Gábor György
> Jean Anouilh Becket vagy Isten becsülete című drámájában felidézi II. Henrik egyes feljegyzések szerint ténylegesen elhangzott mondatát (Will no one rid me of this turbulent priest? – Hát nincs senki, aki megszabadítana ettől a kellemetlen paptól?), drámájában az alábbiakat adva a király szájába: „Hát senki sem szabadít meg tőle? Egy pap! Egy pap, aki dölyfösen semmibe vesz, és gyalázatot szór a fejemre! Hát körülöttem csak olyan gyávák vannak, amilyen magam vagyok? Hát nincs már egyetlen férfi Angliában?” A történelmi valóságban, csakúgy, mint Anouilh drámájában, a király cselekedetre felhívó, bátorító szavait, bíztatását az engedelmesen végrehajtott tett követte: a királyhoz hű és az elhangzott szavakból mindent megértő négy báró a drámában is, meg a valóságban is 1170. december 29-én a canterbury katedrálisban, az oltár előtt barbár kegyetlenséggel lemészárolta Thomas Becket canterbury érseket. Anouilh a gyilkosság után még megszólaltatja a gyilkosságra felbujtó királyt, aki rögtön Isten becsületének megidézésével igyekszik takarózni: „Isten becsülete, uraim, jó dolog, és ha jól meggondoljuk, aki a maga oldalán tudhatja, csak nyer vele.” Majd elrendeli a gyilkosok kézre kerítését, s rögtön a négy gyilkos egyikét bízza meg a vizsgálat levezetésével.
Thomas Becket
Posted by Hát így!
De ha magyar példa szükségeltetik, mondok azt is. A szó Horthy esetében is célhoz ért, aki a Gellértben rendezett tiszti vacsorán, miután nyilvánosan felolvasták Somogyi Béla cikkét, a dühöngő asztaltársaságnak csak ennyit mondott: „Nem beszélni kell itt, hanem cselekedni!”
Másnap aztán már rá is talált Somogyi Béla holttestére egy rőzsét gyűjtő asszony a Duna-parton.
A gyűlöletbeszéd nem verekszik, nem rúg vesén, nem késel meg a buszon, nem veri be a boltod kirakatát. Közvetlenül nem. De közvetve annál inkább.
Kinek jelentett bármit is akár még másfél évvel ezelőtt az, hogy SZFE? Azoknak, akiknek ez volt a munkahelyük, akik ott tanítottak, akik ott tanultak, akik ott dolgoztak, meg azoknak, akik számára fontos volt és jelentett valamit a magyar kultúra, a magyar színházi és filmes hagyomány. Másoknak aligha.
Most már sokaknak. Például egy színházat belülről nem biztos, hogy valaha is látott késelőnek rengeteget. Mert megtanították, kiokosították különféle személyek mondatai arra, mi is az az SZFE, s ő jó tanítványnak bizonyult: értett a szóból.
Megszokott, megszokottan aljas és piszkos stratégiák ezek. Miközben teli szájjal ők is Isten becsületét idézik egész álló nap, s halleluja, most már keresztény szellemet is oktatnak az SZFE-n.
Tudniillik keresztények.
Legalábbis a maguk módján és a saját szókészletükkel.
Címkép: Becket halála. Korabeli rajz