Posted by Dobozi István
>Trump durva vámterrorját kifinomultabb protekcionizmus váltja föl.
Donald Trumpot négy évvvel ezelőtt populista protekcionizmusa röpítette a Fehér Házba a rozsdaövezetből, Amerika ipari hátországából. Trump régi vágású merkantilistaként az általa kolosszálisnak nevezett (valójában a GDP három százalékát kitevő) kereskedelmi deficit leépítésére kötelezte el magát. Plusz az aktív mérlegtöbblettel bíró országok megregulázására, amelyek szerinte „tisztességtelenül” kereskednek. Nem tett különbséget ellenség és barát között: Kína ellen „véres” vámháborút intézett, de a legszorosabb szövetségesek acél- és alumíniumexportját is – mondvacsinált nemzetbiztonsági okokra hivatkozva – vaskos vámtarifákkal sújtotta.
Kína és néhány más ország kifogásolható kereskedelmi praktikái (illegális exporttámogatás, dömpingelés, zárt hazai piac stb.) ellenére a trumpi diagnózis alapból hibás volt. A hazai termelésnél tartósan többet fogyasztó, a belső megtakarításainál többet beruházó Amerika számára a külkereskedelmi mérleghiány természetes, makroökonómiai szükségszerűség, ráadásul nem is hátrányos állapot. A mérlegdeficit nem véletlenül van emelkedő pályán már fél évszázada a legtöbb országgal szemben.
Trump kereskedelmi háborúja Kínával a középpontban semmilyen kézzelfogható gazdasági előnyt nem hozott Amerikának. Még a kereskedelmi mérleg hiányát sem sikerült lefaragni. A Federal Reserve Board elemzései szerint a kereskedelmi háború – a tovagyűrűző hatások figyelembevételével – csökkentőleg hatott a GDP-re és a beruházásokra, emelte a fogyasztói árakat, miközben nem virágzott föl a feldolgozóipar, s az amerikai multik sem tértek haza. Trump elnök nagyon mellé fogott azzal, hogy „a kereskedelmi háborút könnyű megnyerni.” Elveszteni még könnyebb.
Ezek után milyen kereskedelempolitika várható az új elnöktől, Joe Bidentől, aki a legtöbb kérdésben anti-Trumpként határozza meg magát. Ha valaki ennek alapján arra számít, hogy a Biden-kormány éles fordulatot vesz a szabadkereskedelem felé, csalódás fogja érni. Több ok miatt is arra kell számítani, hogy Trump nyers, nacionalista protekcionizmusát Biden „puhább” protekcionizmusa fogja fölváltani. Az ipari szakszervezetek megerősitésére törekvő, a rozsdaövezetben diadalmaskodó Bidentől nem áll távol a kereskedelem populista, középosztály-központú felfogása: „A külkereskedelmet érintő minden döntésünk egy célt szolgál: az amerikai középosztály megerősítését, jó állások teremtését és a bérek emelését” – ezt még Trump sem mondhatta volna ékesszólóbban.
Azért lehet még kissé visszafogottabb merkantilizmusra számítani, mert Biden stábja nem fetisizálja a kereskedelmi deficitet, s azt nem csak a kereskedelmi partnerek csalárd magatartására vezeti vissza. A bideni protekcionizmus módszerei is némileg mások lesznek. Kínával, a fő stratégiai riválissal szemben alkalmazott vámterrort Biden „öngólnak” tartotta, mivel a negatív következmények az amerikaiak hátán csattantak. Biden csökkenteni fogja Amerika Kínától való kereskedelmi függőségét, különösen ott (félvezetők, telekommunikáció, orvosi műszerek, gyógyszerek stb.), ahol a kínai piaci jelenlét biztonsági kockázatokat vet fel. Kérdéses azonban, hogy rá tudja-e venni a magáncégeket nemzetközi szállítási láncaik Kínát elkerülő átszervezésére. Washington csak részleges sikerben reménykedhet, mivel a hatalmas kínai piac ellenállhatatlan vonzerő a multik számára. És mi lesz a magas trumpi vámfallal? Biden tárgyalási tőkének fogja használni: vámleszerelés kínai reformokért cserébe. Nem borítékolható azonban, hogy Peking kész lesz a sikeresnek tartott gazdasági rendszerének alapelveit érintő alkura, különösen egy belpolitikailag gyöngének tartott amerikai elnökkel a képben. Nem fogadnék ezért nagy tétben a kereskedelmi béke közeli kitörésére.
Trump Kína-ellenes magánháborújával szemben Biden Amerika szövetségeseinek egységbe tömörítésével kíván Peking ellen föllépni. Kétséges azonban a kínai piactól erősen függő szövetségesek tevékeny részvétele olyan amerikai stratégiai tervekben, amelyek alapvetően Kína gazdasági feltartóztatását és gyöngítését célozzák. Itt van például az export-orientált Németország, amelynek autóipara életképtelen lenne a kínai piac nélkül, ahol három német gépkocsi közül egy kel el. Constanze Stelzenmüller német külpolitikai szakértő mondja: „Németország geo-gazdasági nacionalizmusa egyenlő távolságtartásra törekszik Nyugat és Kelet között.” Nem ad okot derűlátásra a transzatlanti együttműködést illetően az sem, hogy hetekkel ezelőtt Brüsszel átfogó beruházási egyezményt ütött nyélbe Pekinggel meg sem várva a Biden-kormány hivatalba lépését. Nem lehet ezen csodálkozni azután, hogy a Biden-stáb nem vállalt kötelezettséget arra, hogy az egyik első kereskedelempolitikai lépéseként eltörli a szövetséges államokból származó acélra és alumíniumra kivetett trumpi „nemzetbiztonsági“ vámokat, amelyek továbbra is hatályban vannak.
Trumppal szöges ellentétében Biden lelkes híve a multilaterális együttműködésnek, „Amerikával az asztalfőnél.“ Kína kereskedelmi magatartása elleni együttes fellépésnek a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) lenne a megfelelő fóruma, nem pedig az amerikai vezetésű informális koordináció, amit Peking ellenséges szövetkezésként fog majd fel. Ehhez azonban meg kell reformálni a WTO-t, különösen annak vitarendezési mechanizmusát, amelyet a Trump-kormány megbénított. A WTO-reformra még nincsenek konkrét bideni elképzelések.
Van egy terület, ahol Biden elnök Trumpot is túlszárnyalja a protekcionizmusban. A külföldi versenytől szenvedő hazai feldolgozóipar védelmére Trump elnök 2017-ben bocsátotta ki a Buy American (Vegyél amerikait!) rendeletet, amely arra kötelezte a szövetségi kormány szervezeteit, hogy közbeszerzéseikben amerikai termékeket vásároljanak, még akkor is, ha azok bizonyos mértékig drágábbak, mint a hasonló külföldi gyártmányok. Hatalmas, közel egy billió dolláros piacról van szó. Pár nappal hivatalba lépése után Biden új Buy American-rendeletet írt alá, amely még a trumpi rendeletnél is protekcionistább: növeli a termékek „amerikai tartalmának” az arányát és 20-30 százalék közötti sávba emelte a hazai temékeknek járó árpreferenciát (azaz ennyivel drágábbak lehetnek, mint a külföldi termékek). Az amerikai sajtó hemzseg is a „Vége a szabadkereskedelemnek”, „Biden rosszabb, mint Trump” jellegű szallagcímektől. Biden soha nem vallotta magát szabadkereskedőnek.
(A szerző a Világbank egykori vezető közgazdásza.)
Címkép: Biden és Harris alelnök. A New Yorker rajza