GYŐZ VAGY VESZÍT

Posted by

 Gergely Tamás
>– És akkor…? – kérdezte Vadmalac Komája, mert úgy érezte, hogy fordulóponton vannak, s kilátástalanságában eligazítást kért. – Ha most már veszített… – tette hozzá, hogy azzal könnyítse meg kettejük párbeszédét.
– Ha most már nyert…  –  kezdte el Vadmalac az okfejtését. Így folytatta: – Tudja, hogy veszített, de azt állítja, hogy nyert, s elhiszi maga is a végén.
A Koma keresztet vetett, s így kommentálta a bonyolult helyzetet:
– Egy őrült.
Nyelt egyet hozzá, megvakarta az állát, majd feltette ugyanazt a kérdést, bár az ezúttal többrétűnek hangzott.
– Akkor folytatja – mi más lett volna a válasz.