Lajos vár

Posted by
Swan Edgar
“Lajos, a mi közös Lajosunk – hiszen mi pénzeljük, nyugodtan érezhetjük sajátunknak – várja a bírósági ítéletet a csengeri örökösnő ügyében. Nézek ki a fejemből hülyén, és megint az történik, ami már annyiszor megtörtént, és mindig úgy gondoltam, többé már nem fog, nem létezik, hogy képes legyek bármin megütközni, ami ebben az országban történik. Aztán jön a mi Lajosunk, a második legokosabb – mert az anyával szemben Lajosból nem csak egy van -, és csodálkozik.
Nem az a valami persze, hogy vár a Lajos, hanem az a valami, hogy hol vár. Konkrétan az, hogy nem előzetes letartóztatásban. Áldozat lett belőle, egy megvezetett, becsapott szerencsétlen áldozat. És én ezt nem vagyok képes feldolgozni. Kósa Lajos vezető politikus. Egy nő megkereste azzal a mesével, hogy valami őrületes örökség vár rá, a politikus segítségét kérte, hogy hozzá tudjon jutni a vagyonhoz. A segítség fejében rengeteg pénzt ígért, melynek egy részét Kósa Lajos anyjának ajándékként utalta volna át. Kósa Lajos köszönte szépen, és elfogadta az ajándék százmilliókat, erről szerződések születtek. Végül egy fillér nem teljesült, kiderült, hogy az örökösnő szélhámos. Eddig rendben.
De az mennyire van rendben, hogy egy vezető magyar politikus (most ne törődjünk azzal, hogy kit, hová és milyen tudással vezetne) belekeveredik egy százmilliókat jelentő ügyletbe, és nem nyomoz a rendőrség, nincsen bűnügy? Mert végül nem jött létre az ügylet, szegény Lajos és az ő mamája nem kapott pénzt, tehát ügy sincsen. Miért nincsen?”
szalonnazo.com
A teljes cikk itt olvasható