Az Alkotmánybíróság nem falazott Orbánnak

Posted by
Juszt László
>A mai napon nyilvánosságra hozta az Alkotmánybíróság azt a határozatát, amit a miniszterelnök nyilván nagyon rossznéven vesz majd. A lényege:
1.7. Amennyiben az állam … a helyi önkormányzattól annak költségvetésében szereplő forrást von el, akkor a megmaradó forrásoknak biztosítani kell az átadó helyi önkormányzat közfeladatainak az ellátását. … a jövőben olyan mértékű állami forráskivonásra ne kerülhessen sor közfeladat átadása esetén sem, amely már ellehetetlenítené az átadó helyi önkormányzat közfeladatainak az ellátását, annak működését, illetve kiüresítené annak alkotmányosan védett hatáskörgyakorlását.”
Lefordítom: ez azt jelenti, hogy Orbán – amint ezt minden józan ember első pillantásra látta – a saját törvényeit sem tartotta be, amikor fosztogatni kezdte a “bűnös településeket”, amelyek az önkormányzati választásokon beintettek neki. És ehhez most a saját maga által kreált Alkotmánybíróság sem falazott!