A robotika törvénye

Posted by

Fábián András
>Az Úr 1769. esztendejének április 29-edik napján jegyezték be Angliában, a királyi kancellári hivatalban James Watt úr szabadalmát a „gőzgépek gőz- és tüzelőanyag-fogyasztása csökkentésének új módszerét illetően”. Ezzel kezdődött a kor, amely az ipari forradalom korának nevezünk. A világ a kézműipar, a manufaktúrák, az emberi erővel, tudással és képességekkel előállított termékek gyártásáról fokozatosan átállt a gépek által előállított olcsóbb tömegtermelésre.

Nem ment ez könnyedén, hiszen az akkor még a lényegében a fő, alapvető és szinte kizárólagos termelőerőt jelentő munkások rájöttek, hogy a gépek elveszik a megélhetésüket. Munkanélkülivé és kiszolgáltatottakká váltak, elszegényedtek. A gőzmozdony, az automobil felgyorsította a közlekedést, mobilitást. A korábban a tüdőbetegség fészkeként emlegetett textilgyárak radikálisan csökkentett munkás-létszámmal ontották a szövetet éjjel nappal. Olcsón. Olcsóbban, mint az élőerő, ráadásul jobb és mindig azonos minőségben. Vagyis minden szép és jó lett – volna, eltekintve azoknak az életétől, akinek a gépek elvették a megélhetését. Őket a gyártulajdonosok öröme és gyors, még gyorsabb gazdagodása nem érdekelte, de nem is bennük látták a fő ellenséget. A fő ellenség a gép lett. Megjelentek a géprombolók, a luddisták, akik be-betörtek egy-egy gyárba és összetörték életük megrontóját. Csakhogy addigra már a gépipar is virágzásnak indult, a drága munkaerő nem kellett, vettek új gépet és jobban őrizték a gyárakat. Ilyen idők jártak. Ma már mindez csak történelem. Gondolom, van, aki el se jutott idáig az olvasásban, hanem már unottan tovább lapozott.

Pedig úgy gondolom, hogy ma megint egy ilyen kritikus történelmi helyzet előtt áll ország és világ. Évek óta mondogatjuk, hogy Magyarország egy gigantikus összeszerelő üzemmé alakult át. Az Orbán kormány 10 évvel ezelőtt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy szándékosan lebutítja a magyar embereket, és az Unión belüli olcsó munkaerő csábító lehetőségeit felajánlva a multiknak összeszerelő üzemmé alakul. Mindent ehhez igazított. A munkavállalókat az alacsony, egyirányú, nem transzformálható tudásuk és képességeik kiszolgáltatottá tették. Érdekképviseleteiket a vezetőiken keresztül uralmuk alá hajtották és elérték, hogy semmiféle érdeket ne képviseljenek. A miniszterelnök kegyelméből felülmúlhatatlan stratéga és vátesz, a becsődölt piszoár-árus Parragh László mondhatja meg, hogy hol és mit taníthatnak a közép és felsőoktatásban. A szakszervezetek behódoltak a kormánypártoknak. Rafinált intézkedésekkel ugrasztották módszeresen egymásnak a munkavállalókat. Kíméletlenül kijátszva egyiket a másik ellen felszámolták a társadalmi szolidaritás csíráját is. Még a jogos járandóságaikhoz való hozzáférésükben is korlátozták őket. A magyar munkások totális kiszolgáltatottságára a rabszolgatörvénnyel (2018. évi CXVI. törvény a munkaidő-szervezéssel és a munkaerő minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról) tették fel a koronát. Nem ragozom. Ma Magyarországon valójában a munkásnak nincs joga sztrájkolni, 36 hónapra állapíthatják meg a munkaidő-keretét, nincs joga állandó pihenőnapra, a túlóráját vagy kifizetik, vagy nem, de mindenképpen akármeddig kitolhatják, ha addig ki nem rúgják. A kötelező túlóra pedig naptári évenként 250-300 óra lehet, amely kiegészült a további 100-150 óra „önként vállalt túlmunka” intézményével. A munkás ma a munkahelyével zsarolható. Ha nem tetszik, van három hónapja új munkahelyet találni. Már ha addig éhen nem hal.

Most ott tartunk, hogy sokszor még a munkavállalók jogos járandóságát, a fizetését sem fizetik ki. A Dunaferrnél a cég sorozatban már a negyedik hónapban nem tudja a munka törvénykönyvével összhangban kifizetni a béreket. Ugyanis a tulajdonosok a vállalati nyereséget folyamatosan egy leányvállalatba pumpálták ki. Mondhatnánk, kilopták a dolgozók szemét.

Az is köztudott, hogy például az AUDI gyár, de az összes gépkocsi gyártó cég magyar munkavállalói ugyanazon munkáért lényegesen alacsonyabb bérért güriznek, mint az anyavállalatok külföldi dolgozói. Volt is egy valamennyire eredményes sztrájk ezügyben. Emlékszünk rá. Talán az egyetlen az elmúlt tíz évben.

A munkaadók viszont általában a munkavállalóknál gyorsabban és teljes döntési szabadsággal reagálnak a nehézségekre. Ha valahol nem kapják meg a vágyott kiemelkedően magas extraprofitot, gyorsan odébbállnak. Nem véletlen, hogy az Orbán-kormány mindenféle kedvezményekkel és számolatlan tömegű milliárdokkal támogat bizonyos befektetőket azért, hogy idehozzák a gyáraikat. Ezek mostanában már leginkább abból a kategóriából kerülnek ki, amelyek olyan mértékben környezetszennyezőek, hogy a cég anyaországában csak rendkívüli ráfordításokkal vagy magas büntetések mellett lenne működtethető. Akkumulátor, gumigyártás, vegyipar. Nem mellesleg az ország a térség legjelentősebb szemétlerakóhelyévé is vált.

A pandémia az elmúlt egy év során rádöbbentette a munkaadókat arra, hogy a már eddig is roppant olcsón foglalkoztatott magyar munkaerő is drága. A betegség rémképe, az egészségügyi preventív intézkedések, a kieső munkaerő nem csak hogy extra költségekkel drágította a termelést, hanem nem ritkán meg is bénított termelést. Nem kellett nagy szellemi kapacitás ahhoz, hogy ráébredjenek: eljött az ideje a robotizációnak, a mesterséges intelligencia által nyújtott lehetőségek sokkal szélesebb körű kihasználásának. Rá kell feküdni az informatikai fejlesztésekre és automatikai beruházások gyorsítására. Egyidejűleg ki kell váltani a sérülékeny és megbízhatatlan humán munkaerőt. Pillanatokon belül beáll a robot, „aki” megbízható és nem kell “gondoskodni” róla, nem vitatkozik, nincsenek igényei. Az általa előállított termék azonos minőségű és olcsó.

Marad a fogyasztóképes, fizetőképes kereslet problémája, hiszen aki nem keres, az nem fogyaszt. Nyilvánvaló persze, hogy a robotok működtetéséhez, karbantartásához magasan képzett, kvalifikált munkaerőre van szükség. Ők ma már Magyarországon csak nyomokban lelhetőek fel. Az okos, innovatív, kurrens tudással rendelkező, nyelveket beszélni tudó, rugalmasan alkalmazkodni képes honfitársaink már régen külországokban keresik a boldogulást. A soron következő két generáció már módszeresen le van butítva az összeszerelő munkához szükséges minimális szintre. Ők azonban hamarosan nem fognak kelleni senkinek. Beállhatnak géprombolónak, kukázni vagy guberálni az idehordott hulladékok lerakására szolgáló szeméttelepeken. Hála a pártnak és a kormánynak.

Isaac Asimov valamikor 1940-ben fogalmazta meg a robotika három alaptörvényét. Az első törvény a legfontosabb. Így szól: A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen. Akkor most fel van adva a kérdés: a megélhetés elvesztése kárt okoz az embernek és a kár nyilvánvaló. Igaz, hogy a mai robotok még nem gondolkodnak önállóan, nem használják ki a mesterséges intelligencia nyújtotta szabad akarat lehetőségeit. Ezért az ő felelősségük ezidőszerint nem is állapítható meg. Most itt tartunk.