Az Igazságot

Reggeli kávéját itta Vadmalac, emésztette az elmúlt nap eseményeit és tervezett.
Mikor egy pillantra lehúnyta a szemét, valami fehér átvillant a retináján.
”No”, röfögte magának: a házban csend honolt.
Lehúnyta még egyszer, mert kíváncsi volt, hát nem csak fehér hanem több fekete is mozgott azon a belső képen. Sőt: rugdalózott. Vadmalac elszörnyedt: egy angyalszerű, legalábbis ahogy ő elképzelte, egy törékeny testű női alakot taposnak el bakancsos lábak.
“Az Igazságot tapossák!” – kiáltott fel valami Vadmalac elméjében.
Még mintha szárnya is lenne, igazi angyal, gondolta.
“Menjek oda, szabadítsam ki?”
“De hiszen egyedül vagyok, mire mennék egymagam?”
Kinyitotta inkább a szemét.