Február 23. Nem hivatalos gyásznap

Posted by
Hidvégi-B. Attila
>Emlékezés a tatárszentgyörgyi kivégzésre.
Tatárszentgyörgyön, pontosan tizenkét évvel ezelőtt, 2009. február 23-án kevéssel éjfél után a Fenyves soron lévő utolsó ház padlására és az egyik szoba ablakára dobtak Molotov-koktélokat, majd a tűz elől menekülő emberekre közvetlen közelről célzott lövéseket adtak le.

A 27 éves Csorba Róbert és 5 éves kisfia olyan mértékű sérülést szenvedtek, hogy életüket az azonnali orvosi szaksegítséggel sem lehetett volna megmenteni. Haláluk néhány perc alatt a vérveszteség következtében beállt. A helyszínre kiérkezett örkényi mentősök a sérülések ellenére az elsődleges halál okaként füstmérgezést állapított meg, a sérülésekre pedig azt valószínűsítették, hogy azokat a tetőről lehullott gerendákból kiálló szögek okozhatták, a tűz okát a tűzvizsgálók pedig elektromos zárlatnak vélték. Közel 14 óra elteltével lett világos és egyértelmű a hatóságok számára, hogy Csorba Róbert és ötéves kisfia halálát többszörös lövés okozta. Csak ezt követően ismerték el, hogy ez a gyilkosság egy sorozat része volt.

Tatárszentgyörgy, temetés

Olyan terrorhullámé, amely hat ember életét követelte.

Ma a halálra emlékeznünk, az erőszakos módon megszakított életekre. A Molotov-koktéllal felgyújtott házukból menekülve kivégzett ártatlan embertársainkra.
Csorba Robika életét kioltó fegyver elsütő billentyűjén nem csak Kiss István és Pető Zsolt ujjai voltak, hanem mindazoké is, akik támogatják, éltetik, szítják a féktelen és végtelen gyűlöletet. Azok is tartották a fegyvert, és célozni segítettek, akik a szegregáció, a kiszolgáltatottság, az elnyomás, a gyűlöletkelésre épülő politika fenntartói és haszonélvezői. Tatárszentgyörgy tragédiáját nem feledhetjük. Tanulnia kell a hibákból az egész magyar társadalomnak, tanulnia kell a cigány közösségnek is! Be kell látnunk, óriási bűnt követtünk el, mert nem ismertük fel a rasszista sorozatgyilkosság történelmi felelősségét és az azzal járó kötelességünket. Közönyösek maradtunk, nem akartunk tudomást venni arról, hogy a gyűlölet emberéleteket követel. Az áldozatok gyászszertartásain a tiszalöki és a kislétai temetőkben cigányok tízezreinek kellett volna lerónia kegyeletét, néma jelenlétükkel, szavak nélküli demonstrációval üzenniük a világnak, hogy nem engedünk a népirtásnak, az e célból verbuválódó erőknek!
Ha a cigányság 12 évvel ezelőtt öntudatra ébredt volna a terrorhullám hatására, akkor ma önálló képviselője lenne az Európai Parlamentben, saját képviselője, vagy akár frakciója terjeszthetne be valódi, egyforma esélyt biztosító törvényjavaslatot a magyar Országgyűlésben. Szavazhatnának a legfontosabb társadalmi kérdésekről, amelyekből az elmúlt három évtizedben mindig kihagyták a romákat.
Ha 12 évvel ezelőtt öntudatra ébredt volna a cigányság, akkor ma február 23. a cigányság hivatalos gyásznapja lenne.
Ápolunk kell mártírjaink, véráldozataink, halottjaink emlékét. Főhajtásunkkal tiltakoznunk az erőszak, a megkülönböztetés minden formája ellen. Azért, mert ha nem tesszük, mindez megismétlődhet. Számunkra, cigányoknak kell legyen a legnagyobb tanulság a 2008 és 2009 közötti 14 hónap rettegése.
Le kell győznünk a legnagyobb ellenségünket, a közönyt, a beletörődést. Meg kell szabadítanunk saját életünket a sötétségtől, a félelemtől, és a kilátástalanságtól. Ezt várnák el tőlünk az áldozatok. Erre kötelez minket a fehér koporsóban apja karjaiban örök álmot alvó Csorba Robika és édesapja halála. Hogy lelkük megüdvözüljön, és békében nyugodhassanak!