Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Liget-projekt részeként megépülő Magyar Cirkuszművészeti Központ építését a Nyugati pályaudvar melletti egykori vasúti területen egy friss kormányrendelet, ami hatályon kívül helyezte a kerületi önkormányzat által elrendelt változtatási tilalmat – írta a Népszava. Az Eiffel tér–vasúti pálya–Ferdinánd híd–Podmaniczky utca határolta területen lévő tucatnyi ingatlanon megvalósuló beruházás engedélyezésekor nincs helye településképi eljárásnak, nincs szükség tervpályázatra, régészeti dokumentáció készítésére, figyelmen kívül lehet hagyni a területfejlesztésre vonatkozó koncepciót, valamint a hatályos építési rendeletet. A terület 80 százaléka beépíthető. Az engedélyek kiadásának határideje – beleértve a környezetvédelmi, közegészségügyi és örökségvédelmi eljárásokat is – mindössze 15 nap.
Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere a lapnak úgy nyilatkozott, „brutális túlépítésre ad engedélyt a kormányrendelet. Ha a létesítmény valóban kitölti a kabinet által engedélyezett teret, az sokkoló látvány lesz”. Bár ő már annak is örül, hogy nem stadion épül, amiatt is kapott levelet a Dózsa György úton lakóktól, hogy „zavarja őket az állatkerti oroszlánok bőgése. Itt pedig sokkal közelebb lennének az állatok kifutói a lakóházakhoz”. A Népszava úgy tudja, a kormányon belül is voltak ellenzői, hogy a Nyugati mellé kerüljön a cirkuszközpont és az artistaképző, de nem találtak jobb helyet.