(A Telex.hu információja)
>Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportja szerdán délelőtt megszavazta az új eljárási szabályzatának jóváhagyását, aminek esetére Orbán Viktor korábban kilépést lengetett be. A Telex úgy tudja, hogy 148 képviselő szavazott mellette, 28-an ellene, az elfogadáshoz kétharmados többség kellett.
A szavazás eredménye után Novák Katalin megerősítette a Twitterén, hogy a Fidesz kilép a Néppárt frakciójából, közzétette Orbán Viktor erről szóló levelét. A kormánymédia, köztük a Magyar Nemzet egybehangzóan arról írt már órákkal a szavazás előtt, hogy a Fidesz szerdán kilép.
A Manfred Webernek, az EPP parlamenti frakcióvezetőjének címzett levélben Orbán a vasárnap elküldött, az új szabályzat elfogadásának esetére előre kilépéssel fenyegető leveléhez hasonlóan arról írt, hogy miközben több százezer európai ember kórházban van, az orvosok pedig életeket mentenek, az EPP frakcióját szerinte belső adminisztratív ügyek bénítják meg, és „megpróbálja elhallgattatni demokratikusan megválasztott EP-képviselőinket.” A szerdai levélben Orbán azt írja, hogy a szabályzat módosításai „egyértelműen a Fidesz és szavazói ellen szólnak.” Szerinte megfosztják a magyar választókat a demokratikus jogaik gyakorlásától, ha korlátozzák a fideszes EP-képviselők lehetőségeit feladataik elvégzésére az Európai Parlament megválasztott tagjaiként. „Ez antidemokratikus, igazságtalan és elfogadhatatlan. Ezért a Fidesz vezetése úgy döntött, hogy azonnal távozunk az EPP frakciójából.” Azt írta, hogy a fideszes EP-képviselők továbbra is felszólalnak azokért, akiket képviselnek, a választóikért, és megvédik a magyar emberek érdekeit.
A Néppárt frakciójának új szabályainak utolsó tervezete alapján többek között bevezetnek egy csoportos tagfelfüggesztésre, azaz a tagsággal járó jogok felfüggesztésére vonatkozó újabb eszközt is. A javaslat azt is lehetővé teszi, hogy ne csak egy képviselő jogait lehessen felfüggeszteni, hanem egy teljes tagpárti delegációét is – egyszerű többséget igénylő frakciódöntéssel akkor, ha a tagpárt amúgy fel van függesztve az Európai Néppárt pártcsaládjában. A frakció tagjainak 15 százaléka is kezdeményezheti majd egy tag vagy akár egy csoport felfüggesztését vagy kizárását, ebben az esetben kétharmados többségre lenne szükség a döntéshez. A magyar kormány hamarosan az uniós bíróságon támadja meg a jogállamisági rendeletet, amit az Európai Néppártban sokan, állítólag már a német tagok is nehezen tudnának megemészteni. Sokkal inkább ez, illetve a magyarországi események, mintsem az EPP frakciójának alapszabály-módosítása vezetett a szakításhoz. Az idáig vezető útról ebben a cikkünkben írt a telex részletesen>>>