Posted by Illés György
>Idén, február végén berobbant a tavasz…
>Idén, február végén berobbant a tavasz…
Ülök egy padon a vakító napsütésben. Valahol mentőautó szirénázik. Három fiú és két lány jön felém. Összefogódzva sétálnak a parkban. A szájuk teli nevetéssel, a maszkok lecsúsznak az állukig. Rám mosolyognak, mint egy régi ismerősre. Értelmesek, vidámak. Az egyik fiú egy lánnyal lemarad a többiektől. A lány tenyérnyi zöld szoknyát visel. Fényes, tejeskávé-színű a combja. A fiú haja összeborzolódik a feltámadó szélben. Összeölelkeznek. Szelíden, kedvesen. Nem kéne odanéznem… De akár oda is nézhetek, úgysem zavarom őket.
Hirtelen felnézek az égre. Soha ilyen magasan ég nem állt még fölöttem. Egy repülőgép éles kondenzcsíkot húz, húz egyre fölfelé! És egyszerre úgy érzem, ha hírül adná a pilóta az égből, hogy ilyenkor kiköt a Tejút egyik csillagán – elhinném.
Még azt is elhinném, hogy engem is vár egy csillag, életem egy magasabb, szellősebb, emberségesebb emeletén.