Szent-Iványi István
>Álljon meg a nászmenet! Újabb információs káosz.
>Álljon meg a nászmenet! Újabb információs káosz.
Müller Cecilia ma bejelentette, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ kiadta az engedélyt a kínai Sinopharm vakcina használatára és már csak az OGYÉI engedélye van hátra. Csakhogy január 29-én azt jelentette be ugyancsak ő, hogy az OGYÉI engedélye megvan és már csak az NNK engedélye hiányzik. Valamikor ezek szerint nem mondott igazat.
A zűrzavarnak ezzel nincs vége: a kínai vakcina dokumentációjával kapcsolatban is teljesen ellentmondó információk vannak. Állítólag egy részük már decemberben megérkezett, a többit a gyárlátogatás során tekinthették meg a magyar szakemberek. Majd azt mondták hogy még nem érkezett meg a vakcinával együtt a teljes dokumentáció, most pedig bejelentették, hogy a teljes dokumentáció rendelkezésre áll. Össze-vissza beszélnek, ez aligha erősíti az oltás iránti és főleg a kínai vakcina iránti bizalmat.

Arról nem is beszélve, hogy Kínában csak az 59 évnél fiatalabbakat oltják ezzel a vakcinával, az idősebbekre nem is tesztelték, erről tehát a magyar hatóságoknak sem lehet semmilyen tudományos ismeretük. Mégis a mai napon szó sem volt arról, hogy a használatát csak a hatvan évnél fiatalabbaknak engedélyezik, pedig ebben az esetben ez a minimum biztonsági előírás (érdekes módon az AstraZeneca esetében bevezették ezt a korlátozást, pedig ennél a vakcinánál a kockázatok lényegesen alacsonyabbak).
Csoda, hogy az oltási kedv ennyire lanyha nálunk?