A vírust nem érdekli, hogy “különlegesek vagyunk”

Posted by
Tamáspatrik

>A kormány munkája lassan meghozza a „gyümölcseit”, ez jól látható a járványhelyzet terén is. Sokat mondó az a szomorú tény, hogy a COVID-dal összefüggő halálozás terén már az első tíz ország között vagyunk és a helyzet egyre romlik nálunk. Nagyon jól láthatóak azok a tényezők, amik oda vezettek, hogy miközben már többek között Németország és Ausztria is már óvatos lazításba kezdhet, mi nem vagyunk képesek a járványt igazából kontrollálni, ami tavaly ősz után ismét egyre jobban terjed.

1.A legutóbbi nemzeti konzultáció egyértelműen súlyos hiba volt (mondjuk a többi is hiba volt egytől egyig). Ugyanaz történt meg mint tavaly ősszel, Rejtő Jenőt idézve, az okos embert csak kétszer lehet ugyanazzal a trükkel átverni, na ez most megtörtént. Ez a populistának mondható (népszerűségvadász, demagóg stb. jelzőkkel illethető) kormányzás rendszerhibája: elhiteti az állampolgárokkal, hogy van kompetenciájuk alapvető közéleti kérdések megítélésében. Miközben a szakterületeiken profi szakemberek szerepét a nullához közelíti a „vezérkart” felértékeli, és a legharsányabb, leghangosabb vélemények számítanak a közéletben a szakmai tudással szemben. (Ugyanezt figyelhettük meg a brexiter angolok és a trumpista amerikaiak esetében, az ő járványmutatóik is nem véletlenül hasonlóan rosszak.) Számomra is megdöbbentő, hogy milyen véleményeket hallok úton útfélen, a tájékozottság és a józan ész teljes hiányáról árulkodnak. (Emellett pedig nem tudnak az érzéseikről beszélni, inkább csak okoskodnak.)

2.Konkrétabban arról van szó, hogy ha a lécet nagyon alacsonyra teszi a kormány és nem várja el az alapvető szintű tájékozódást az emberektől, (mert szellemi fogyatékos gyerekként kezeli őket és folyamatosan gügyög nekik a közmédiában), akkor egyes intézkedéseket nem fog tudni bevezetni. Például ha nem beszél arról, hogy a maszkok között milyen különbségek vannak, akkor nem fogja tudni se előírni, se ajánlani bizonyos esetekre az FFP2-es (N95-ös) maszkot, mert a legtöbben azt sem tudják, hogy hogy néz ki. Érdekes módon nem beszél a kormányzat arról, hogy gyakori szellőztetés többek között a tömegközlekedésben mennyire hasznos lehet bizonyos esetekben, nekem némi kételyeim vannak az ún „operatív törzs” szaktudását illetően is. A kormányzat kommunikációja azt a képet sugallja, hogy a járvány ugyanúgy kezelhető a főváros körzetében és más forgalmas, sűrűn lakott településeken mint kis falvakban, ahol a fertőzésszám is alacsony – nézzük meg, hogy csinálják ezt a szlovákok vagy az osztrákok. Az „egységes Magyarországon” nem lehet nagyobb önállóságot adni megyéknek vagy járásoknak, hanem végső során minden fontos döntést egy ember hoz meg, emiatt van most az, hogy már egy éve jönnek az újabb és újabb fajta korlátozások, de ezek a „vezénylések” az égvilágon semmi eredményt nem hoztak, csak egyre nő az elégedetlenség.

3.Az jól látható, hogy soktényezős történet ez mindenhol, az intézkedéseknek összhangban kell lenniük például tesztelésekre szükség van, amin a kormányunk spórol, illetve nem képes normálisan megszervezni (éppúgy mint a tömeges vakcinázást sem) és az egészségügyi ellátások átlagos szintje nálunk megint csak nagyon gyenge. Emellett még lényeges az állampolgárok fegyelmezettsége is, ezen a téren sem állunk jól, ami leginkább hiányzik a józan ész és némi empátia egymás iránt. (A szabályokat is színleg tartjuk csak be és nem tudjuk, hogy mi az értelmük.) Pont ezek a józan ész és alapszintű empátia, amik nálunk manapság „kimentek a divatból”, az oktatási rendszerünk sem díjazza, az elit is rossz példát mutat, hiszen a karrier is a politikai kapcsolatoktól függ, nem a tudástól.

4.Most lemérhető az is, hogy javult-e a magyar állampolgárok edzettsége, betegségekkel szembeni ellenálló képessége. A kormány nem gondolhatta komolyan, hogy a napi kötelező tornaóra majd lényeges javulást fog hozni, ez körülbelül annyit segített mint a stadionok építése. Élsport támogatása a tömegsport helyett, az autós közlekedésé a kerékpározással szemben, az elhízás elleni küzdelem hiánya és az alkoholizmus támogatása, stb. – összességében a magyar lakosság egészségügyi állapotában semmi javulás nem látszik az utóbbi bő tíz évben, ami egyik oka annak, hogy nálunk arányában több a súlyos lefolyású fertőzés mint máshol.

5.A kapott pofonok hatására sokan remélhetőleg kiábrándulnak most abból az „alternatív valóságból”, amit a kormány folyamatosan épít. (Ez persze van akiket a még nagyobb bezárkózás támogatásának irányába tolhat…) Ezzel persze az ellenzéket is minősítem, mert szó nélkül hagytak sok mindent, például nem kritizálták eléggé azt (vagy nem megfelelő és nem hatékony kommunikációval), hogy a gazdaságvédelmi pénzekből csak morzsák jutottak azoknak (ha nem elvonások), akik nem a kormány „megbízható jó elvtársainak” számítanak. A kormánypropagandában az megy, hogy Magyarország különleges, az itt élő emberek nagyon különlegesek, – csak sajnos a vírust ez egyáltalán nem érdekli. Itt nálunk mindenki ért mindenhez, migrációhoz, kisebbségi jogokhoz, oktatáshoz, a járványügyhöz pedig még inkább – vagy legalábbis egy véleménybuborékban élő kormányzatnak mindent elhisz, mert annyira meggyőzően adja elő, annyira tudja, hogy milyen húrokat kell pengetni. Itt nálunk a kormányzat jelszava, hogy „Nem fogjuk hagyni, hogy a fogyasztói társadalom manipulátorai hülyítsék a magyar állampolgárokat, őket mi fogjuk hülyíteni.”

https://ideo-logic.blog.hu/