Posted by Joszip Visszarionovics Sztálin, 1953. március 1-március 5.
Hatvannyolc évvel ezelőtt, 1953-ban ezen a napon percekig tartó harangzúgás szakította meg a moszkvai rádió adását. Egy hírolvasó elcsukló hangon jelentette be az akkor hihetetlennek tűnő hírt: meghalt Joszif Visszarionovics Sztálin, a „lángelméjű vezető”, a „szovjet nép atyja”. A saját hatalmi harcukat mindennél előbbre helyező kommunista vezetők elhallgatták, hogy a 23 millió ártatlan ember haláláért felelős diktátor akkor már harmadik napja halott volt. A Vörös Hadsereg főparancsnokaként Sztálin győztesként került ki a II. világháborúból, hatalma csúcsán – 1945 és 1953 között – az óriási területű Szovjetunió mellett Kelet- és Közép-Európa nagy része is az érdekszférájába tartozott. Mao Ce-Tung kínai kommunista vezető és Franklin D. Roosevelt amerikai elnök mellett ő volt a világ egyik legnagyobb hatalmú embere. Ezért okozott sokaknak valódi gyászt (másoknak pedig megkönnyebbülést) a Szovjetunióban, amikor 1953. március 5-én a moszkvai rádió bejelentette a halálhírét.
Winston Churchill brit miniszterelnök, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Joszif Sztálin szovjet pártfőtitkár a jaltai konferencián (1945. február 4-11.). A három vezető a Krím félszigeten megtartott tanácskozáson döntötte el, mi legyen Németország és Európa sorsa a II. világháború után (Forrás: Twitter)
A Sztálin közvetlen környezetében dolgozó emberek megfélemlítése, valamint az évtizedekre titkosított KGB-akták miatt a történészeknek csak az elmúlt években sikerült rekonstruálni a diktátor halálának pontos körülményeit. Időskori betegségei – magas vérnyomás, mozgásszervi betegségek – ellenére Sztálin nem hagyott fel a hedonista életmóddal, amelyet a Moszkvától néhány kilométerre, Kuncevóban álló dácsájában folytatott. Nyikita Hruscsov volt szovjet pártfőtitkár fia, Szergej számolt be arról, hogy Sztálin életének utolsó éveiben szinte minden este vodka- és borgőzzel átitatott, szivarfüstbe burkolt vacsorákat rendezett, amelyek rendszerint kora este kezdődtek és a hajnali órákba nyúltak.
Ezeken a tivornyákon kötelezően ott volt a szovjet állami és pártvezetés krémje: Hruscsov, Vjacseszlav Molotov külügyminiszter, Lavrentyij Berija, a KGB főnöke, Georgij Malenkov munkaügyi miniszter, alkalmanként pedig Georgij Zsukov tábornok, vezérkari főnök is.
A tivornya minden este a merev részegségig tartott. Hruscsov fiának elmondása szerint Malenkov egyszer azt súgta az apja fülébe a mellékhelyiségben: „Mindig tudjuk, hogy hova kell jönnünk, de azt nem, hogy innen hova térünk vissza.” Sztálin 1953. február 28-án is összetrombitálta bizalmasait a szokásos éjszakai tivornyára, amelyet követően – miután vendégeit elbocsátotta – pihenőre tért. A túl sok vodka azonban megtette hatását: a 73 éves „lángelméjű vezető” szélütést kapott, és elterült a hálószobája szőnyegén. A kiszolgáló személyzet még korábban parancsba kapta, hogy délelőtt 11 óra előtt nem szabad zavarni az államfőt, amíg az nem csenget. Délután 3 óra is elmúlt már, Sztálin azonban nem csengetett.
A diktátor, noha tudatánál volt, nem tudott beszélni, így segítséget hívni sem. A bejáratnál őrködő fiatal KGB-tisztek pedig tudták: az életükkel játszanak, ha hívatlanul benyitnak Sztálinhoz, ezért tétlenül vártak.
A protokoll szerint egy embernek lett volna joga bemenni Sztálinhoz: az orvosának, Vlagyimir Vinogradovnak. Ő azonban éppen a KGB egyik kínzókamrájában ült, miután Sztálin utasítására – tizenegy másik moszkvai orvossal együtt – belekeverték a néhány héttel korábban kirobbant „kémorvosügybe”, amelyben Berija azzal vádolta meg őket, hogy a brit titkosszolgálatnak kémkedtek.
Sztálin így végeredményben a saját paranoid rendszere áldozatává vált.
Orosz kommunista Joszif Sztálin néhai szovjet diktátor képével a kezében vonul a moszkvai Kreml előtt 2009. március 5-én, a Sztálin halálának 56. évfordulóján tartott megemlékezésen (Fotó: MTI/EPA/ Makszim Sipenkov)
Amikor órákkal később a KGB-tisztek mégis riasztották az ország helyettes vezetőit, Malenkovot, Hruscsovot és Beriját, a saját előmenetelüket (és a diktátor vélhetően napokon belül megüresedő pozícióját) szem előtt tartó kommunista vezetők megparancsolták, hogy nem kell orvos Sztálinnak, csak pihenésre van szüksége. Joszif Visszarionovics Dzsugasvili állapota azonban egyre romlott, majd március 3-án este egy Moszkva távoli kerületéből odaszállított orvos megállapította, hogy Sztálin halott. Berija, Hruscsov, Malenkov, Molotov és Zsukov bizottságot hozott létre, melynek feladata a pártfőtitkár halálhírének bejelentése, valamint a katonai tiszteletadással zajló temetésének megszervezése volt.
(A valóságon alapuló, ám szinte kabaréba illő eseményekről Armando Iannucci rendező kiváló filmszatírát készített 2018-ban, Sztálin halála címmel.)
A kommunista párt központi lapja, a Pravda végül a március 5-i számában közölte Sztálin halálhírét. Malenkov javaslatára a bizottság elfogadta, hogy a diktátor holttestét kétnapos ravatalozás után bebalzsamozzák és a Lenin-mauzóleumban, a kommunizmus atyja mellett helyezzék el. Beszámolók szerint két nap alatt több mint kétmillió ember zarándokolt el Moszkvába, hogy búcsút vegyen a szeretett vezetőtől, és a legtöbben őszintén sírtak, gyászolták „az édesapjukat”.