Amerika és a tajvani kérdés

Posted by

Molnár Gusztáv
>Tegnap este került fel a netre  a New York-i Council for Foreign Relations 102 oldalas különjelentése az Amerika és Kína közötti „háború” elkerülésének lehetséges stratégiájáról.[5] Ebben a „Tajvan miatti katonai konfliktus” három szcenáriója is szerepel. Még nem olvastam el, de a szerzők egyéb írásait, valamint Richard Haassnak, a CFR elnökének az álláspontját[6] ismerve biztosra veszem, hogy a „tajvani konfliktus esetére” általuk felvázolt „hatékony [credible] amerikai stratégia” lényege a következő: Kína számára egyértelművé kell tenni, hogy amennyiben megtámadja Tajvant, Amerika mozgósítani fogja teljes kelet-ázsiai katonai erejét. Ez pedig kísértetiesen hasonlít az 1914 júliusa előtti helyzetre. Azzal a lényeges különbséggel, hogy akkor a háború kirobbanásához „szükség volt” egy merényletre, amelynek a sikeressége – mint ezt olyan jól tudjuk – csupán egy hajszálon múlott.

Most is vannak, akik szerint „a logika ugyan azt diktálná, hogy ne robbanjon ki az ellenségeskedés”, „egyetlen apró botlás” elegendő az eszkalációhoz.[7] Szerintem jelenleg épp fordított a helyzet: remélhetőleg ezúttal nem lesz semmiféle „apró botlás” és még kevésbé a háborút tudatosan kirobbantani akaró  konspiráció. A geopolitikai logika viszont azt diktálja, hogy ki fog robbanni a konfliktus.

És csak abban bízhatunk, hogy a logika csődöt mondhat, hiszen végtére is emberek vannak mindenütt a gépezetben. Ez konkrétan azt jelenti, hogy Kína mindenképpen erőszakot fog alkalmazni Tajvannal szemben, hiszen már túl késő van ahhoz, hogy a szigetország „jó útra térjen”, Peking pedig egy ilyen egzisztenciális kérdésben egyszerűen nem hátrálhat meg. Amerika viszont igen, mert számára ez nem egzisztenciális kérdés. Hacsak a döntéshozók össze nem tévesztik az országot az általa gyakorolt és gazdasági és politikai eszközökkel tovább már fenn nem tartható hegemón hatalmi pozícióval.

Ismerjük a mondást: az okosabb enged. De enged-e? És okosabb-e?

Molnár Gusztáv blogja itt olvasható.

Megjelent itt: ujhet.com