Kína, Oroszország, Észak-Korea és Irán a CIA fő célpontja

Posted by
Simó Endre
Washington, (MB)
Alig egy nappal az után, hogy Kína jelezte együttműködési készségét az Egyesült Államokkal, az amerikai központi hírszerző ügynökség (CIA) leendő új igazgatója”ragadozókhoz” hasonlította a kínai vezetőket, és az ötvenes évek Mccarhysta boszorkányüldözésére emlékeztető stílusban szólt Kínáról és Oroszországról – jelentette a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.
A 33 évi diplomáciai szolgálat, benne moszkvai nagyköveti kiküldetés, majd külügyi vezető tisztségek betöltése után CIA élére jelölt 65 éves William Burns Kínában, Oroszországban, Észak-Koreában és Iránban jelölte meg az amerikai nemzetbiztonságra leselkedő legnagyobb veszély forrását. Tekintélyuralmi rendszernek nevezte az oroszt és a kínait azzal a különbséggel, hogy míg Oroszország Napja leáldozóban, Kínáé felívelőben. Ezért Amerikának Kínára kell összpontosítania össztüzét – adta értésre.
Baráti légkörben tartott bizottsági meghallgatásán Burns kijelentette: ha rajta múlna, bezáratná a Kínai Népköztársaság Egyesült Államokban működő kulturális intézményeit, köztük a Konfuciusz egyetemi kulturális központokat is, mert kém- és propaganda tevékenységükkel veszélyeztetik az államok nemzetbiztonságát. Előadta, hogy ha a szenátus jóváhagyja kinevezését a CIA élére, ki fogja bővíteni az ügynökség Kínával foglalkozó káderállományát, s az új kihívásoknak megfelelően fokozni fogja a CIA illegális tevékenységét a jelzett államokkal, legfőképpen Kínával szemben.
Hozzátette: célnak tekinti Kínával az együttműködést is a klímavédelemben és az atomfegyverek elterjedésének korlátozásában.
A Békekör tudósítója még február elején jelentette, hogy Biden véleménye szerint elsősorban Kína, másodsorban Oroszország áll Amerika vezető szerepe visszaszerzésének útjában. Elképzelése szerint a „két diktatúra” alól ki lehet húzni a talajt, ha kívülről segítenek a hatalom belső ellenzékének, beleértve a hatalmon lévő pártok azon köreit is, amelyek szemben állnak vagy bírálják Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin vonalát, különös tekintettel a két ország szoros, de nem problémamentes kapcsolatára. Első lépésként védelmébe vette a nem politikai okokból bebörtönzött Alekszej Navalnijt, és Putyinnal folytatott első telefonbeszélgetésén követelte tőle azonnali kiengedését. Kiállásával az orosz ellenzék vezető személyisége mellett, felhevítette az orosz ellenzéki mozgalom aktivitását Putyin ellen.
A szenátus hírszerzési bizottsága két héten belül hoz döntést arról, hogy jóváhagyja-e William Burns kinevezését a CIA igazgatói tisztségébe.+++
Címkép: William Burns