A karakterek száma

Gábor György
>Rendre akadnak, akik felemelik a hangjukat, mert megítélésük szerint túl hosszú szövegeket írok, s különféle módon igyekeznek ez ellen protestálni. Így tett például tegnap

barátom, aki képzelt főszerkesztőként csak 3500 leütést engedélyezne nekem, s a szerzői tiszteletdíjat is a rövidséggel egyenes arányban szabná meg, s ugyanígy tett egy ismeretlen troll, akinek – szegény feje – muszáj volt elolvasnia az eddigi életében még sosem tapasztalt hosszúságú szöveget, hisz ezért kapja a fizetségét, s aki aztán ekképp reflektált az olvasottakra: „Szèp hosszú szöveg! Egy olvasàsnyi idelye alatt, ma simàn beoltottak, rendben, simàn, profi módon, ahogy ez tervezve volt”, hangsúlyozván, hogy ő az olvasás „idelyét” hasznosabbra, jelesül oltakozásra fordította, egyúttal szubtilis eleganciával jelezvén, hogy a NER – minden ellenkező híreszteléssel szemben – schaffhauseni pontossággal és kiszámíthatósággal működik.

Számomra nem a karakterek száma tesz röviddé vagy hosszúvá egy szöveget, hanem annak belbecse. Nekem nem tűnt hosszúnak a József és testvérei vagy Spiró Fogság c. regénye, nem tűnt hosszúnak Braudel A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában c. háromkötetes történelmi munkája, ellenben naponta kerülnek a szemem elé írástudatlan és gondolatképtelen szerzők „rövid” publicisztikái, amelyek olvashatatlanul hosszúaknak bizonyulnak.

Mindenesetre Darvas Szilárdnak tökéletesen igaza volt: „Vannak mindvégig hosszú írások.”