Posted by Fáy Miklós
>A végzet elől nincs menekvés. Tegnap láttam, vagyis megnéztem A profi című Belmondo-filmet. Lett volna rá eddig is lehetőség, 1983-ban mutatták be Magyarországon, de nem volt túl nagy a kísértés. Tegnap viszont bedőltem annak a sornak, hogy „a franciák válasza James Bondra”. Nem valami csattanós válasz. Pont a csattanás az egyik alapélmény a film során: úgy verekednek benne, hogy minden nagyobb pofon jó egy méterrel a pofozott arca előtt zúg el, csak a csattanást hallani. Egyébként is hülye történet, vagy az élet hülye korszakában játszódik, amikor a jól öltözött francia férfi a világosszürke, szexisen feszülő szövetnadrághoz bőrdzsekit visel.
Mindegy, olyan, amilyen, akkoriban ötmillió francia azonosult Belmondóval, vagy vágyakozott utána. A legmeghökkentőbb úgyis a magyar szinkron. A Duna tévé az első változatot használta, enyhe hanghibákkal és időnként érthetetlenre kopott szalagokkal. És Belmondo hangja, bármilyen hihetetlen, Garas Dezső volt. Tudom, hogy vannak ilyen jellegű találatok is, hiába nem azonos alkatúak, Reviczky Gábor mégis tökéletes Arnold Schwarzeneggerként, na de ez hogyan juthatott bárkinek is az eszébe? Garas hangja túlságosan karakteres ahhoz, hogy ne őt hallja az ember, ne őt lássa, ne Minarikot, vagy akár az ifjú Snapszot, nem kifejezett pofozkodós hősöket. Szörnyű volt az egész.
Hogy valamit mégis a másik serpenyőbe is dobjak: egy jelenetben a Belmondo játszotta titkos ügynök belemártja a croissant-ját egy idegen ember kávéjába. A végén összeveri ezt az idegen embert, és búcsúzáskor, poénjelleggel azt mondja, a svájci kifli a barátomé volt. Szóval 1983-ban a croissant még nem volt benne a magyar hétköznapi szókészletben. Ugye, hogy nem volt elvesztegetett idő a filmnézés.
faymiklos.hu