A kilépés

Posted by
Bencsik Gábor
>A Fidesz ma kilépett az Európai Parlament néppárti frakciójából. Szívem szerint hűteném az efölött érzett jobboldali lelkesedést. Senkinek nem jó, hogy így történt, a Fidesznek sem.
Azt viszont látni kell, hogy meglehetősen sok víz lefolyt Európa különböző folyóin azóta, hogy a magukat a demokrácia őreinek gondoló nyugat-európai politikusok ezt a kilépéshez vezető folyamatot elindították. A politikai Európa ma nem ugyanaz, ami akár csak egy évvel ezelőtt is volt.
A kizárás-kilépés elhúzódó folyamata lehetőséget adott arra, hogy ezalatt érdemi átrendeződések kezdődjenek az Unióban, ennek jele volt a tavaly decemberi kompromisszum is az úgynevezett jogállamisági mechanizmusról. Nyugat-Európa északi és déli fele között az érdekekben és az erőviszonyokban jelentős átrendeződések várhatók, és ebben az összefüggésben a V4-ek szerepe tovább felértékelődik, ahogy Franciaországé is.
A járvány okozta válság az ideologikus megközelítésekkel szemben felértékelte a racionális és pragmatikus megközelítéseket. Ennek az évnek a nagy kérdése lesz, hogy az unió intézményeiben sikerül-e formális struktúrát, szövetségi rendszert, frakciót építeni e megközelítés mögé.