Vallomás

Szűcs Gábor Róbert
Az úgy volt, hogy felhívott egy hölgy, és azt mondta,, hogy ő a Charles de Gaulle. Minthogy tényleg hallottam már ezt a nevet, hát elhittem, Találkoztunk, és tényleg hasonított rá, már így, utólag.. Azt mondta, hogy nagyon szeret engem, amit nem csodáltam. Én is szeretem engem.
Azt is mondta, hogy nekem ajándékozza a Szajnát, amit én először szajhának értettem, és ezen nagyot nevettünk később. Azt is mondta, hogy ha elviszem őt Svájcba, akkor bemutat engem a svájci királynak. El is vittem, be is mutatott egy kissé ragyás úrnak, akin svájci sapka volt, hát mi legyen rajta, ugyebár, svájci. Nagyon drága italokat ivott, amiket én fizettem. Ez is nagyon meggyőző volt.
Aztán Párizsba mentünk, ahol egy kávéházban találkoztunk a Mona Lisával. Őszintén szólva elég randa és öreg szegény, de hát állítólag több száz éves, ehhez képest elég jól tartja magát. Mondtam, hogy sokat hallottam róla. Ennek annyira örült, hogy nekem ajándékozta a Bastille-t, ami egy híres bank, de annyira titkos, hogy nem látható. Én ezt nagylelkűen elfogadtam, mert ezt a nevet is hallottam már.
Útjaink során nagyon jó összebarátkoztunk de Gaulle asszonnyal, elárulta, hogy lányneve Rozália Marmelád, ami szintén jól hangzott. Zabosbükkönyből vándoroltak ki, mert a forradalomban ők verték le a Mátyás-templomról a vörös csillagot, így menekülniük kellett. Minden vagyonuk egy Jenő nevű nőstény kőszáli kecske volt, akiből később híres balett-táncosnő lett Nagybecskereken, de ez más történet. Nagyon értékeltem az őszinteségét, és hogy beavatott ilyen mély családi rejtelmekbe. Közös fényképünk is van, félre ne értsék.
Még egy indiai marhavágóhidat és egy iráni whiskygyárat is rámtukmált, mielőtt elmentünk volna Fort Knoxba, átvenni az ajándékba kapott aranykészletemet.Hallom, hogy közben kiderült: nem is igaz az egész, és a hölgy nem is az, akinek kiadta magát.Még a végén kisül hogy nem is de Gaulle-nak hívják!