Összeesküvés elmélet

Posted by

Fábián András
>Az összeesküvés-elmélet vagy közismert néven konteó azt feltételezi, hogy részben vagy egészében feltáratlan vagy indokolatlannak látszó események, cselekmények mögött egy feltételezett személy vagy csoport áll. Ha netán később ez a feltételezés mégis igaznak bizonyulna, akkor sokan már csak arra emlékeznek, hogy az alapesetben mekkora marhaság volt (mekkora marhaságnak tűnt), hogy megpróbáltak elhitetni velük egy égbekiáltó ostobaságot. Amiről persze azóta kiderült, hogy maga a valóság, de ez őket, mint említettem, már nem érdekli. A karthagoi jog- és vallásfilozófus, Tertullianus maximája szerint (credo quia absurdum): valaki azért hisz el valamit, mert az ésszel nem fogható fel. Hiszem mert lehetetlen. Vagyis a meglévő tudás nem elegendő az adott probléma megértéséhez és megmagyarázásához.

A jelenség lényege tehát, hogy van egy látszólag értelmetlen és megmagyarázhatatlan eset, és amögött valami nagy titok, vagy egy hatalmas, titokzatos személy, pláne titkos háttérhatalom lappang. Ilyenkor jönnek az elmélet hívői és megmagyarázzák a dolgot nekünk, butáknak: azért van ez így (vagy másképpen!) mert csak így/úgy lehet. Hiszen hogyan is lehetne másként! Aki ezt nem érti, nem látja, nem hiszi el, az egy hülye! Ez egyértelmű! Mi nem elég világos? A dolgok önmagukért beszélnek! Mit nem lehet ezen érteni?! Olyan megingathatatlan és ezért eleve cáfolhatatlan érvek ezek, amelyekkel ép ésszel képtelenség szembeszállni. Legfeljebb annyit tud kinyögni: nem én vagyok a hülye! Te vagy a hülye! Erre mondja az angol, a hangsúlyban enyhe gúnnyal: meeting concluded. Vagyis az értekezletnek vége.

E hosszas bevezető után lényegében rá is térhetünk arra a kérdésre, ami miatt tisztáznunk kellett a fogalmakat. Vagyis alább több összefüggő és egymástól független összeesküvéselmélettel is találkozhat a kedves olvasó.

Gődény gyógyszerész és önjelült politikus tegnap megint hallatott magáról. Tüntetni hívta híveit, a vírustagadókat és az oltáselleneseket. Mindenekelőtt jegyezzük meg, hogy a hatóság tudhatott valamit, mert egy nappal korábban kordonokat állítottak a téren. Vagyis nyilván nem érte váratlanul a hatóságot ez a titokban szervezett tüntetés! Az Ismeretlen Katona Sírját egyébként bizonyos ideje már szintén korlátokkal választják el a tér többi részétől. Talán kegyeleti okokból, talán, hogy a gördeszkás gyerekek, nota bene a tüntető tömegek, ne másszanak fel rá. Az eredeti emlékmű nem dicsekedhetett ilyen szép kerítéssel.

Közbevetés:

Talán sokan nem tudják, de az Ismeretlen Katona Sírja nem mindig volt olyan, mint most. Mai szemmel ez is egy mulatságos történet. Az eredeti, 1929-ben átadott emlékmű Városliget felőli oldalán még az a felirat állott, hogy „Az ezeréves határokért”. Ezt a változatot 1951-ben elbontották. Sejthető, hogy miért. 1956 tavaszán új emlékmű készült, immáron a trianoni határokra történő utalás nélkül: „A hősök emlékének, akik népünk szabadságáért és a nemzeti függetlenségért áldozták életüket”. Ez sem tetszett azonban Orbán Viktornak és a Fidesz-kormánynak, mert 2001-ben, a millennium tiszteletére ismét megújult a kő. Se Trianon, se szabadság, se nemzeti függetlenség. A szöveg ma mindössze ennyi: „Hőseink emlékére”. No comment.

Térjünk azonban vissza ehhez a mi Gődény doktorunkhoz. A fizika törvényei megint igazolódtak az idő, a tömeg és a tér összefüggésének vonatkozásában. Vasárnap jó idő volt, és a tömeg kiment a térre. Közel ezer ember gyűlt ott össze, sokan maszk nélkül, ez azonban nem meglepő, hiszen az a meggyőződés vitte őket oda, hogy ez az egész vírusmarhaság csak a háttérhatalmak műve. Az a céljuk, hogy maszkot hordjunk. Ráadásul még most oltást is ránk akarnak erőltetni. Minket ugyan be nem oltanak itt mindenféle méreggel, meg csipsszel! Elég volt a bezártságból is, nem mehetünk az Adriára sem.

Tömören megfogalmazva a tüntetés arról szólt, hogy „Nem akarod, hogy kényszerítéssel vagy erőszakkal oltásokat kapj? Mozdulj meg! Nem szeretnéd egészségtelen szájmaszkokban tölteni az életed? Tépd le és gyere!”. A hívek mozdultak, téptek, mentek. A rendőrség, amely – mint említettem – már egy nappal a titokban szervezett flashmob előtt gondoskodott az ismeretlen katona nyugalmáról, komótosan odaballagott, kényelmesen igazoltatott, néhányakat feljelentett, majd a Vajdahunyad várához átcsoportosulókat tovább igazoltatta, egészen addig, míg azok csendben haza nem mentek. Vagyis mindenki tette a dolgát.

Valahogy nekem mégsem volt az a fílingem, ami a Clark Ádám téri autós-dudálós tüntetés alkalmával. Emlékezetes, hogy múlt év április 20-án Hadházy Ákos szervezésében azért tüntettek ilyen módon alig százan, mert a kormány 30 ezer kórházi ágyat üríttetett ki egyik napról a másikra. Máig nem tudni, mi lett a hazaküldött betegek sorsa, hányan haltak meg. A rendőrség és a szabálysértési hatóságok százezres büntetéseket szabtak ki, mert az indokolatlan(!) dudálással zavarták a közcsendet és a miniszterelnök várbéli nyugalmát. Ezek az ügyek most jutnak ilyen-olyan nyugvópontra.

A vírustagadás szerintem cseppet sem zavarja a miniszterelnököt. Sőt! – szerintem kifejezetten kedvére való. Részben, mert Gődény állítólag az Orbán szívének mindig kedves választási törpepárt felállítására készül, és ez pár szavazattal gyengítheti az ellenzéket. Részben, mert csökkenti az oltásra várakozók/vágyakozók számát. Részben elnyomja azok elégedetlenkedésének hangerejét, akik a kormány tehetetlenségét és aljasságait bírálják vakcinaügyben. Ismerjük ezeket, nem sorolom. Nagy előnye egy ilyen tüntetésnek továbbá, hogy sok ember gyülekezik össze, maszk és mindenféle védelem nélkül, hangos szóval tiltakoznak, egymás arcába mondják a vélt igazságukat. Remek módja ez az általuk tagadott vírus szabad terjesztésének. Nőnek a számok, telnek a kórházak, halnak az emberek. Ez meg azért jó, mert tovább lehet fenntartani a „rendkívüli jogrendet”. Mindebből akár az is következhet, hogy a vírustagadók lényegében Orbán Viktor szövetségesei. Arról sem érkezett hír egyébként, hogy a Bede Zsolt nevű vadhajtást az Ismeretlen Katona lépcsőjére komótosan felhágó Gődény doktor elütötte volna. Ez további gyanakvásra adhat okot számunkra.

De jó! Megengedem! Legyen igazuk, mert ugye akár igazuk is lehet ezeknek a gődényistáknak. Ez esetben azt javaslom, hogy ha hirtelen felszökik a lázuk 40 fokra, görcsös köhögőrohamaik támadnának, fulladás kínozná őket, nem kapnának levegőt, olyan nagyfokú gyengeség jönne rájuk, hogy az ágyból sem tudnak felkelni, gyanakodjanak egy szimpla influenzára. Igyanak forró teát, vegyenek be aszpirint és maradjanak ágyban. Talán minden jóra fordul egyszer.