Olajozott népriogatási program fővezér módra

Posted by

Rab László
>Hamar alábbhagyott a nyitnikék, komorra váltott az inzultációs fővezér, pedig már épp ki akarta mondatni a néppel, hogy Magyarország élni akar. Légy következetes, akár az ökör. Erre lehetett gondolni abból, hogy a Főmini az egyik napon még a nyitáson gondolkodott (mert az országot erősen hasonlatosnak véli a Röltex-hez), be is lengette az újabb Nemzeti Inzultációt, melyben föl akarta tenni a szokásos kérdést: Ugye ön és maga is úgy gondolja, hogy Magyarország élni akar, és már bőven megérdemli, hogy kinyissák
Másnap aztán derült égből villámcsapás: csupa rossz hírei vannak, hullámzik a dél-afrikai meg a brit mutáns, egészen szhörnyűűű hetek előtt állunk. A Köszmédia és csatolt lapjai (közte a Fürge Ujjak, melynek függetlensége nálam a szólásszabadság zsinórmértéke) rémült szerkesztőségi értekezleteket hívtak össze, arról ment a vita, szabad-e leadni a miniszterelnök drámai megközelítését, nem az történt-e, hogy saját magát akarta szapulni, s átállt véletlenül a Soros-oldalra. Megkérdezték aztán a pártközpontot, hogy mit szabad, és megkapták a választ: adják le, de pozitív felhanggal. És a végén legyen ott, hogy Gyurcsány az oka mindennek.
Ebből lett az, hogy a ’balódal víruspárti, de ellenben viszont a nemzet egészségügye állja a sarat, akár úgy is, hogy az ápolók és a kiszolgáló személyzet nem kapja meg a beígért fizetséget (miközben a parlament megszavazta önmagának az újabb gázsinövekményt). Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, így lett a kinyitási álmokból fertelmesen nagy beszarás. Főhősünk, aki puszta kézzel áll ellent a külföldről behurcolt vírusnak, egyhuszonnégy órán belül önmagának is homlokegyenest ellenkező következtetésekre tudott jutni. Volt már ez így jó egy évvel ezelőtt, a Minimus akkor az iskolabezárásokról gondolta önmagával szemben az ellenkezőjét. Kicsit tényleg kezd hasonlítani ez a tempó az ’utánam a vízözön’ hangulatához. Nem igaz, hogy egy kis tetves vírus ennyire képes legyen beleszólni a központ titkolózásokkal tarkított népriogatási programjába, mely – valljuk be – olajozottan működik.
Hanem az oltás. A szörnyűhetes bejelentés után jött az, hogy húsvétig mindenkit beoltanak azok közül, aki regisztrált. Vigyázat, én egy olyan figura vagyok, aki általában élni szoktam a gyanúperrel, meg is néztem nyomban, mikor lesz nagypéntek. Jelentem, április másodikára esik. Akkor viszont márciusban milliós tömeget kell beoltani Hunniában Nyunyókáéknak. Elnézve az eddigi töketlenkedést a lélegeztetőgépekkel, tavaly a maszkszállítmányokkal, az irgalmatlan hazudozást a fürkészportyászattal kapcsolatban, vannak azért kétségeim. Kínai vakcina lesz ebből, honfitársaim. Jó esetben, ha lesz elég. Ha a tömeges oltást a körzeti orvosi rendelőkben óhajtják megejteni, sorállással és ücsörgéssel a váróban, az felvet bizonyos járványügyi kockázatokat. (A világ számos pontján nagy stadionok parkolóiban, bevásárlóközpontok előterében megy az autós oltás. Jön a delikvens, lehúzza az ablakot, és sutty, benyomják neki az oltást, aztán kérik a következőt. De ezzel már túlterjeszkedtem hatáskörömön, koszos kis krónikás vagyok, nem pedig nagyhatalmú kormány. Épp csak szólni akartam, mert az úttörő, ahol tud, segít.)
Apropó kínai belövés. Nyunyóka direkt ezt javasolta a Mininek, Bayer polgártárs pedig már be is oltatta magát vele. Van róla kép is, egy öltönyös pofa nyomta be a várlakónak, a tű mondjuk nem nagyon látszik a képen, de kicsire nem adunk. Nem feltételezzük, hogy ordas kamu ez is, miként Bayer polgártárs zajos botrányokkal kísért, ellenben százmilliókkal honorált életműve. Épp csak feltesszük a kérdést: mennyire életszerű az, hogy Orbán és Bayer még nem kapták meg a Pfizer-vakcinát, illetve, hogy a köztársasági elnöknek is csak a kínai jutott? Egy olyan országban, amelyben a közjavakat az állampárt politikai bűnözői szétrabolják, a kulturális javakat maffiatempóban osztják szét, feltételezhető-e, hogy Orbán – és a lába nyomában Bayer – kivárják a sorukat, és a nép egyszerű gyermekeként járulnak az öltönyt viselő egészségügyi személyzet színe elé? Rád bízom, kedves olvasó, ennek eldöntését. Az jutna nekik is, ami neked jut?
Tovább csengenek a csengeri júdásfillérek, alkotmányos költség, vagyis vesztegetési pénz volt az a 68 millió forint, amit a csengeri „örökösnő”, P. Mária továbbított Kósa Lajosnak. Az állítás szerint egy útépítéssel foglalkozó cég több részletben utalt a nőnek, amelyeket a dúsgazdagnak tűnő asszony, akivel Lajos a mesés örökség reményében többször elkísért Svájcba, teljes egészében továbbadott a politikusnak. Eléggé meleg a pite, elvtársak. Hatvannyolc millió forintról van persze szó, ami Mr. Húsz Százaléknál nevetséges összeg, de azért ez itten tény a javából. Idézet Helmeczy László ügyvéd nyilatkozatából: „P. Máriához több mint tíz tételben érkezett utalás a Kiskun Tender Kft.-től, amit később a címzett vagy a sofőrje vitt el készpénzben, erről pedig a nyomozó hatóság tud, sőt tudott korábban is a vallomásokból, az ügyészség mégsem akarja kihallgatni a politikust.”
Visszhangzik azért rendesen: a címzett vagy a sofőrje vitte el készpénzben. Ejha. Kósa Lajos nem egy vándorcirkusszal foglalkozó mutatványos, hanem a Fidesz vezető politikusa. Csak nehogy őt is ki kelljen a végén a Mininek mentenie a tűzvonalból. Vagy már megtörtént?
Két koszos milliárd? Ezeknek piha És a végén ott ez az alagút a Puskás Arénába. Nagyon vicces. Két koszos milliárd az egész, nem tudom, mit vagyunk tőle oda. Menjen metróval a Mini  egy fővezér, a meccsre? Na ne! Egy utast megkéseltek a csepeli buszon az SZFÉ-s maszkja miatt, most képzeljük el, mi mindennek lenne a főnök kitéve, ha tömegbe menne. Nem kívánhatjuk. Osonjon, lopózzon a föld alatt úgy, mint Bakondi földikutyája (a félreértések elkerülésére ez egy állat, nem a miniszterelnök biztonságpolitikai emberére gondoltunk). Amikor a 31 éves tiszakécskei futballista 8 milliárd forintra pályázott a Magyar Turisztikai Ügynökségnél, s párnapos bétéje nyomban megkapta a vissza nem térítendő állami támogatást, akkor sopánkodunk egy koszos diktátoralagút építésének tervei miatt? Micsoda pitiánerség ez! Hát jön a 2032-es olimpia, ott rendezik a versenyeket, jön a hadastyán ősz hajjal, gyűrött kék nadrágban a 230 barnacipős államtitkár mögött pipiskedve, kibukkan a lyukból és daliás termetével menten átszakítja a célszalagot. Körben a lelátókon a tömeg könnyekben tör ki, s hosszan ünnepli azt az embert, aki mániásan ismételgeti, hogy puszta kézzel legyűrjük, mi, szabadságszerető, nyakas magyarok, a koronavírust.
Ez volt a vizesnyolcas, jöhet a még drámaibb 9-es, csak föl ne hívjon bennünket valaki, hogy szeretne a számlánkra átutalni 68 millió forintot.

Címkép: Orbán Viktor oltásra készül kínaival