, mivel saját maga sem fogta fel a helyzet súlyosságát”

Mire az ügy a tervezőasztalra került, már túl késő volt, a háború eldőlt. Karabah elveszett. Fontos megemlíteni, hogy mindezen elméletek a nyílt forrásokból elérhető információkon alapulnak, de négy hónappal a harcok befejezése után még számtalan kérdés áll megválaszolatlanul. Akármi is volt a tényleges indok, hivatalos úton egyhamar nem fogjuk megtudni.

Vessünk ezért egy rövid pillantást az örmény politika lehetséges jövőjére. Még ha első pillantásra úgy is tűnik, mintha a társadalom egésze szállna szembe Pasinjannal, a helyzet ennél bonyolultabb. Az örmény lakosságban Karabah mellett még aktívan élnek a 2018-as „bársonyos forradalom” emlékei, amik az akkori elitet szimbolizáló jelenlegi ellenzék gyengítése mellett akár Pasinjan kezére is játszhatnak.

„A karabahi vereségen túl a társadalomnak szintén meg kell birkóznia a járvány okozta gazdasági és szociális nehézségekkel, sokan kiábrándultak mind a régi, mind az új politikai elitből”

Sok örménynek elege van Pasinjanból, aki hatalomra kerülve az államigazgatástól a hadseregig totális személyzetváltást vitt végbe, csak rontva a már meglévő problémákon, szétverve a meglévő struktúrákat és erőteljesen hozzájárulva a nemzeti tragédiához. A vezérkar lépései így hasonlóan egy össztársadalmi elégedetlenség részeként értelmezendőek csatlakozva az értelmiség, az egyház vagy éppen az örmény sakk prominens tagjaihoz.

Az elégedetlenségből mégse lesz hatalomváltás, mivel bár számban jelentős, de szervezetileg gyenge az ellenzék, és Pasinjan még így is nem kis támogatói bázissal rendelkezik. Ráadásul törvényes úton Pashinjan leváltása csakis bizalmatlansági indítvány vagy önkéntes lemondás útján lehetséges. Előbbi a miniszterelnök mögötti parlamenti többséget figyelembe véve felettébb valószínűtlen, míg Pasinjan jobb esetben már a vesztes háború után önként lemondott volna. A miniszterelnök minden áron ragaszkodik a hatalomhoz, az ellenzék pedig nem kíván vele szemben erőszakhoz folyamodni. Mindaddig, míg a kiemelt fontosságú tisztségeket a Pasinjanhoz hű hivatalnokok töltik be, esélytelen a változás.

Hatalma megtartása érdekében Pasinjan a Belaruszban már belebegtetett, előrehozott választással összekötött alkotmánymódosítási kártyát húzta elő hétfői nagygyűlésén, amellyel célja az eddigi parlamentáris állami berendezkedés félelnökivé alakítása. A sors iróniája, hogy pont az előző alkotmánymódosítás vezetett el a Pasinjant a kormányfői székbe emelő tüntetésekig, erre most ő akarja azt részben visszaállítani.

„Míg Szargszjan az elnöki széket cserélte volna a miniszterelnökire, esélyes, hogy Pasinjan mindezt fordítva kívánja eljátszani. A kérdés vajon a társadalom elfogadja-e? Az ellenzéket megosztó ügyes taktikázással az előrehozott választásokon Pasinjan akár még hatalomban is tudja magát tartani”

Hogy mit szól mindehhez Moszkva? Nos, bár tény, hogy a Kocsarjan-Szargszjan páros nevével fémjelzett karabahi klán jóval szorosabb viszonyt ápolna Oroszországgal, ám mégis jelen helyzetben a Kremlnek annyira hiányzik egy újabb probléma a Kaukázusban, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Akármennyire sem szimpatikus Pasinjan, a Kreml szemében jelenleg ő számít a karabahi tűzszünet biztosítójának. Bármilyen drasztikus politikai változás egy újabb háború kitörésének veszélyét veti fel, ami leginkább csak a neo-ottomán álmokat dédelgető erdogani Törökországnak válna hasznára.

A szerzőről: 1997-ben született, jelenleg is tanulmányait folytató nemzetközi kapcsolatok szakértő. Érdeklődési körének középpontjában Oroszország, az orosz fegyveres erők, az orosz és globális geopolitika, biztonságpolitika, valamint alapvetően a haditechnikával összefüggésben felmerülő témák állnak.  Diplomáját nemzetközi tanulmányok szakon szerezte, angolul, oroszul és németül beszél.

Címkép: Iszkander-E a független Örményország kikiáltásának 25. évfordulójának alkalmából rendezett katonai parádén 2016 szeptember 22-én a jereváni Köztársaság téren
Fotó:Örmény Védelmi Minisztérium

moszkvater