Fábián András
> Olvasgatom a tegnapi oltakozási „fiaskóval” kapcsolatos megnyilatkozásokat és véleményeket. Egy dologban minden hozzászóló, legyen az sajtó, vagy magánszemély azonos véleményen van. Egetverő disznóság történt, finomabban szólva több mint 70 ezer embert átvertek. Most ők otthon üldögélnek és néznek maguk elé, mint Matyi a mákban.
Szombaton és vasárnap 74 ezer, 18 és 60 év közötti krónikus beteget terveztek beoltani a kórházi oltópontokon az AstraZeneca oltóanyagával. Az érintettek csütörtökön sms-ben kapták meg az oltópont helyét és az oltás idejét. Ezt Cecília asszonyság jelentette be roppant lelkesen. Volt olyan delikvens, akinek az oltópontját 160 kilométer távolságban jelölték ki. Ezek között volt olyan, aki már a vonaton ült, mert előző nap el kellett indulnia, ha időben oda akart érni. A sebesen száguldó vicinálison tudta meg, hogy bocsika! – mehetsz haza, oltás nem lesz. A közvélemény azóta is a felelősöket kutatja, a felelősök megnevezését és megbüntetését követeli. A miniszterelnök egyből rá is verte a háziorvosokra a balhét. Szóról szóra ezt méltóztatott mondani a főméltóságú úr e hó 5-én a reggeli rádiós igehirdetésén:
„Na, most van problémánk az oltással természetesen, de az nem az oltóanyagokkal függ össze, hanem technikai kérdésekkel. Ugye, eddig úgy oltottunk – kisebb létszámban oltottunk, most nagyobb létszámban oltunk –, hogy a háziorvos oltott, és ő személyesen ismerte a betegeit. Tehát mondjuk úgy, hogy személyes ismeretség alapú volt az oltás. Most, hogy tömegesen oltunk, most át kell állni az adatalapú oltásra. Most az adatalapú oltásnál, ha az adatok nem stimmelnek, akkor sajnos semmi sem stimmel, mert az az alapja mindennek. És itt előfordul, hogy olyan embereket hívnak be, akiket már beoltottak. Itt kaptunk olyan hírt, hogy a lakóhelytől nagyon távoli pontra hívtak be valakit, úgyhogy az egész rendszert most meg kellett állítani, ma reggel ezt el is döntöttük, és az adatokat fölül kell vizsgálni. Ugye, nagyon sok ember nem ott lakik, ahol az adatok szerint egyébként az állandó lakhelye van. Akkor van, aki évek óta nem volt háziorvosnál, közben megváltozott a lakhelye, tehát valahogy a rendszerből kikerült, és a lakcímnyilvántartások sem stimmelnek sok esetben. Tehát az adatalapú oltási szervezésnek vannak problémái. Ezeket most ki fogjuk javítani. Ma arról döntöttünk, hogy egy külön operatív kiscsoport föláll, hogy ezeket kijavítsa, mert, ahogy tömegessé válik az oltás, a személyes ismeretség alapján történő behívás már nem lesz elegendő.” (http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-a-kossuth-radio-jo-reggelt-magyarorszag-cimu-musoraban-38/)
Mármost nézzünk a dolgok mögé. Kezdjük egy egyszerű képlettel, amely tüstént más megvilágításba helyezi ezt az ordasnagy miniszterelnöki hazugságot. Ehhez egy saját példát vázolnék fel. Sajnos több akut betegséggel küzdök, és volt egy olyan műtétem is, ami miatt különösen veszélyeztetett vagyok. Felhívtam a háziorvosomat, kérdem: mi van az oltással? Várjon, mondta, ránézek a gépre. Sajnos a regisztrációját még nem látom. De legyek nyugodt. Ha megjelenik a gépen, értesítem. Két hét múlva hív: ekkor és ekkor, ide és ide menjek. És a mama? – kérdem. Sajnos ő még hátrébb van a sorban és én nem tudok a sorrenden változtatni. Előbb a regisztráció szerinti sorrendben előtte állókat kell behívnunk. Majd értesítjük.
Tehát mondjuk úgy, hogy NEM személyes ismeretség alapú volt az oltás. NEM a háziorvoson múlott, hogy kit hív be, kit sorol előre. Efelől a regisztrációs rendszer alapján nekik kiküldött névsor rendelkezett. Mindjárt tegyük hozzá azt is, hogy aki az oltást megkapta, azt az orvos haladéktalanul jelentette a nyilvántartásnak. Ahol azt, ugyebár, rögzíteni is kellett. Tegyük fel aztán – még mindig a miniszterelnöki indoklásnál maradva -, hogy a berendelt 74 ezer emberből mondjuk 5-6 ezer nem jelenik meg ilyen-olyan oknál fogva az oltópontokon. Akkor is 69 ezer embert be lehetett volna oltani két nap alatt. Már persze, ha Orbán állítása akár csak nyomokban is tartalmazna némi igazságot. Igaz, hogy ez nem az egész népesség beoltása egyetlen hétvégén, ahogyan azt pár hete ugyancsak ő állította, de mégis picit több a semminél.
Lépjünk tovább. A regisztrációs rendszert a 1818.hu kormányzati portál üzemelteti. Itt kellett/lehetett regisztrálni azoknak, akik oltást akartak, mert – ezt is a miniszterelnöktől tudjuk – csak innen lehet tudni, hogy „ténylegesen mennyi vakcinára van szükség”. Nos pont a szükséges mennyiség kérdésében – és nem csak ebben – semmi szükség nem lett volna a regisztrációra, hiszen már eleve berendeltek sok millió vakcinát, a nyugatiakat meg még meg is fejelték a senkineksekell kínaival, és a mindenmindegymostmár orosszal. Papíron tehát a rendelés eleve rendezve volt. A regisztráció során meg kellett adni minden adatot: név, születési hely, év, hó, nap, anyja neve, lakcím (!), telefonszám, TAJ szám. Ezek az adatok pontosan elegendőek arra, hogy a jelentkezőről tájékozódjanak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) nevet viselő portálon. Ennek alapján állították ki a háziorvosok számára a berendelendők névsorát. Vagyis elvben ez is rendben volt.
Lépjünk ismét tovább. A kormány kommunikációs felületeit Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (NISZ) kezeli. A NISZ felügyeletét a Belügyminisztérium látja el, amely ma már az egész járványügyért (Operatív Törzs) és az egészségügyi intézmények felügyeletéért (Jenei Zoltán dandártábornok, országos kórház-főigazgató) is felelős. A NISZ leányvállalatai sorában tudhatja egyebek között azt az IdomSoft Kft-t, amely így vall magáról: „Tulajdonosunktól, a Magyar Államtól azt a feladatot kaptuk, hogy teremtsük meg a hazai közigazgatás zökkenőmentes működtetésének alapfeltételeit, ehhez biztosítsuk a megfelelő informatikai hátteret, fejlesszünk, integráljunk, üzemeltessünk, vagy éppen oktassunk, ha arra van szükség.” Nos, nagy szükség van rá, mert ők működtetik többek között 1818.hu regisztrációs oldalt és az EESZT-t is. És emellett – tessék kapaszkodni – hozzájuk tartozik az elektronikus személyi igazolvány, a Schengeni Információs rendszer működtetése, a Személyiadat- és lakcímnyilvántartás, a jogosítvány és járműnyilvántartás, okmányrendszerek és ügyfélkapu. „És még mennyi minden! Nyugodtan állíthatjuk: a szabálysértések és a bűnügyek nyilvántartása, a hatósági és erkölcsi bizonyítványok kiadása, az idegenrendészeti ügyek, a letelepedési és tartózkodási engedélyek kezelése, a mintegy 100 millió okmánnyal dolgozó nyugdíjbiztosítási rendszer, a földhivatali ingatlan-nyilvántartás új informatikája, az Állami Alkalmazás-fejlesztési Környezet (ÁAFK) és az önkormányzatoknál történő elektronikus ügyintézés (ASP) sem működne megbízhatóan – nélkülünk.”- írják magukról szerényen.
Például a választások, népszavazások informatikai háttere is hozzájuk tartozik. Tudják! Amelyik bekrepált 2018-ban. Kell több? Nem mond ez eleget? – kérdezhetjük Tatjánával és a lóvá tett 74 ezer emberrel szinte kórusban, akik úgy remélték, hogy ma és holnap túl lesznek a legalább valamennyi védettséget jelentő első oltáson. A NISZ költségvetéséről nincsenek adataim, mert a honlapján 2018-ig meglévő éves beszámolóit nem lehet letölteni (!). A jegyzett tőkéje 21 916 900 000 HUF. Az általuk megvalósult projektek több ponton is kapcsolódnak az egészségügyhöz. 2015-re közel 3 milliárd forintos ráfordítással például elkészült a „Egészségbiztosítási ügyfélkapcsolatok fejlesztése, egészségügyi rendszerekbe integrált adatkezelés és azonosítás megvalósítása – OEP adat” című projekt, amelynek egyik fő- és nyilván meg is valósult célja volt: „A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) EKOP-2.3.8 „teljeskörű ügyfélazonosítás” kiemelt projektjében meghatározott összerendelési nyilvántartáshoz való kapcsolódás révén, az ágazaton belüli egységes, korszerű személyazonosítás alapjainak megteremtése.”
És akkor itt álljunk meg egy pillanatra. Emlékezzünk meg kegyelettel a „Fidesz-vakondokok” aknamunkájának ellenére megválasztott köztársasági elnök, Sólyom László életművének koronájáról. Annál is aktuálisabb ez, hiszen alig egy hónap múlva lesz 30 éve, hogy indítványára 1991. április 13-án hatályba lépett az Alkotmánybíróság határozata: “A személyi szám különösen veszélyes a személyiségi jogokra… alkalmas a különböző nyilvántartásokban fellelhető személyes adatok eseti összekapcsolására”. A taláros testület ezzel a határozatával betiltotta a nemünk, születési dátumunk és egy “titokzatos” négy számjegyből álló, 11 tagú számkód használatát. Én ezt innentől nem is ragoznám tovább. Vonjuk le a kézenfekvő következtetést: az orvosoknak ehhez az egész kormányzati disznósághoz, az emberek átveréséhez semmi közük nincs. Az viszont tény, hogy a pár napja állítólag fellángolt járvány csúcsán a tervezett oltási kampány elmaradása hónapokkal veti vissza a teljeskörű védettség, a nyájimmunitás kialakulását. Következményeit emberek halálával mérhetjük majd. Ez pedig nem az éppen az előválasztásra készülő, „halálpártinak” kikiáltott ellenzéknek, hanem nagyon is a rendkívüli jogrend minél tovább történő fenntartásában érdekelt Orbánnak és a kormánypártnak az érdeke. Minden egyéb ettől eltérő kormányzati magyarázkodás nettó hazugság.
Címkép: Pápai Gábor. (apapai.hu)