Nyelvpolitika és „moslékkoalíció”

Ezen töprengve aztán evidenssé vált, hogy ha valamit a nyilvánosság előtt meg akarsz semmisíteni, mert szemben állsz vele, akkor nem muszáj érvelni fáradságos munkával, és érvek után kutatni. Ha találsz egy jó szót, mely már eleve taszító, nevetséges, undorító stb., akkor ezt a másikra ragasztva és a tömegmédiában elterjesztve meg tudod verni még mielőtt jönne a választás, hogy a tömegek szavazataikkal döntsenek a versengő pártok között. Utána nézve a külföldi politológiai szakirodalomban a német „Sprachpolitik”, az angol „political langugae” címszó alatt a tanulmányok sokaságát találtam, melyek a demokráciában bevett nyelvpolitikai küzdelmeket elemezték.

Ha az európai- és a tágabb nyugati világban nem tömegdemokrácia lenne, hanem egy szűk szellemi elit döntene a versengő pártok felett a kormányrúdhoz engedés felett, akkor az érvelésen nyugvó politizálás feltehetően jóval nagyobb teret kapna, és az érvelés nélküli nyelvpolitikai iszapbirkózás jobban visszaszorulna, ez nem lehet vitás. Ám ekkor a sokmilliós tömegek nem tudnának beleszólni a sorsuk alakításába, de amúgy is, a történelem tanúsága szerint a legnagyobb gonoszságokat a szellemi/értelmiségi miliőből származók tudták kifundálni, így csak ne vágyódjunk mi az elitek demokráciájára. Csak utalok a bolsevik pártvezéreken túl a Párizs egyetemein végzett kambodzsai vörös khmer vezetőkre, akik hazatérve a fél népüket kiirtották, hogy a másik felét elvigyék a kommunizmusba. Tömegdemokráciákban pedig elkerülhetetlen a nyelvpolitikai rafinesz eszközeinek használata, és az ügyesebb, leleményesebb nyelvpolitikai fogás a szavazatok tömegét veheti el a politikai ellenféltől még mielőtt eljönnének a választások.

Ez jutott eszembe, amikor néhány hónapja olvastam a fideszes házelnöknek az összeállt ellenzékre tett gúnyos megjegyzését a „moslékkoalícióról”. Ez „talált, süllyedt”, bingó! és nyelvpolitikai trófea volt, mert az ellenzéki vezérek felszisszenve az országgyűlési Házbizottság vezetéséről lemondását követelték rögtön. Pedig eredetileg nem is ő találta ki a híradások szerint, hanem az amúgy összeegyeztethetetlen ellenzéki pártok koalíciójától viszolygó egyik balliberális politikus szóleleménye volt ez. Ám nyelvpolitikai felhasználásra valóban ez az átvétel vezetett, és azóta már elterjedt úgy is, hogy nemes egyszerűséggel tulajdonnévként a „Moslék” rövidített formájában használják az összekapaszkodott ellenzékre. A kifejezésnek csak most a kampány megindulása után jön el az igazi karrierje, és a kormánypárti média „A Moslék hatalomra tör!”, a „Moslékpolitikai szellemi háttér”, „Moslékpolitikus” stb. címek formában még százezrek előtt sulykolhatja azt a tartalmi üzenetet érvelés nélkül is, hogy egy belsőleg szétesett politikai blokk próbálja meg leváltani a kormányerőket. De a Moslék által kihagyott ellenzéki pártok is feltehetően fel fogják ezt használni, és rájönnek „moslékellenzék” mellett és ettől disztingválódva a büszke „moslékmentes ellenzék” kifejezés magukra akasztásának szavazathozadékára. Szanyi kapitány a hirdetésben verbuvált képviselőseregei élén a hatalomba vonulva a moslékmentes ellenzék szilárd bázisaként fog kampányolni mozgalmáért, és igyekszik majd átugrani vele a parlamenti küszöböt.

A másik oldal persze szintén nem panaszkodhat nyelvpolitikai sikertelenségre, mert épp a centralizáltságból eredő lehengerlő erő a kormányzó Fidesz oldalán létrehozta a végletekig homogenizált nyilvánosság előtti politikai paneleket a másik oldal támadására, és ennek visszaverésére a „papagájkommandó” kifejezés sulykolása az ellenzék részéről a fideszes megszólalók hiteltelenítésére nem maradt hatás nélkül. De ugyanígy az ellenzékinél jóval centralizáltabb fideszes médiára állandó jelzőként „lakájmédia” használata némileg elbizonytalanítja ezek újságíróit, így a közöttük levő harcban kétségtelenül jó nyelvpolitikai leleménynek minősíthető.

Összességében tehát nem szabadulhatunk meg a tömegdemokráciákban a nyelvpolitikai trükköktől és az ezekkel történő küzdelmektől. A következő hónapokban lassanként beinduló választási kampányban így nem tehetünk mást, mint karosszékeinkben hátra dőlünk, és figyeljük, ahogy a „Moslék” megütközik a „papagájkommandóval”, a moslékpolitikusok átkozzák a „lakájmédiát”, míg viszont azok kimutatják, hogy a „moslékkoalíció” szakadékba vinné az országot, ha tényleg megkapná a kormányrudat. Persze, aki tud, az gondolkozzon el a politikai értékek mentén a mélyebb igazságok felett is.